Jávor Anna szerk.: Buzási Enikő: Mányoki Ádám (1673–1757), Monográfia és ouvre-katalógus (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2003/2)

Előszó

Mányoki életének történeti irodalma és a kutatás eddigi eredményei A Mányoki Ádám életére és működésére vonatkozó 18., kora 19. századi említések, méltató ismertetések mindegyike Christian Ludwig von Hagedorn beszámolójára támaszkodik, aki a festő barátja és műveinek legfőbb gyűjtője volt. A drezdai Művészeti Akadémia és Királyi Galéria későbbi igazgatója 1755-ben megjelent „Lettre à un amateur de la peinture..." címet viselő terjedelmes „művészettörténeti esszéjében" (amelyet Joachim von Sandrart 1675-ben megjelent „Teutsche Académie" című műve folytatásának szánt)

1 lelkes, elfogult hangon szól az akkor már idős mesterről, valamint a gyűjteményében lévő képeiről.

2 Szubjektív hangú leírását átszövik a gyűjtő és a múvészetteoretikus szempontjait érvényesítő esztétikai fejtegetések, amelyek Mányoki arcképfestői tevékenységének bemutatása és megítélése során mindenekelőtt Hagedorn művészetfelfogásáról, műgyűjtői ízléséről és stíluspreferenciáiról vallanak. Munkája, amely ennélfogva inkább a kortárs recepció szempontjából érdemel figyelmet, mindamellett megkerülhetetlen forrás a Mányoki-kutatás számára. Minthogy életrajza a festő elbeszélésén alapszik, nemcsak hiteles, de bizonyos periódusokra, így művészi tanulmányaira, pályakezdésére, valamint legkorábbi műveire vonatkozóan máig az egyetlen adatközlés. Emellett a biográfiai részleteket Hagedorn olyan, Mányoki munkamódszerére vonatkozó megfigyelésekkel egészítette ki, amelyek ma is helytállóak, és a művekkel teljes mértékben igazolhatóak. A festő halálát követő fél évszázad felszaporodó német műemléki és gyűjteményi irodalma a későbbiekben is számon tartja Mányokit, mint a „maga korában híres arcképfestőt" - azonban ekkor már inkább a kisebb jelentőségű német mesterek közt. Életrajza ismertetésében rendre feltüntetik magyar származását, valamint visszatérő mozzanatként - szolgálatát Rákóczi udvarában. Ezek, a főként Drezda,

3 valamint Berlin

4 művészeti életét, nevezetességeit tárgyaló munkák, illetve lexikonszerű összefoglalások

5 Mányokira vonatkozó ismereteikben Hagedorn értekezéséből merítettek, és részletességükben, valamint szempontjaikban nem lépték túl a „Lettre..."-ben közölteket. Egyedül Karl Wilhelm Dassdorf sorolja fel - újszerű módon - a műveit sokszorosító metszőket, és Joseph Friedrich von Räcknitz említi meg egyik segédjét, az általa szintén nagyra értékelt Johann Christian Bessler portréfestőt.

6 Bevallottan Hagedorn értekezését dolgozta fel lexikona címszavában Füssli is, aki Dassdorfhoz hasonlóan kitér a festő műveit sokszorosító metszőkre, egy későbbi kiadásában pedig jellemzi Mányoki festői stílusát; mindehhez képest épp hogy jelen van Winckelmann „Mahlerlexikon"ában, aki csupán nevét, arcképfestői tevékenységét, valamint halálának évét adja meg pársoros címszavában.

7 Mindenesetre a korai életrajzok között a legbővebb s a működési adatokra vonatkozóan pedig a legpontosabb az az áttekintés, amelyik a Hirsching-Ernesti szerzőpáros „történeti-irodalmi kézikönyvében" jelent meg 1799ben, szinte minden addigi közlés összefoglalásaként.

8 A hazai irodalomban Mányoki legkorábbi említése ez utóbbi munkákkal szinte egyidejű. Elsőként a felvilágosodás honismereti kézikönyvei egyikében, Korabinszky János Mátyás 1786-ban megjelent lexikonában esik szó a festőről - igaz, csupán egy Füsslire hivatkozó egymondatos méltatással - szülőfaluja, Szokolya ismertetése kapcsán.

9 Tíz évvel később már egy bővebb szócikk jelenik meg róla Mindszenthy Sámuelnek a „Lettre..." alapján készült „Dictionarium"-ában, vagyis LAbbé Ladvocat 1764-es munkájának fordításában.

10 Az első lépéseket Mányoki „integrálására" a magyar művészet körébe a 19. század első évtizedeinek kezdődő nemzeti érdeklődése tette meg - jóllehet még meglehetősen hézagos ismeretek alapján. A 18. század végi magyar irodalmi és művészeti élet központi alakja, Kazinczy Ferenc, aki pedig közismerten barátságban állt a festőt személyesen is ismerő Ráday Gedeonnal, és aki 1811-ben egy Kupezkyéhez hasonló Mányoki-életrajz megírására próbálta rábeszélni Döbrentey Gábort, maga is csupán annyit tud Mányokiról, „hogy Rádayt festette 's Lengyel Királyi festő volt".

11 A személye és pályájának magyarországi vonatkozásai körüli homályt végül a Tudományos Gyűjtemény 1828-as évfolyamában megjelent első részletes életrajz oszlatta el, amely voltaképp Hagedorn tömörített fordítása egy, a magyar művészet „jelesebbjeit" számba vevő áttekintésben.

12 Mányoki működésének tudományos irodalma és értékelése Wurzbach életrajzi lexikonában, illetve az abban közöltek nyomán indult el. De az ismeretek mellett a tévedések is: így Wurzbach nyomán gyökerezett meg az irodalomban - Nagler téves közléséből eredően -, s tartotta magát egészen Lázár monográfiájáig a tévhit Mányoki párizsi tartózkodására és Nicolas Largillière-nél folytatott tanulmányaira vonatkozóan.

13 Ugyanakkor Wurzbach volt az első, aki Rastawieczki művészeti lexikona

14 alapján ráirányította a figyelmet a festő varsói működésére, s ottani műveire, felsorolva néhányat - ügy