Mikó Árpád szerk.: Jankovich Miklós (1773–1846) gyűjteményei (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2002/1)

MRAVIK LÁSZLÓ: Jankovich Miklós és a magyarországi műgyűjtés a 19. század első felében

szült az az olvasó, mely III. János lengyel király dolgai közül került oda. A lengyel király Báthory István olvasója vörös kalárisból lett metszve, rajta egy aranyos kereszt és egy érem függött. Ha nem is oly nagy mennyiségben, mint az egyháziak esetében, de a világi kincstárak is tartalmaztak ereklyéket. (Az ereklyetartó tehát a 17. században még tartozéka a kincstárnak.) Az Esterházyak fraknói tárházában például volt ereklye szent Ignácról. A kiváló szobrász és rajzművész Ludwig Krug hatása alatt készült a Szapolyai-serleg, egy jellegzetesen reprezentációs célra készíttetett mű, amely 1520 tájáról való. Az edény krizopráz (féldrágakő), a foglaláson lévő jegy eddig nincs megbízhatóan feloldva. Valószínű, hogy lános király tulajdonából került lános Zsigmondhoz. Az edény tetején lévő Szapolyai-címer mindenképpen utólagos hozzáadás, vélhetően János Zsigmond alkalmazta. A kincstár a magyarországi ötvösség története szempontjából is főműveket tartalmazott. Legfontosabb a kolozsvári készítésű Losonczi-kancsó, melynek donátora ismert, rá van vésve Losonczi Antal és Báthory Klára címere, valamint az 1548-as évszám. Ötvösjegyéből Franciscus Képíró neve oldható fel. lellegzetes magyar stílus ismerhető meg a Thurzó Ferenc és Kosztka Borbála címerét viselő magas kupán. Ez a fedeles kupák korai emléke, még aló. században készült. A lőcsei ötvösség emlékei közé tartozik egy, a 17. század első negyedében készült gyömbértartó, nyaka menetes, fedelén rózsa. Igen sok ékkővel, nagyon gazdag zománcozással készült. Két további felvidéki darab még ennél is gazdagabb. Erasmus Bergmann besztercebányai mester annak a fedeles kupának a készítője, melynek súlya 1236 gramm. Az edény aranyból készült, ezen túl még ágyazott zománccal és több gyémánttal, rubinnal és igazgyönggyel ékes. Fekete zománcból a Habsburgok kétfejű sasa van rajta, ezért nagyon valószínű, hogy a király számára készült, aki 1687 körül ajándékozhatta az ország nádorának. A víztároló edény funkciója érdektelen volt a „Bányász-serleg" név szerint ismeretlen készítőjének. Az asztaldísz egy bizonyos alkalomra készült, III. Ferdinánd király 1650-ben Selmecbányán tett látogatására. A befoglalt ásványokból (például rózsakvarc, argentit), a talp bánya formájából, valamint a bányászszerszámokból látszik, hogy a bányászat szinte didaktikus bemutatását tűzte ki célul a megrendelő. Az ügyes mecénás és ezzel a remek fogással feleslegessé tette a feliratozást. Az alakok egy része ércöntvény, néhány ezüst. Vélhetően ez is I. Lipót ajándéka volt kedvenc nádorának. Aránylag kevés a kincstárban az erdélyi munka. Igazán méltóan Hann Sebestyén gyömbértartója képviseli az erdélyi szász ötvösséget. Az edény nyolcgerezdes melange forma, mindegyik gerezden egy-egy allegorikus nőalakkal. Szebbnél szebb násfák sorakoztak a kincstárban, élükön a Triton és Amphitrite alakját ábrázoló arany, ronde bosse zománcos, rubinos, gyémántos, gyöngyös darabbal. Ez 1600 körül készült és stilizált hajót mintáz, mint nagyon sok hasonló ékszer. E darab egészen kiváló, szobrászatilag is képzett mesterre vall. A násfák származásának meghatározása nehéz, a különböző iskolák, országok produktumai ugyanis nagyon közel állnak egymáshoz. Az Amphitrite násfa azonban minden bizonnyal itáliai iskolázottságú mesterre vall, a figurák mintázása nem is olyan távolról tükrözi Benvenuto Cellini hatását. Könnyen lehet, hogy az a vélekedés helyes, amely szerint egy Prágában dolgozó itáliai mester munkája. A másik igen híres násfán a nyilazni készülő Cupido látható, a ronde bosse mellett vájtzománc is van rajta, ezek kívül 43 rubin, 20 gyémánt és 19 igazgyöngy' belefoglalva. Ezt német munkának vélik. Thurzó György, majd István tárházának része volt. Szintén a Thurzóké volt egy Amor hajóját példázó násfa. Ezt újabban spanyolnak gondolják, az ötlet jónak tűnik. Az is erősíti e lehetőséget, hogy Bécsben a 17. század legelején több spanyol kereskedő is működött, akik luxuscikkeket árultak. Gyöngyházkagylóval készült, ez is ronde bosse zománcos. Mellesleg az egyik legnagyobb násfa, 10x8 cm. Benne 28 rubin, 2 nagyméretű táblagyémánt, 3 barokkgyöngy. A hajó motívuma a késő reneszánsz költészet által használt jelkép, mely ott a házassággal együtt járó próbatételekről szól. Súlyra nézve kapitális, 113 grammos egy párhuzam nélküli, talán itáliai násfa, melynek hangsúlyos része gálya alakú, s a hajón egy Mercurius-figura van. Ronde bosse, 18. századi, számos ékkő volt benne. Amit felsoroltunk, csupán a felszín. A temérdek óráról most mélyen hallgatunk. S nem beszéltünk a kincstárban őrzött nagyszerű viseletgyűjteményről, a történelmi családok címeres ágyneműiről, a perzsa bőrkárpitról, a zászlókról, a fegyverekről. A Fraknóra való bejutás Jankovich idején nem volt könnyű. Nehéz még csak sejteni is, hogy ő mennyit tudott az ottani anyagról. A Batthyány család rengeteg kastélyában és palotájában a jelek szerint a legtöbb ötvöskincs szinte folyamatos vándorúton volt. Igen sok Batthyányról tudjuk, hogy voltak szép régi ezüstedényei és arany ékszerei. Felsorolásukat itt mellőzzük. A reformkor kitűnő alakja volt gróf Batthyány Kázmér (1807-1854), aki teljesen külföldi nevelésben részesült, s csupán érett férfiként tanulta meg hazája nyelvét. 1839-től az országgyűlés reformereinek egyik vezetője, birtokaik némelyikén örökváltság-szerződést kötöttek a parasztsággal, így tulajdonképpen földet osztottak. Emellett óvodákat, iskolákat is létrehoztak bátyjával, Batthyány Gusztáv gróffal (1803-1883), aki 1870-től már a BatthyányStrattmann hercegi cím viselője volt. Kázmér fokozatosan a radikálisokhoz csatlakozott, s elnöke lett a Védegyletnek, számos pályázatot finanszírozott. Teleki László és Vörösmarty barátja volt. Csadakozott a forradalomhoz, Mohácson népfelkelést szervezett, 1849-től a forradalmi kormány külügyminisztere. Kossuth Lajost követte Törökországba, majd 1851-ben Párizsba költözött feleségével, Keglevich Augusztával. Kossuth emigrációs elképzeléseit nem osztotta, útjaik elváltak. Elszegényedve Párizsban halt meg. A családi gyűjteményből neki jutott műkincsek közül egy pompás sárkányos csontfaragású Zsigmondkori dísznyerget a Magyar Nemzeti Múzeumnak adományozott. Más műkincsei a családban szóródtak szét. Ötvöstárgyak a Batthyányiaknál minden kastélyban bőven voltak, Ikervárott és Nagycsákányon, valamint Németújvárt hatalmas augsburgi gyűjtemények, nagyméretű 17. századi tálak tucatszámra. A Batthyány család nem túl sokat gondolt ezekkel, s leírásaik hiányosak, vagy nincsenek is. A hatalmas létszámú, kihalástól egyáltalán nem fenyegetett famíliában oly mértékben osztódtak a műkincsek, hogy valamiféle állandó kincstárról nem beszélhetünk, akkor sem, ha a család egészében több kincstárra való ötvöskincset őriztek. Éppen ellenkezőleg történt az Erdődy grófoknál. Gróf Erdődy Kajetan (1795-1856) ült az ősi kincstáron, melynek számos fontos darabja még Bakócz Tamás hagyatékából való volt. A családi kincstár számos darabját, döntő súlyú részét Galgócon tartották. A legkorábbi darabok a kelyhek, melyek közt a legrégebbi egy Corvin-címeres, hatkaréjos, mérműves-nodusos kialakítású remek volt. A címer talán tényleg Mátyásé, mint valaha hitték, lehet azonban, hogy Corvin lánosé; ma inkább erre hajlunk. A 15. század vége felé készülhetett, jóval korábbi, mint a másik, Bakócz-címeres, ugyancsak hatkaréjos munka, amelynek sodronyzománca is kiváló minőségű, s a legszebb magyar kelyhek közül való. Három szép asztaldísz is megmaradt a hajdan sokkal bővebb gyűjteményből. Mindhárom német darab, köztük egy körtét emelő szatírt formázó a legérdekesebb, az 1600 körüli időkből. Szobrászati része szabatos, tiszta megfogalmazású, ami a kor augsburgi munkáira jellemző. A második, kagylós formájún lüneburgi városjegy van, valamint TS mesterjegy. Egy delfin alakú korallos darab valamivel későbbi és iskolához egy-