Mikó Árpád szerk.: Jankovich Miklós (1773–1846) gyűjteményei (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2002/1)

KATALÓGUS - I. FESTMÉNYEK ÉS FARAGVÁNYOK

(„ENTENDIMIENTO"), az Okosságé vag)' Értelemé („RAZÓN") és a Jóakaraté („VOLVNTAD"). Isabel Mateo Gómez (1990) fig\ r elt fel a festmény és né­hány spanyol reneszánsz etikai traktátus közötti összefüg­gésekre. Rámutatott arra, hogy az Esz harca az Érzékek­kel és a Bűnökkel hasonló értelmezésben szerepelt León Hebreo Dialojjhi d'Amore..., valamint Sebastian de Covarrubias Dialogo entre la Sensualidad y la Razón... című művében. A - kétségtelenül leginkább az itáliai re­neszánsz festészettől ihletett - képet párhuzamba állította Bandinelli 1545-ös, az Ész és a Szerelem harcát ábrázoló metszetével is. A képünkön a középső fán látható, három koronával ábrázolt címerpajzs a domonkos renddel hoz­ható kapcsolatba. A festmény programadója Mateo Gómez feltevése szerint egy neoplatonikus műveltségű, a dominikánusokhoz közeli személy lehetett. A domon­kos rend - prédikáló, tanító rendként - a tridenti zsinat első korszakában a társadalom általános erkölcstelenségé­nek ostorozásával tűnt ki. E dorgálásban vélhetően jól fel­használható volt az Értelemmel szembenálló emberi szen­vedélyeket, vágyakat bemutató festmény, amely szerint szükséges, hogy az Értelem domináljon az utóbbiak fölött. A táblán Frimmel Botticelli hatását vette észre, Mayer vi­szont olasz niello után készült spanyol alkotásnak tartot­ta. Loga 1915 táján Berruguetének tulajdonította (1. Térey 1916), és úgy vélte, hogy eredetileg egy ládának alkotta a részét (1923). Angulo kapcsolta a művet egy ismeretlen valenciai festőhöz, az ún. Alcira-mesterhez, aki elnevezé­sét az alcirai San Augustin-templom Szűzanya-oltáráról (1527) kapta. E mestert Mateo Gómez (1984, 375) hi­potetikusan egy Juan Boyra nevű festővel azonosította, aki 1517-ben telepedett le Valenciában, a San Martin-plé­bániatemplom közelében, a bankárok (cajeros) utcájában. A táblakép eredeti kerete három oldalán lesarkított, míg alul egyenes élben végződik. A képről nem készült még röntgensugaras vizsgálat, amely a fatábla régi sérüléseiről biztos képet adhatna, azonban a keret közepén, fenn, va­lamint az alsó, sima élen négy helyen szabad szemmel is láthatóak sérülések nyomai. Nem tartjuk kizártnak, hogy e kis tábla egykor nem bútor (szekrény vagy láda) része volt, hanem hangszerhez tartozott, leginkább octav vir­ginal vagy octav spinettina fedele lehetett. (Érdekesség­ként említjük meg, hogy Jankovich Miklós gyűjteményé­ben volt Brandenburgi Katalin virginálja is.) Valószínű, hogy a hangszer, amelyhez e kép tartozott, már a fest­mény gyűjteménybe kerülése előtt tönkrement. Ny. É. TSCHUDI, HUGO VON-PULSZKY, KÁROLY: Landes-Gemälde-Galerie in Budapest, vormals Esterházy­Galerie. Wien 1883, ix; Pulszky 1888, 130-131., 765. sz.; FRIMMEL, THEODOR VON: Kleine Galeriestudien, I. Bamberg 1892, 246; OK 1897, 765. sz.; Térey 1906, 123., 288. sz.; MAYER, AUGUST L.: Die spanische Gemälde im Museum der Schönen