Mikó Árpád szerk.: Jankovich Miklós (1773–1846) gyűjteményei (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2002/1)

KATALÓGUS - I. FESTMÉNYEK ÉS FARAGVÁNYOK

lüszterezésű arany chitónban, zöld himationja (palástja) a háta mögött lobog. Zöld és vörös lüszterezéssel gazdagított, telített színek jellemzik az ikont. A figurák tömegét a fény-árnyékok, a tónusok segítségével puhán megfestett ruházat jelzi. Az arcok és kezek finoman, részletgazdagon modelláltak. Helyenként vésett, poncolt ornamentika gazdagítja az ábrázolást. Az arany hátterű képmezőt vörös szegély keretezi. Az ábrázolást görög nyelvű feliratok egészítik ld: Krisztus alakja fölött „[IC] XC"; az alakoknál megnevezéseik: „Ho Hagios Konstantinos", „Hé Hagia Helene". A kereszt alatt valószínűleg a megrendeléssel összefüggő felirat („Deésis tou doulou tou theou Kónstantinou Proskynétou a ph q é" [ = 1798]). Az ikon tábla hátoldalán kopott görög nyelvű felirat grafittal. Az ikon a bizánci ikonográfiában kialakult hagyományos kompozíció egyik kései, posztbizánci példája: a kiválasztott szentek csoportja fölött, akik az ábrázolás lényegi részét foglalják el, áldó Krisztus félalakját ábrázoló szegmens helyezkedik el. A hasonló típusú ábrázolásokban a közbenjárás-kérésnek ugyanaz az ideája testesül meg, amely a Deésis-ábrázolásoknak, illetve az ikonosztázion ún. Deésis-ikonsorának alapjául is szolgál. Konstantin császár (306-337) és anyja, Ilona (megh. 330) az „apostolokkal egyenlő" (másnéven ún. társapostol) megtisztelő címet nyerte el a bizánci egyházban. A birodalom keleti részén új fővárost alapító császár a kereszténység szabad vallásgyakorlatát tette lehetővé. Ilona a hagyomány szerint szentföldi zarándoklata idején talált rá arra a keresztfára, melyre Jézust feszítették fel. A kereszt két oldalán álló Konstantin és Ilona páros bemutatásának alapjául a Szent Kereszt megtalálásának ünnepnapja, illetve Konstantin és Ilona emléknapja szolgált (május 21). A 12-13. századtól ez a kompozíció a bizánci templomok képi rendszerének fontos elemévé vált. Értelmezési variánsai közül a legjelentősebb a kereszt megtalálása mint „történelmi jelenet" megfestése, a kereszt felmagasztalásának szimbóluma, végül mint apotropaion, a templom oltalmazó ábrázolása, mely gyakran a narthexben nyert elhelyezést. Konstantin és Ilona ábrázolása nagy hagyományéi, megjelenítésük a 14-15. századtól vált gyakoribbá. Az ikon témaválasztása számos esetben a megrendelők névazonossága nyomán történt. A kép gyakorlattal és bizonyos iskolázottsággal is rendelkező görög mester műhelyéből került ki. A gondos kivitelű, finom részletekben gazdag ikon magánmegrendelésként magánájtatossági vagy felajánlott templomi adomány funkciót egyaránt betölthetett. P. B. Peregriny 1909, 445, 543, 943; SzM 1991, 166. 40. Diana 18. század vége Johann Baptist Lampi, id. (1751-1830) Vászon, olaj; 70,3 x 55 cm Jankovich Miklós első gyűjteményéből. Inv. Imag., 51. sz.: „Effigies Adonis, a Viennensi celeberrimo pictore, seniore Lampi diligenter in tela picta; cum circumferentia lignea inaurata." A MNM-ból 1877-ben került át az OK-ba, 1906-ban pedig a SzM-ba. Budapest, Szépművészeti Múzeum, Régi Képtár, ltsz.: 462 A Jankovich-gyűjtemény leltárának bejegyzése nem túlzó, sem a műre, sem szerzőjének hírére vonatkozóan. Id. Lampi három generáción át készített portrékat a Habsburg-Lotharingiai-ház uralkodóiról, a népes család tagjairól, a császárváros előkelőiről, II. Katalin cárnőről, Stanislaw Poniatowski lengyel királyról és környezetük arisztokratáiról, valamint IV. Gusztáv svéd királyról. A késő barokk stílusjegyeket mutató reprezentatív, olykor gazdag hátterű, pompás arcképeket a kortársak „hűséges" ábrázolásként dicsérték. Lampi eleinte vidéki festő édesapjától (eredeti nevén Lamp), majd Salzburgban és Veronában tanult. 1779-ben már jelentős megbízások várták Innsbruckban, ahol le is telepedett. 1783-ban érkezett Bécsbe. 1788 és 1791 közt megszakításokkal Lengyelországban, majd hat évig a cárnő