Mikó Árpád szerk.: Jankovich Miklós (1773–1846) gyűjteményei (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2002/1)
KATALÓGUS - III. KÖNYVTÁR
hanem csupán a' mostani kötet két táblája közé, mellyeknek háta rongyoltt állapotban vala, helyezve. Újra beköttetett 18 52-ki Januárban, megtartatván a' kötés régi két táblája, 's háta újonnan készíttetvén. - Az emiitett táblák hátulsó darabja belső oldalán Jankovich Miklós kéziratával e' sorok voltak irva: Nicolai Jankowich Exemplar a Comité Michaele Viczay pro aureis Graecis et Romanis Rarissimis, uti Basileos Basileon Farnacis et aliis N ro pro 65. redemt. Unicum hoc pretiosissimum Linguae Hung. Cimelion". A kódex mindvégig Ráskay Lea keze írása. A méltán nagyra becsült domonkos apáca öt jelentős középkori kódex scriptora. Nevét a Cornides-kódexben olvasható saját kezű bejegyzése tartotta fenn. Ráskay Lea öntudatos, a szöveg javítására, értelmezésére, átformálására kész másoló volt. Származását, írását, helyesírását, nyelvét, nyelvjárását számos tanulmány tárgyalja. Jankovich Miklósnak két Ráskay Lea másolta kéziratot sikerült megszereznie: a Margit-legendán kívül a Horvát-kódexet (226. sz.) is. A kódexben a leírás időpontjára utaló bejegyzés nincsen, mégis tudjuk, hogy Ráskay Lea ezt a munkát 1510-ben végezte el. A domonkos másoló ugyanis egy időben dolgozott a Margit-legendán és az évjelzéssel ellátott Példák könyvén. A Margit-legenda egyik megkezdett ívfüzete véletlenségből a Példák könyvéhe keveredett - így az 1510-es dátum mindkét kódexre vonatkoztatható. Maga a szöveg természetesen fordítás latinból. A fordító személyéről, valamint a fordítás keletkezési idejéről semmit sem tudunk, és az sem világos, hogy az eredeti magyar megszövegezést mikor és hányszor dolgozták át. A kutatás kimutatta, hog} 7 a fordító ingadozó latintudással rendelkezett, itt-ott komolyabb félreértelmezések is becsúsztak a szövegbe: a „sorores incorporates" (beiktatott nővérek) alak helyén például „testnekevl lakozó sororok" (test nélkül lakozó sororok) olvasható. A gyenge latinságból persze aligha következtethetünk arra, hogy a fordító maga is margitszigeti apáca volt, másfelől ennek lehetőségét sem zárhatjuk ki. A magyar fordítást korábban szokás volt az 1340 előtti időkre datálni, hivatkozva arra, hogy ebben az évben Hugues de Vaucemain domonkos rendi generális egy új, a kor irodalmi ízlésének megfelelő, kegyes életre buzdító Margit-legenda megalkotását rendelte el. Az a tény, hogy a rendelet nyomán devóciós szellemben készült Garinus de Giaco-féle legenda (legenda maior) semminemű hatással nem volt a magyar legendára, érvként szolgálhatott az 1340 előtti szereztetés mellett. Feltételezték, hogy Garinus legendaváltozatának elkészülte után a kronologikus, középkorias szentéletrajzok - a magyar Margit-legenda is ilyen jellegű - már idejétmúltnak számítottak. Ez az elgondolás azonban nyilvánvalóan hibás, hiszen a Garinusféle új legendaváltozatot a magyar domonkosok egyáltalán nem ismerték. Bizonyíték erre, hogy a 15. század végén Magyarországon járt domonkos rendi történetírónak, Petrus Ransanusnak olyan régi típusú latin nyelvű Margitlegendát mutattak meg budai rendtársai, amely a magyar nyelvű legenda alapjául szolgálhatott. Ransanus ebből, és 224 nem Garinusból merítette Boldog Margit életrajzát, melyet beillesztett magyar történetébe. A magyar fordítás keletkezésének idejéről tehát semmit sem tudunk. Nem zárható ki egy igen régi szövegváltozat egykori létezése, ennek nyomai azonban a Ráskay Lea másolta kódexben nem mutathatók ld. Az átdolgozások a javító, értelmező jellegű bővítményekben és betoldásokban érhetők tetten. A fordítás alapjául szolgáló latin szöveg Szent Margit legrégibb legendájának (legenda vetus) csodatörténetekkel kibővített változata volt. A magyar domonkosok mindig az ilyen, kettős szerkezetű legendaszövegeket tekintették a sajátjuknak. A magyar legenda latin eredetije Margit élettörténetét ldegészítette a szentté avatási per jegyzőkönyvei alapján készült csodáiéirásokkal, valamint a szigeti kolostor életviszonyaira, az egyes apácák származására vonatkozó helyi hagyományokkal. Ezt a latin kompozíciót csakis az eseményekkel közel egykorú személy szerkeszthette, mivel a legenda vetuson és a kihallgatási jegyzőkönyveken túlmenő, pontos információkkal rendelkezett - például a szigeti apácák nevére vonatkozóan. A magyar legenda latin eredetije tehát feltehetően az 1300-as évek előtt keletkezett. Ez a variáns talán azért maradt visszhangtalan, mert soha nem is jutott túl a kolostor falain. A magyar legenda és latin forrása közvetlen közelről, a sziget belsejéből, a kolostorból szemléli az eseményeket:
