Mikó Árpád szerk.: Jankovich Miklós (1773–1846) gyűjteményei (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2002/1)

MRAVIK LÁSZLÓ: Jankovich Miklós és a magyarországi műgyűjtés a 19. század első felében

MRAVIK LASZLO JANKOVICH MIKLÓS ÉS A MAGYARORSZÁGI MŰGYŰJTÉS A 19. SZÁZAD ELSŐ FELÉBEN Tanulmányunk főhőse, vadasi Jankovich (IV.) Miklós, oly kiváló szellemi emberekkel, könyvészekkel, érmészekkel, tudósokkal és gyűjtőkkel állt kapcsolatban, mint gróf Apponyi Antal, gróf Széchényi Ferenc, Podmaniczky Károly, idősebb és ifjabb gróf Viczay Mihály, Eggenberger József, Kazay Sámuel, gróf Illésházy György, Jordánszky Elek, Böhm József Dániel, Felix Caroni, gróf Brunswik József, báró Brüdern József, Fejérváry Gábor, Kazinczy Ferenc, Kubinyi Ágoston, Légrády Imre, Dobai Székely Sámuel, gróf Festetics György, Marczibányi István, Pulszky Ferenc, gróf Ráday Pál, gróf Teleki Sámuel, Weszerle lózsef, Vietorisz Jonatán, s nem sokat számított, hogy eközben például a hírhedt hamisítóval, Litteráti Nemes Sámuellel is szoros kapcsolatot tartott fenn, mint egyébként használható ügynökkel, a műtárgyforrások jó ismerőjével. (Jankovich már az egyetemen megtanulta a jezsuita rendet kényszerűségből az egyetemi katedrára váltó nagyszerű történészektől a történeti források szabatos és körültekintő kezelését, használatát, s csak ritkán lehetett hamisítvánnyal, utánérzéssel becsapni.) A névsor, amit adtunk, épp csak érintőleges. Levelezőpartnereinek száma több százra rúg, s számos nemzetközi tudományos társasággal is szoros kapcsolatban állt, 1819-től a Gesellschaft für Deutsches älteste Geschichte (Frankfurt am Main), 1825-től a ThüringenSächsischer Verein für Erforschung des Vaterländischen Altertums und Erhaltung seiner Denkmale (Halle), 1841-től pedig egy fribourgi tudós társaságnak a tagja. Egészében véve: Jankovich volt az első, aki a gyűjtéssel párhuzamosan a történelemnek és a régiségtannak európai színvonalú, professzionális képviselője volt. Nézeteit illetően történetírásunk talán eddig nem volt eléggé körültekintő, mert Jankovichot múltba forduló, anakronisztikus, a nemzet múltját a nemesség múltjával azonosító férfiúnak láttatja, erősen konzervatívnak - például Széchenyihez képest is. Nos, annyi igaz, hogy Jankovich nem tartozott a reformkor politizáló értelmiségi nemességéhez, bár szellemében, politikai szimpátiáiban jól meghatározhatóan mai szóhasználattal liberális konzervatívnak minősíthető. Egyértelműnek tűnik azonban az is, hogy éppen a Széchényi Ferenc és Széchenyi István grófok által a század első felében megadott program híve volt: hozzájuk hasonlóan a nemzed intézmények (kultúra, tudomány, közlekedés, infrastruktúra) felépítésén buzgólkodott, csak éppen a gyűjtés és a tudomány területén. Oskonzervativizmussal vádolni nemes, emelkedett mondatainak egyikéért lehet, mely az őt ábrázoló metszeten szerepel: „Atyáinknak hőstetteit, divatit, míveit enyészetnek örvényéből ki ragadtam: századok' dúlása viharitól ki űzetett világ' térén el széledett emlékeit, nyomozván, 's szerentséssen feltalálván vissza térítettem: ön életem, 's vagyonom áldozatjával így, a' tőlünk eltűnt - feledett -, mármár kihalt 's temettetett magyar hajdankort új életre virrasztottam". Tagadhatatlan, hogy e gyönyörűen fogalmazott szózatból igen sok kiolvasható, némi fölényesség, az önfeláldozó munkálkodás erős hangsúlyozása, a megmentő enyhén idegesítő pózolása, sőt ha akarjuk, fontoskodás is - ámde minden szava igaz, s így a posztamensen álldogálás nem számít, mellékes, s igazság szerint még érthető és helyeselhető is. A nemesi múlt iránti nosztalgia azonban inkább csak belemagyarázás. Mert mit kezdjünk akkor azzal a ténnyel, hogy Jankovich népdal- és népköltésgyűjtő is volt, méghozzá az elsők egyike, ami nemesi nosztalgiával mégsem magyarázható. Nem; Jankovich Miklós nem volt ósdi, sőt nagyon is korszerű volt, s azt mentette, amit kellett és még lehetett. A radikálisok a társadalom gyors haladását kívánták elérni, míg a konzervatívok azon voltak, hogy ennek kulturális intézményi szerkezetét is megteremtsék - épp, mint Széchenyi, Jankovich. A nagy szabadkőműves nemzedék, Széchényi Ferenc, Viczay Mihály és Reviczky Károly korosztálya elvi kérdésekben látott tisztán, de a nemzeti felemelkedés valóságos munkájába csak Széchényi vágott bele. Jankovich, bár nemzedéki szempontból inkább tartozott Széchényi Ferenchez, mint fiához, a kézzelfogható megvalósítás ügyes-bajos ügyeiben, mindennapi robotjában nem csupán észt, tehetséget, de szívós kitartást, balsikertűrést is követelő lázas cselekvőkedvben már a „legnagyobb magyar" párja. Sokkal messzebbre látott előre, mint kortársai. Aki igazán megértette őt, lelkesen támogatta, és ami rajta múlott, megtette, az maga a boldog emlékezetű, jóságos József nádor volt, legjobb hazánkfiainak egyike. Éppen ezért csak részben érthetünk egyet Bényei Miklós egyébként igen jeles - tanulmányával, mely az 1985-ös Jankovich-tanulmánykötetben jelent meg {Jankovich 1985), amikor így foglalja össze Jankovich munkásságának lényegét: „A felvilágosodás nagy nemzedékének, a Széchényi Ferencek nemzedékének szülötte és egyik kiemelkedő képviselője. Már fiatal éveiben ráérzett a kor szükségleteire, s tetemes vagyonát és úgyszólván minden idejét a nemzeti művelődés ügyének előmozdítására szentelte. Célkitűzése, művelődési eszménye ugyanaz, mint kortársaié: egy, a jövőben létrehozandó magyar nemzeti kultúra rendszeres megalapozása, a tárgyi és a szellemi alapanyag számbavétele, összegyűjtése, továbbá a szükséges intézmények megteremtése... Szerepe a reformkor elejéig egyértelműen pozitívan értékelhető. Addig, amíg a nemzeti mozgalom rendi, nemesi jellege domborodott ki. Később, korszakunk második felében azonban pályája némi törést szenvedett. Ennek legfőbb oka a reformpolitika és a művelődés újabb feladatainak, formáinak előtérbe kerülése. A társadalmi-gazdasági fejlődés által igényelt és a polgárosodást közvetienebbül szolgáló eszmei irányzatokból (liberalizmus, nacionalizmus, romantika) táplálkozó új művelődési program túlnőtt a Jankovich-féle modellen. Olyan polgárias, nemzeti függetlenségi politikai törekvéseket hordozott, olyan elemeket tartalmazott, ... amelyeket Jankovich már nem tudott, vagy nem akart megérteni, vállalni". Más oldalról, más szakmából, a sajátszerúen múzeumi nézőpontból elemezve, bizonyos mozzanatokat a történészhez képest aprólékosabban, talán kicsinyesebben is tudva és mérlegelve, a gyűjtő tényleges tevékenységét néhány ponton talán finomítani lehet. Mravik László nagyívű, adatgazdag tanulmánya Jankovich Miklós gyűjteményének helyét kíséreli meg kijelölni Magyarországon, a 19. század első felében. A katalógus szerkesztői azonban - és a tanulmányok, szócikkek szerzői is - nem egy ponton más, gyakran éppen ellentétes következtetéseket vontak le a rendelkezésükre álló anyagból. Az olvasó számára a tájékozódást keresztutalókkal könnyítettük meg. (a Szerk.)