Markója Csilla szerk.: Mednyánszky (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2003/4)

Mednyánszky László a művészettörténet-írás tükrében: tudomány- és kultúrtörténeti adalékok - Király Erzsébet: A „komor szépség" festője. Vázlat Mednyánszky romantikus miszticizmusához

1877 és 1881 között papírra vetett, legkorábbról ismert feljegyzései szerint már ifjan is ebben a problémakörben mozgott, s külföldi tanulmányútjairól is ugyanebbe tért vissza. A Szlovákiában őrzött, korai naplóban utolérhetjük mind a természet sötét oldalait kedvelő, borús kedélyű, rezignált tájfestőt, mind pedig a társadalmi válságot érzékelő „ideális reformistát". Münchenben, Barbizonban, Beckón, Nagyőrött és Szolnokon szerzett emberi és festői tapasztalat volt számára már ekkor, hogy a fáradságos munkát végző, temetőt járó, imádkozó, templomba menő, gyászoló ember egysége a természettel a mindkettőjükéi átható szenvedés fogalmán alapul. Egy német nyelvű ceruzás bejegyzés szövegesen is utal erre: „In dieser wie in der ersten und zweiten Periode ist immer das Ewiggesse [?] auf den Leidenden konzentriert"."

1 Itt látjuk először írott nyomát annak, hogy az elképzelt emberalak a táj és a napszakok rezdüléseinek kíséretében válik értelmezett motívummá, azaz a hangulat, a Stimmung a kompozíció alakítójává: „Nehre, J ülve a vízparton. Délelőtt a túlparton déli szél. J az úton. J a kútnál. J dolgozva a napon, J fekve betegen, hozva fát az erdőből. Őrt állva éjjel mint katona. Egy ostromlott várból kitörve [?]. Mint kőtörő egy szürke reggel, hátul mint sebesült katona."

26 Ugyanebből a szenvedésfilozófiából, a megrendült ősi harmóniáért való aggódódásból további képtárgyak és témakörök ötlete bontakozik ki a korai naplóban. Ezek jelentőségét Mednyánszky életének ebben a fázisában, eszmélkedésének ezen a fokán kell megértenünk. Itt tűnik fel ötletként a közelről és részvéttel szemlélt munkásember figurája, milieujével együtt: „Az alamizsnát adó munkás. A szegény munkás családja körében. Munkás a beteg anya mellett, sóvárogva az ablakon kinézve."

27 Itt tűnik fel továbbá az embernek a másik emberrel szembeni kegyetlensége, a szenvedés másik forrása: „München. G. Dietrich mint fogoly. Fogoly az ablakon kisóvárogva, egy sebesült kifelé nézve - legmagasabb szenvedély kifejezése. J nemes benső háborodással, megvetéssel és szenvedéssel együtt."

28 Itt olvasunk először az egyes ember sorsát alakító háborúról, a természet okozta katasztrófákról, tűzvészről, áradásokról, mint emberi tudattal be nem fogható szenvedések, kozmikus erők forrásairól. A közhasznú szervezetek, betegsegélyező egyletek, „Nötichkeit Verein"-ek

29 tervén morfondírozó Mednyánszky az alkonyati, éjszakai tájhangulatok mellett karaktereket és élethelyzeteket készült megfesteni, mint írja „minden hozzátétel és mellékes szimbólum nélkül", mindkét szférában, a természetiben és a társadalmiban. Az utóbbiban Mednyánszky nem minden értékpreferencia nélkül mozog. A Felvidékre is eljutott konzervatív eszme foglyaként ő is történelmi reményt fűz a magyar paraszthoz, az alföldihez különösen. Figuráját e korszaktól haláláig a testi-lelki erő hordozójának tekinti, és akként is festi. Nem a puszta fizikális nyerseség csodálata ez, vagyis a „kifinomultnak", az „életképtelennek" a vonzódása az „életképeshez" - ahogyan azt a dekadens létharc-elv akkoriban formulázza hanem a tiszta, romlatlan moralitásé is. Dinda János kocsis valóság és ideál egyszerre, ezért emléke a festő későbbi jegyzeteiben is becses marad. Dinda kisfiának betegsége és haldoklása a megrendült Mednyánszky korai feÍjegyzéseiben hosszan taglalt, megrázó esemény 1878 körül,

30 benne két jelentős alkotói mozzanattal. Az egyik, hogy az élmény hozzátapad a természet pillanatnyi állapotához: „Midőn kijöttem ezen szobából, hol annyi megható látvány egészen összerázott, különös benyomást tett rám a hűvös (nem hideg) borús éj hófoltjaival s fekete földfoltjaival, melyek a távolban egy különös színben összefolytak."

31 A másik mozzanat a festő tudata mélyén és vizuális memóriájában ekkor elraktározott megfigyelés az ember fizikai pusztulásáról. Borongós kedélyének megfelelően az ifjú Mednyánszky különös érdeklődést mutat a mulandóságnak az emberen tapasztalható jegyei, így pl. öregség iránt is, de itt a fiatal élet haláltusájának lesz tanújává. A lélektől elhagyott, elszíneződő, oszló emberi test látványának rejtélyét a további évek során is borzongva figyeli majd, ezért mindig is keresni fogja. Mindeközben arról is értesülünk, hogy természettudományi, orvosi, hadtörténeti és geográfiai munkákat olvas, s hogy hangulatokat, szenvedélyeket próbál színhatásokká alakítani. E korai napló életrajzi adalékaként fontosnak tűnik Mednyánszky Margit beszámolója arról, hogy a Münchent felváltó első párizsi festőkurzusok nagyon megviselték bátyját. „Minden szabad idejét a Louvre-ban, Luxembourgban és a többi tárlaton, például egy felséges Corot-kiállításon töltötte. Akkor volt Párizs a művészet legnagyobb magaslatán, onnan irradiait Európa-szerte, magával ragadva, ébresztve minden más ország művészetét. Talán a beözönlő hatás túl intenzív volt Lászlóra, mert a reakció pesszimizmust, sötét idegességet váltott ki nála. Ami aztán időnkint csillogó jókedvbe csapott át."

32 A korai és talán deprimálóan nagy példaképek között jelzés értékű lehet az emlékezés további szövegében Corot neve mellett Millet-é és Poussin-é is.

33 Mednyánszkynak a külvilágból vett korai tematikája, „Stimmung"-jsá és „Effekf-jei melankolikus-pesszimisztikus életlátásának szülöttei. Festőnk erős érzékletességgel kötődik a valósághoz, de annak árnyoldalai tartják fogva. Mednyánszky általános természetfogalma - ha ő így nem nevezte is - igen korán „megterhelődött" azokkal a tartalmakkal, amelyeket Justh és Yartin [Nyitray] sejtettek, illetve jeleztek benne, s kezdettől igen távol volt attól, amilyennek Lyka látta.