Mikó Árpád szerk.: Jankovich Miklós (1773–1846) gyűjteményei (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2002/1)
KATALÓGUS - I. FESTMÉNYEK ÉS FARAGVÁNYOK
17 csolatban. Látnivaló, hogy a képet mindhárom tulajdonosa számára a feltételezett, illetve biztosan azonosíthatónak vélt modell iránti csodálat tette igazán becsessé. „A magyar Zsámboki János eredeti képmása, aki igen híres író, valamint kéziratok és érmék fáradhatatlan gyűjtője volt" olvassuk, és az „eredeti" szót nyilván úgy kell értelmeznünk, hog}' a portré az élő modellről készült, egykorú az ábrázolttal. Lehetséges, hogy a megfestett személy azonosítása annak a fametszetnek az alapján történt, amely az Emblemata 1564-es antwerpeni kiadásában látható, bár a hasonlóság a bajuszon, a szakállon és a fej beállításán nem terjed túl. A fametszeten megfigyelhető arcnak a kissé dülledt szem vastag szemhéja az egyik legfeltűnőbb jellegzetessége, a festményen megjelenített arcon ilyet nem látunk. Általában az életkor csak tág határok között olvasható le egy portréról, igen valószínűtlen azonban, hogy Tintoretto modellje negyvenesztendősnél fiatalabb lett volna, márpedig Zsámboki János 21 és 27 éves kora között tanult és tanított Padovában. Miután az ikonográfiái meghatározást sem felirat, sem attribútum nem segíti, a semleges háttér előtt szőrmegalléros köpenyben megjelenő férfi kilétéről megbízható képi analógia vagy írásos dokumentum előkerüléséig még csak találgatásba sem érdemes bocsátkozni. Eg) r másik kérdés a sajátkezűségé. Garas Klára, aid a kép készülési idejét az 1560-as évekre helyezi, kevésbé hangsúlyosan, Pigler és Paola Rossi határozottabban jelzik ezzel kapcsolatos kételyeiket. A portréfestői stílust tekintve más név, mint Tintorettóé, fel sem merülhet, de a lendület hiánya az ecsetjárásból, a megformálás egyfajta tétovasága indokolttá teszi, hog}' inkább a műhelynek, mint magának a mesternek a produktumát lássuk a képben. Másrészt a kellően megalapozott megítélésben gátol bennünket a felület kopottsága, lazúrrétegek visszavonhatatlan eltűnése. Lederer Sándor 1906-ban írja róla: „eredetileg bizonyára nagyon figyelemreméltó mű, de erősen megromlott, s csak nemrégiben is nagyobb restauráló kúrán kellett átesnie". Erről a restaurátori beavatkozásról, amelyre ezek szerint nem sokkal a Szépművészeti Múzeum megnyitása előtt került sor, semmiféle dokumentáció nem maradt fenn. Az egyszerűség, a külsőségek mellőzése Tintoretto portréművészetének sajátja, és azokra az arcképekre is jellemző, amelyek közvetlen környezetében, műhelyében készültek. A mester sokalakos kompozícióinak rendkívüli mozgalmasságát, a nézőt sokféle eszközzel magával ragadó pátoszát a képmásokban egy egészen másfajta megközelítési mód váltja fel: a Tintoretto-portrék színvilága erősen redukált, a környezet, a ruha és a kellékek alárendelt szerepet játszanak, az ábrázolásmód mind Tizianóhoz, mind Veroneséhez képest sokkal kevésbé eszményítő vag}' heroizáló, a megvilágítással kiemelt arcon legtöbbször a komolyság, a rezignált szomorúság kifejezése, az ember testi-lelki esendőségének tudata jelenik meg. T. V. Pulszky 1888, 15., 116. sz.; OK 1897, 116. sz.; LEDERER SÁNDOR: A Szépművészeti Múzeum olasz mesterei, I. A velencei festők. In: Művészet 5 (1906), 413; Térey 1906, 59-60., 129. sz.; Peregriny 1909, 437, 468, 825; Térey 1916, 154; Térey 1924, 167; Entz 1939, 167, 173, 180., 130. kép; Pigler 1954, 565; GARAS KLÁRA: Olasz reneszánsz portrék. Budapest 1965, 42. kép; Pigler 1967, 695; ROSSI, PAOLA: Jacopo Tintoretto. I ritatti. Venezia 1973, 140; SzM 1991, 117. 18. Szent Borbála 1578 körül Bartholomaeus Spranger (1546-1627) Fa, olaj; 31,7 x 26,6 cm; hátoldalán régi számok, pecsétek és feliratok („F. Fluris" és „Partolm. Spranger") Jankovich Miklós első gyűjteményéből. Inv. Imag., 39. sz.: „Sancta Catharina Virgo cum libro et laurea martyrii. Opus seculi 16-ti initiantis; in circumferentia lignea inaurata recenti." A MNM-ból 1877-ben került az OK-ba, 1906-ban pedig a SzM-ba. Budapest, Szépművészeti Múzeum, Régi Képtár, ltsz.: 352 Pigler Andor nem tüntette fel a Szépművészeti Múzeum általa írt katalógusaiban, hogy a festmény Jankovich Miklós g}áíjteményéből származik, pedig ez a méreteiben ugyan kicsi, de kiváló kvalitású kép annak egyik gyöngyszeme. Miután Pulszky Károly idejében bekerült az Országos Képtár „kifüggesztett" műveinek a sorába, a Szépművé -
