Mikó Árpád szerk.: Jankovich Miklós (1773–1846) gyűjteményei (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2002/1)
KATALÓGUS - III. KÖNYVTÁR
később Szabó Károly kodifikált, s így a - kézírással „szakozott" - kötetek egy része ma nem a különgyújteményekben, hanem a nagyraktárban van (ld. 273-274. sz.). A Széchényi Könyvtár régi, „müncheni" katalógusa - már amennyi átvészelte a rekatalogizálást - feltünteti az eredeti tulajdonosokat, de possessormutatója természetesen nincs. Az azonosításokhoz kiindulópontul Jankovich kézírásos sokszor töredékes - jegyzékei szolgálhatnak - gondolhatni, hogy a nyomtatott könyvek ma már egyáltalán nem vagy csak sokszoros vargabetűkkel azonosíthatók (vö. MAYER GYULA: A Reisach- és a Jankovich-féle könyvgyűjtemények történetéhez. MKSz 113 [1997], 435), és leginkább más irányú keresgélés közben, véletlenül bukkannak fel Jankovich könyvei (1. 270-271, 274. sz.). Már amelyik ma is az Országos Széchényi Könyvtár tulajdonában van. Jankovich könyveit ugyanis - akárcsak más gyűjtői fondokat - meglehetős szabadsággal kezelték a 19. század második felében. A feleslegesnek ítélt duplumokat - Jankovichnak magának is voltak másodpéldányai, s azokat is eladta a Múzeumnak - elcserélték (esetleg eladták). Az első Magyarországon nyomtatott könyv, Andreas Hess Chronica Hungarorumz, amelyet annak idején Jankovichtól Széchényi Ferenc sem tudott megszerezni, az Egyetemi Könyvtárba került (243. sz.), miután a Múzeum egy épebb példányra tett szert. 1896-ban a Hunyadi-levéltárért cserébe jókora mennyiségű német kéziratot és nyomtatott könyvet adtak át a müncheni királyi levéltárnak. Ez a gy r akorlat a legutóbbi időkig eleven maradt: az Ómagyar Mária-siralomért Leuvenbe átadott kötetek között is volt olyan ősnyomtatvány, amely Jankovich Miklós gyűjteményéből származott. Ennél is mostohább sorsra jutott a levéltári anyag, amely eredetileg szintén a Nemzeti Múzeum könyvtárába került. Ennek zömét az Országos Széchényi Könyvtár levéltári gyűjteményével együtt - az ún. „Lex Hóman" végrehajtásakor, az 1930-as években - átadták a Magyar Országos Levéltárnak, ahol ezt az anyagot nem tartották továbbra is elkülönítve, hanem a dokumentumok jelentős részét megpróbálták visszaosztani azokba a fondokba, ahonnét vélhetőleg egykor elkerültek, vagy amelyekhez tartozniuk illett volna. A középkori oklevelek jó részéről a restaurálás során a későbbi possessorjelzéseket is eltávolították; bár lehetséges, hogy az olykor csupán a régi palliumon volt rajta, amely nem őrződött meg minden esetben; ugyanez érvényes az újkori okiratokra is (1. 281-282. sz.). Úgy tetszik, a Diplomatikai Levéltárban bizonyos anyagrészek mégis elkülöníthetők, legalábbis az ezt feldolgozó legújabb CD-ROM sok esetben feltünteti Jankovichot mint possessort (1. 279. sz.). A Kamara Archívumában is található egy nagyobb egység, a városi iratok, amelyeknek még az OSzK kézirattári jelzetét is megőrizték, s természetesen eredeti tulajdonosuk is könnyen azonosítható (1. 283-284. sz.). A rendelkezést az anyagok átadásáról szerencsére - és természetesen - nem hajtották végre következetesen, így azután maradtak levéltári dokumentumok a Széchényi Könyvtár őrizetében is (238, 280. sz.). Különleges egységet képez az a dokumentumgyűjtemény, amelyet Jankovich Miklós a magyarországi evangélikus egyháznak adományozott 1815-ben, s amelyek mellé utóbb Luther Márton saját kezű végrendeletét is odaajándékozta (275-278. sz.). A magyarországi evangélikus egyházra vonatkozó iratokat a mai napig elkülönítve, gyűjteményiként őrzik, és nagy becsben tartják az Országos Evangélikus Levéltárban. Az éremgyóíjtemény - amely a korszakban általában a könyvtár mellett kapott helyet - az első gyűjtemény részeként jutott a múzeum tulajdonába. Szinte teljes egészében megvan ma is, a darabok leltári száma őrzi az eredeti provenienciát.
