Mikó Árpád szerk.: Jankovich Miklós (1773–1846) gyűjteményei (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2002/1)
KATALÓGUS - III. KÖNYVTÁR
Ottoman Tributes in Hungary. According to Sixteenth Century Tapu Registers of Novigrad. The Hague-Paris 1973, 16. (2) első leírás 239. Sajhzáde szuper kommentárja Bajdávi Korán-kommentárjához (Häsiya c alä 1-Baydâwî) 17. század Oszmán Birodalom (Buda?) Papír, tinta; foil. 266 (korábbi eltérő lapszámozás nyomai felfedezhetők); 215 x 155 mm, írástükör: 185 x 90 mm. A szöveg fekete tintával, ún. taalík (ta c llq) írással íródott, az idézetekre piros tinta utal. (A másoló duktusa nem mondható szépnek.) Egy lapon 25 sort találunk. A kéziratot papírral bevont fatábla borítja, a gerincet bőr védi. A kötés sérült, roncsolt, jól látható, hogy számos ívet utólag durván eltávolítottak. Jankovich Miklós első gyűjteményéből (a hátsó kötéstáblán, valamint az Ír és a 203r lapon rombusz alakú gyűjtőpecsét; fol. 266v: ovális gyűjtőpecsét). Budapest, Országos Széchényi Könyvtár, Kézirattár, jelz.: Quart. Arab. 2 Arab nyelvű kéziratunk Muhammad ibn Muszlihaddín Musztafa al-Kúdzsavi Muhjiddín Sajhzáde (Muhammad ibn Muslihaddín Mustafa al-Qügawí Muhyiddln Sayhzäde) (1460-1543) szuperkommentárját tartalmazza Bajdávi (al-Baydâwï) nevezetes Korán-kommentárjához. A szerző a törökországi Amászia (Amasya) szülötte, s élete nagyrészét is szülővárosában töltötte kádiként, azaz bíróként. Az iszlámban előszeretettel készítenek kommentárokat, magyarázatokat egyes fontosabb művekhez, ezeket azután nemritkán további magyarázatokkal, szuperkommentárokkal látják el, s ez a folyamat akár többször is megismédődhet. Az így keletkezett magyarázatok gyakran önálló műként is szerepelnek, és önmagukban is haszonnal forgathatók. Kéziratunk töredékes és ráadásul nem is szép példány. Mindazonáltal felettébb becsessé teszi számunkra két arab-perzsa keverék nyelven fogalmazott beírás a 83v és 193r lap szélén, mely szerint ez a kézirat Szulajmán efendi sejknek, a budavári nagymecset prédikátorának kegyes alapítványa, ún. vakfja: waqfSayh Sulaymän AfandI al-wâ c iz be-gämi c-i kebïr dar qal c e-yi Budün. (A beírás szövege nyelvileg másképpen is elemezhető anélkül, hogy a jelentése megváltozna.) Itt természetesen a budavári Nagyboldogasszonytemplomból kialakított mecsetről van szó. Szulajmán személye nem ismeretlen előttünk: tudjuk, hogy 1644-ben a budavári nagymecsetben 14 személy teljesített szolgálatot, és ezek között ő állt a második helyen, közvetienül az imám után. Ez a beírás azt jelenti, hogy a kéziratot Szulajmán efendi sejk adományozta - valószínűleg ugyanennek a mecsetnek, a mecset könyvtárának - örök tulajdonul, amelyet sem eladni, sem elajándékozni nincs joga senkinek. Erre is utal azután az elülső kötéstábla belső oldalán olvasható latinnyelvű beírás is, amely a mű címét is megadja s amely bizonyára egy későbbi tulajdonostól ered: „Comentarius Arabicus in Al-Coranum I Auctoris Schaich Zado-Beck I Donatus ad Templum Magnum Urbi Bodun, seu Budám in I Hungária, per Sacerdotem ejus Schaichi Soliman Efendi". Ily módon kéziratunk a török hódoltsági Buda mindennapi kultúrájának értékes és figyelemre méltó emléke, amely Buda visszafoglalásakor kerülhetett keresztény kézbe. Az említett arab-perzsa nyelvű bejegyzés ugyanazon kéztől eredő rövidebb változata a kézirat számos lapjának a szélén megtalálható. Ezek a beírások annak a modernkori szokásnak felelnek meg, hogy a mai könyvtárak könyveik bizonyos lapjait pecsétjükkel jelölik meg, ily módon igyekezvén megakadályozni a könyvek eltulajdonítását. Kéziratunk eme bejegyzései ügyeden, csúnya, nem esztétikus írással készültek, s ebből arra következtetünk, hogy szerzőjüknek nehezére esett az írás, nem volt hozzászokva, nem volt mindennapi foglalatossága. Am nagyot tévedünk! Könyvtárunk kéziratgyűjteménye őriz ugyanis eg}' másik - nem Jankovich Miklóstól származó - arab kéziratot is, amelyben szintén megtalálhatók ugyanezek a beírások, ugyanettől a kéztől, s ráadásul helyenként még csúnyábban (1. Goldziher 1880, 110-114., XV. sz.; a Goldzihernél megadott jelzet nem érvényes, ma ez helyesen Fol. Turc. 5). Ugyanakkor a címlapon tízsoros tiszta arab nyelvű szöveg olvasható nyilvánvalóan ugyanezzel az írással, ámde nagyon szép, esztétikus változatban, amely kissé bővebben szintén az adományozásról, a vakf-alapításról tudósít. Ebből arra kell tehát következtetnünk, hogy az írás tulajdonosa, valószínűleg maga Szulajmán efendi nagyon szépen tudott írni - ha akart -, gyakorlott szépíró volt, csakhogy vagy sietett, vagy pedig a lapok szélére történő írás során nem tudta kényelmesen elhelyezni a kezét, s ezért sikerültek csúnyára a kéziratunkban olvasható beírásai. O. I. Goldziher 1880, 107., XI. sz.; BROCKELMANN, CARL: Geschichte der arabischen Literatur. Leiden 1937-1949 2 , Supplementband I, 739 12 ., II, 650 2 ; FEKETE LAJOS: Budapest a törökkorban. (Budapest története, 3.) Budapest 1944, 264. 240. Korán-kézirat arab nyelven 17. század Oszmán Birodalom Papír, fekete és vörös tinta; foil. 20+[l]; 210 x 145 mm, a vörössel keretezett írástükör: 155 x 90 mm, oldalanként 11 sor áll; török neszhi írás, magánhangzójelekkel és a recitálást szabályozó jelekkel; eredeti, leffentyűs bőrkötésben
