Mikó Árpád szerk.: Jankovich Miklós (1773–1846) gyűjteményei (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2002/1)

KATALÓGUS - I. FESTMÉNYEK ÉS FARAGVÁNYOK

16 Inv. Imaß., 59. sz.: „Rarissima tabula lignea, varia passionum genera per quemdam pictorem e schola hispanica elaborata, repraesentans." A MNM-ból 1875-ben került át az OK-ba, 1906-ban pedig a SzM-ba. Budapest, Szépművészeti Múzeum, Régi Képtár, ltsz.: 765 A kisméretű, jó állapotban fennmaradt, restaurálatlan festmény eredeti keretével a 16. századi spanyol művészet egyik legrejtélyesebb emléke. Már Jankovich Miklós képeinek katalógusában rendkívül ritka spanyol alkotásnak tartották, amely különféle szenvedélyeket ábrázol. Napjainkig a festményt a Jankovich-képgyűjtemény leltárának egy másik darabjával azonosították (Inv. Imaß., 71. sz.: „Allegória Naturae, feminam elegantem floribus et spicis ornatam, ac quatuor elementa, aquam, ignem, aerem, et terram per totidem infantes ludentes repraesentans. Pictura elegáns in tabula lignea, cum circumferentia lignea inaurata. - Videtur esse eiusdem artificis opus, cuius est Nrus 36."); Tátrai Vilmosnak azonban sikerült A Természet allegóriájaként leltárba vett művet a SzM Régi Képtárában flamand vagy francia mester 16. század második felében készült műveként, Ceres, a Föld allegóriája a Négy Elemmel cím alatt számon tartott festményben (ltsz.: 888) felismernie. Mindazonáltal az Alcira-mester képének kapcsán sem alaptalanul gondolhattak A Természet allegóriájára, nevezetesen, hogy az a Négy Elemet, a Földet, a Vizet, a Tüzet és a Levegőt ábrázolhatja, hiszen mindez részben itt is megtalálható: egy fáklyában tűz lobog, az előtérben látható folyópart a Vízre, a felreppenő madarak pedig a Levegőre emlékeztetnek. A festmény valamennyi alakjának a haját szél borzolja, ruhájuk vitorlaszerűen dagad, ezért ha a képet természeti allegóriaként kívánnánk értelmezni, akkor abban leginkább a különféle szelek ábrázolását sejthetnénk (vö. Cesare Ripa: Iconologia. Kiad. SAJÓ TAMÁS. Budapest 1997, 583-587). Az Allegóriának azonban valószínűbb az az értelmezése, amelyet a legkorábbi leltár is követett - ehhez az alakokhoz kapcsolódó feliratok is támpontot nyújtanak. A mondatszalagon olvasható, közmondásszerű - jóllehet ebben a formában korabeli szöveggyáíjteményekben nem szereplő - szöveg a kép tanító, feddő voltát segít tetten érni. Eszerint bolondok azok, akik az értelem (tudás) szele nélkül konokul vitáznak. A Szél („VIENTO"), amely mindent mozgat a képen, érdekes módon a mondatszalagon is fontos jelentéssel bír. Az előtérben a Szerelmet („EL AMOR") jelképező folyó hömpölyög, belőle emelkedik magasba az érzékiség („SENSVALIDAD") fája. A lombok előtt Ámor karikán egyensúlyoz, kezében a Vágy („APETITO") zászlóit lengeti. Balra négy nőalak látható: a korábban a Tékozlásnak tartott, azonban inkább a Fényűzést megtestesítő („GRANDEZA"), díszes brokát ruhában, nyakában ékszerekkel; a mezítelen Gyönyör („DELEITE"), aki vitorlát tartva egy hattyú kiterjesztett szárnyán egyensúlyoz; a félaktban ábrázolt Gazdagság („ORO"), aki arany gömbön áll, és baljában fáklyát tart; végül a háttérben a Hanyagság („DESCUIDO"), egy csónakban ringatózva. Ettől a csoporttól szinte menekülni látszanak a fától jobbra elhelyezkedő férfiak: a Megelégedettség („CONTENTAMIENTO") sárkányszerű szörnyön, a Bölcsességen („PRVDENCIA") lovagol, előtte az Óvatosság („EL TIENDO") úszik hattyú alakjában, őket kísérik a Csalás („ENGANO") és a Gyűlölet („ODIO") szélfutta leplekbe burkolt férfialakjai. Amor mellett a lombkoronából a négy Erény profilképe tekint alá, az Emlékezeté („MEMORIA"), a Megértésé