Markója Csilla szerk.: Mednyánszky (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2003/4)

Mednyánszky László a művészettörténet-írás tükrében: tudomány- és kultúrtörténeti adalékok - Kiss-Szemán Zsófia: Mednyánszky László a művészettörténet-írás tükrében

hog)' a különböző szlovákiai köz- és magángyűjteményekben még további feltáratlan forrásanyagok találhatóak - levelek, naplók, fényképek és sok más levéltári dokumentum. Mednyánszky László recepciója kapcsán még legalább két szempontra szükséges rámutatni, mégpedig a 1.) az egyes kutatók módszertani megközelítésére, illetve 2.) a kutatók álláspontjára a Mednyánszky-életműnek a magyar, a szlovák, esetleg a közép-európai vagy európai festészet történetébe való besorolását illetően. Ami a Mednyánszky-életmű megközelítését illeti, a művészettörténészi értelmezés három világosan elkülönülő irányát különböztethetjük meg. Először is a szociologizáló irány említendő meg, amely a Mednyánszky-életmű formálódásának magyarázatánál a külső körülményeket (pl. eredet, környezet, életmomentumok stb.) tekinti meghatározónak. Részben ebbe a csoportba tartozik a gyakran bizonyos anekdotikus jegyeket is felmutató életrajzszerű irodalom. Ennek az irányzatnak a gyökereit Remacle-nál és Malonyaynál találhatjuk meg, akiket főként Taine akkortájt elterjedt elmélete befolyásolt. Mindkét említett szerző műértelmezését a miliő-elméletre támaszkodó munkamódszer jellemzi, amelyet helyenként erőszakos módon applikálnak. Az életmű értelmezésének szociologizáló irányzata a XX. század ötvenes éveinek Mednyánszky-átértelmezéseiben kap újból életre, amikor is a művészettörténészek egyoldalúan, a „preszocialista" alapállás kifejezőjeként szemlélték a festő szociális érzékenységét. Ezzel aztán a kutató-értelmező kiindulópontja - a kor társadalmi megrendelésének megfelelően - ideológiai síkra tevődött át. A másik irányzathoz az életművet a stűusfejlődés szempontjából vizsgáló írásművek tartoznak. Ezek szerzői az alkotói sajátosságok, esetenként a festésmód változásait követik nyomon, és a kortárs európai, illetve magyar művészet Mednyánszkyra gyakorolt közvetlen vagy közvetett hatásait igyekeznek kimutatni, párhuzamokat vonnak, inspirációkat fedeznek fel konkrét művekben, és ekként gyakorta a külső körülményekben és impulzusokban lelnek meghatározó tényezőkre. (Ennek köszönhetően beszélhetünk néha a szociologizáló irányzattal való részleges átfedésekről.) A szerzők Mednyánszky egyes műveinek besorolását tartják fő feladatuknak: egyrészt a művész saját stílusfejlődésének folyamatába, másrészt az európai, közép-európai, magyar vagy szlovák művészet történetébe. A Mednyánszky-életműnek ez a megközelítésmódja Lyka és a Genthon értelmezésében gyökerezik. Ezen megközelítésmód folytatójának tekinthető később Schanzer is, akinél - emellett - leginkább talán a pozitivista tendencia dominál. Ehhez az irányzathoz - a stílusfejlődés értelmezéséhez - kapcsolódik egy későbbi hullámban, a hatvanas évek során Brestyánszky és Bodnár, Szlovákiában pedig Vámosiová és Petrová. A műértelmezésnek ezzel a típusával próbálkozott a hetvenes évek végén Vaculík, Saucin és alapjában véve Aradi is, aki az adott kérdéskört - főként a datálás problémájára koncentrálva - elméleti reflexió szintjére emelte. Azonban nála is a stílusváltozások, a művész „kézírásának" módosulásai állnak az érdeklődés középpontjában. Ettől a felfogástól Glatz sem szakadt el, aki ugyanúgy a stílusfejlődés felvázolására törekszik, illetve Mednyánszky műveinek szélesebb kontextusban való - ám a gondolati áttörés szándékát nélkülöző - elhelyezésére. A Mednyánszky-alkotások harmadik értelmezési iránya az életmű „szellemi" megközelítésén alapszik. Ennek az irányzatnak a képviselői mindennemű művészi alkotást a lélek kifejeződéseként szemlélnek. Az ilyen jellegű értelmezéseket már Bálint Rezső is anticipálta a fentebb említett cikkben. Teljes egészében Kállai Ernő bontakoztatta ki és érvényesítette monográfiájában, aki igazi „spiritualista" a művészettörténészek között, és aki a Mednyánszky-életműnek elsősorban szellemi minőségeket tulajdonított, emellett azonban gondosan kutatta a művész hagyatékának nem csupán képi, hanem írásos anyagát is. Ehhez a törekvéshez kapcsolódik Egri is, aki a festő stílusának bárminemű fejlődését határozottan elutasítja, és az életmű témaköreinek vizsgálatára fekteti a hangsúlyt. A társadalmi kapcsolatrendszernek ennek ellenére meghatározó szerepet tulajdonít. Sarkantyú a Mednyánszky-életművel kapcsolatban szintén a kor közép-európai valóságát, a különböző történelmi eseményeket, a környezetet stb., tartotta determináló tényezőknek, mindent összevéve nála mégis a művek szellemi-gondolati síkon történő értelmezése került előtérbe. A Mednyánszky-életmű a nemzeti illetve az egyetemes művészethez való viszonyának kérdéséről kifejtett nézetek annyira különbözőek, hogy azokat nehezen lehetne kategorizálni. Kezdetben - a XIX. és XX. század fordulóján - Mednyánszky művészetét a történelmi Magyarország művészettörténetének szerves részeként kezelték. A magyar művészettörténészek nem tartották szükségesnek, hogy minden esetben véleményt nyilvánítsanak a Mednyánszky-életmű nemzeti hovatartozásáról, mivel az a magyarországi (és a magyar) művészet történetével összhangban, ahhoz szervesen illeszkedve fejlődött. A szerzők többsége ennek a problémakörnek egyáltalán nem szentel figyelmet, nem vetődik fel számukra kérdésként. A kérdéshez való viszonyulás nyomaira vagy egyértelmű álláspontokra a hosszabb lélegzetű írásművekben, elsősorban a monográfiákban akadhatunk. A művészettörténet leegyszerűsített nemzeti felfogásával találkozhatunk Malonyay 1905-ben megjelent könyvében, aki a művész alkotásait gyakorta egyoldalúan értelmezi, mint ahogy bizonyos szempontok alapján önkényesen emeli ki az életmű egyes - olykor nem is a legfontosabb szegmenseit. E téren tipikus tévedésnek minősíthető - és ebbe Malonyay is beleesett - az