Mikó Árpád szerk.: Jankovich Miklós (1773–1846) gyűjteményei (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2002/1)
KATALÓGUS - III. KÖNYVTÁR
223 (fol. Ír) A Krisztina-legenda datáladan. Korát általában a Horvátkódexszel való összefüggése alapján szokás meghatározni. Mivel Ráskay Lea 1510-ben írta le első ismert kódexét, a Horvát-kódexet pedig 1522-ben másolta, a Krisztinalegenda keletkezését e két dátum közé helyezik. A két össze nem tartozó kódex egybekötésének időpontja azonban ismeretlen. Feltűnő, hogy a kézirat Jankovich Miidós által írt címlapja az 1470-1500 közti időre teszi a másolás időpontját, s ezt erősíti meg a Jankovich-gyűjtemény 1817-es Fejér György-féle ismertetése is. A kézirat 15. századi keletkezése persze eléggé valószínűden, hiszen valamennyi hasonló kódexünk a 16. század elejéből való. Szent Krisztinát mind a keleti, mind a nyugati egyház magáénak vallja: keleten a föníciai Tyrust, nyugaton pedig az etruriai Tyrust hiszik a vértanúság helyszínének. A magyar Krisztina-legenda hagiográfiai különlegessége az a bejegyzés, amely a kódex 23v lapjának 17. sora alatt olvasható. A glossza az „Olaszországbeli Tyrus nevő várast" az etruriai Vulsinummal (Bolsena) azonosítja. Á. P. Fejér 1817, 23; Nyelvemléktár VII, 271-286; HORVÁTH CYRILL: A Krisztina-legenda. In: ItK 33 (1923), 1-21, 129-141; Krisztina-legenda, XVI. század eleje. A nyelvemlék hasonmása és betűhű átirata. Kiad. VEKERDY LILLA. (Régi magyar kódexek, 7.) Budapest 1988; Ráskay Lea 1994 Margit- legenda 1510 Margitsziget Papír, barna és vörös tinta; foil. 116; 213 x 145 mm, írástükör: 140/146 x 90/92 mm, általában 25 sor; bastarda írás; budai vagy pesti sötétvörös reneszánsz kecskebőr kötés palmettás díszítéssel, aranyozás nyomaival, a fatáblák sárgaréz sarokpántjaiból már csak kettő van meg (Volf György 1879-ben még hármat látott), elöl és hátul középveret, sárgaréz kapcsok, aranyozott metszés. Jankovich Miidós 1817 előtt műtárgycsere révén szerezte meg Viczay Mihályról. Jankovich első gyűjteményével együtt 1836-ban a Nemzeti Múzeum tulajdonába jutott. Budapest, Országos Széchényi Könyvtár, Kézirattár, jelz.: MNy 3 Az Árpád-házi Szent Margit magyar nyelvű legendáját és csodatételeit tartalmazó kódex létezéséről legelőször akkor szerzett tudomást a külvilág, amikor Sigismondo Ferrari pápai követ, a domonkos rend általános generálisa a 17. század elején Pozsonyba látogatott. A kézirat ekkor még a Margitszigetről elmenekült domonkos nővérek utódainak tulajdonában volt, és Ferrarinak a vizitációkor mutatták meg a török elől elbujdosott apácák kincseit: Boldog Margit koporsóját, imakönyveiket és kódexeiket, köztük a magyar legenda másolatát. Az erősen megfogyatkozott szigeti domonkos apácák (1637-ben már csak egy volt életben) kegytárgyait ezután a pozsonyi klarisszák templomában helyezték el. Kérdés, hogy köztük volt-e a Margit-legenda is. Ferrari írta meg Margit első „modern" életrajzát, s munkájához felhasználta a magyar nyelvű legendát is. Németh)' Jakab pozsonyi jezsuita kölcsön vette a klarisszák által őrzött kódexet, és Káldi Mihály soproni plébánossal latin nyelvű fordítást készíttetett Ferrari számára. A kódex ezután több mint száz éven át lappangott, egészen addig, míg Pray György tulajdonába nem került, aki 1770-ben betűhű ldadásban tette közzé. A kódex hiányát egy 18. századi magyar nyelvű legendamásolat alapján pótolta. Ennek a kéziratnak később nyoma veszett. A jezsuita történész több helyen belejavított a szövegbe. A kézirat 96. lapjának margóján kézírásával egy bejegyzés is olvasható: „S. Margarita obijt A° 1271° 15 februarij annor. 29°". Pray később eladta a Margit-legendát gróf Viczay Mihály műgyűjtőnek, tőle szerezte meg Jankovich Miklós. Gyűjteményének 1817-es állományjegyzékében már szerepel a Margit-legenda. Pray nyomán az új tulajdonos is regisztrálta, hogy a kötet elöl és hátul csonka, ezért eg)' bejegyzésben szükségesnek látta a szöveg első és utolsó szavainak rögzítését. Jankovich 1830-ban készült pecsétje megtalálható a kódex első és utolsó lapján. A Jankovich és Viczay közti csereakció körülményeiről, valamint a ritka és értékes magyar nyelvű „cimélion" további sorsáról Mátray Gábor bejegyzése tudósít: „Midőn e' kézirat Jankowich Miklós első gyűjteményéből a magyar nemzeti Múzeum birtokába jutott [1836-ban], nem volt rendesen bekötve,