Künste zu Budapest. In: Monatshefte für Kunstwissenschaft 1 (1908), 519; Peregriny 1909, 445, 494-495, 822; Térey 1916, 310; LOGA, VALERIAN VON: Die Malerei in Spanien. Berlin 1923, 105; Térey 1924, 11; Entz 1939, 173, 182; Pigler 1954, 535-536; ANGULO INIGUEZ, DIEGO: Pintura del Renacimientoa. (Ars Hispániáé, 12.) Madrid 1954, 52; POST, CHANDLER RANFTON: History of Spanish Painting, XII. Cambridge (Mass.) 1958, 756-762; GAYA NUNO, JUAN ANTONIO: La pintura espaiïola ruera de Espana. Madrid 1958, 102-103; HARASZTINÉ TAKÁCS MARIANNA: Spanyol mesterek. Budapest 1966, 3, 4. sz.; Pigler 1967, 22-23; CAMÓN AZNAR, JOSÉ: La pintura espaiïola del siglo XVI. (Summa Artis, 24.) Madrid 1970, 69; MATEO GÓMEZ, ISABEL: Unas tablas del museo de Dublin atribuibles al Maestro de Alcira. In: Archivo Espanol de Arte 57 (1984), 374; DIAZ PADRÓN, MATIAS-PADRÓN MÉRIDA, AIDA: Pintura valenciana del siglo XVI: aportaciones y precisiones. In: Archivo Espanol de Arte 60 (1987), 113; MATEO GÓMEZ, ISABEL: Humanismo y mitológia en el arte espanol del Renacimiento. In: Lecturas de História del Arte 2 (1990), 63-66; PALOMIR, MIGUEL: La pintura y los pintores en la Valencia del Renacimento. Valencia 1994, 49; MATEO GÓMEZ, ISABEL: Algo mas sobre la Alegoria de las Pasiones humanas del Museo de Budapest. In: Ars Longa 5 (1994), 21-23; Pintura Espaiïola, I. Milano 1995, 305. (MATEO GÓMEZ, ISABEL); NYERGES ÉVA: Régi spanyol festmények. Szépművészeti Múzeum. Budapest 1996, 44-45; Carolus. (Kiáll, kat., Museo de Santa Cruz, Toledo) Szerk. CHECA, FERNANDO. Madrid 2000, 168. sz. (NYERGES, ÉVA) 17. Férfiarckép 1560-as évek (?) Jacopo Tintoretto (Jacopo Robusti) (1519-1594) vagy műhelye Vászon, olaj; 80,5 x 64 cm Jankovich Miklós első gyűjteményéből. Inv. Imag., 117. sz.: „Joannis Sambuci hungari, et celeberrimi seriptoris manuseriptorum et numorum indefessi olim collectons, effigies originális, tabulae ligneae superpicta; cum circumferentia lignea inaurata. Exemplar hoc Illustris Adamus Franciscus Kollár, bibiothecae palatinae Caesareae Praefectus, Centurioni doctissimo Samueli Székely de Doba Eperiesinum muneri misit. Altum 2 Vi pedes, cum circumferentia lignea aurea (.') deaurata." A MNM-ból 1875-ben került az OK-ba, 1906-ban pedig a SzM-ba. Budapest, Szépművészeti Múzeum, Régi Képtár, ltsz.: 116 Az idézett kéziratos leltár nyomán a festmény provenien­ciáját Kollár Ádám Ferenc (1718-1783) tudós történetíró gyűjteményéig tudjuk visszavezetni. A jezsuita rendből kilépett Kollár, akit Mária Terézia nevezett ki a bécsi csá­szári könyvtár őrévé, majd igazgatójává, Dobai Székely Sámuelnek ajándékozta a portrét. Utóbbi „katonatiszt ko­rában bejárta Németországot és Itáliát. Leszerelése után Eperjesre vonult vissza, ahol főleg a történettudománynak szentelte idejét. így kötött barátságot Kollár Ádámmal is" (Entz 1939, 172). A leltár tévesen fára festettnek mondja a képet, és még csak feltevést sem fogalmaz meg a festő személyével vagy legalább nemzeti hovatartozásával kap-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom