Mikó Árpád szerk.: Jankovich Miklós (1773–1846) gyűjteményei (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2002/1)
KATALÓGUS - II. KINCSTÁR
Mathiae Corvini, in loco Praepositurae Sancti Sigismundi dctccta, atque pro florenis triginta duobus ab inventoribus procurata. Pondérât semiuncias très et octo décimas sextas. (3 8/16)" Budapest, Magyar Nemzeti Múzeum, Középkori Osztály, ltsz.: App. Jank. 91 A kerek szelence két lapból áll, az összetartásukra felül és alul lyukak szolgálnak, a felső két lyuk egyikében fennmaradt felfüggesztő hurokkal. A pixis mindkét lapját bordázott drót veszi körbe, az oldalán áttört gótikus leveles hullámos inda. A szelence mindkét lapjának közepére az Angyali üdvözletet ábrázoló áttört domborműves ezüstkorongot forrasztottak, körülötte dróttal. A két drótdísz között elhelyezkedő sima felületen a durvább hátlapon aranyozás csekély nyomai figyelhetők meg, míg az előlapon a mező rovátkolása esetleg egy egykori ragasztott betétre utal. A két domborműves korong közötti viszony nem egyértelmű: méretük, elrendezésük azonos mintára vall. Feltehetőleg a hádap mestere másolja az előlapot, de kezdedegesebb vésett technikával, gyengébb arányérzékkel, ami egyértelmű a két Mária tartásánál, a talaj egyenesében vag)' a figurák arcánál is. A féltérdre ereszkedő, iratszalagot tartó angyalt a Szűztől egy kis oszlop (ezen a helyen esetleg váza) választja el, mely a hátlapon már nem látható. A jelenet egy épületbelsőben zajlik, Mária balját éppen imakönyvén tartja, ahogy a késő középkori egzegézis alapján az angyal megjelenése ima közben éri. Az Angyali üdvözlet-korong, feltehetőleg sorozatban készült, a kiállításon is szereplő, állítólag nyírbátori mellbogláron (170. sz.) kívül egy gyöngyházból faragott változata szerepelt az Aiidrássy-gyűjteményből az 1884-es ötvösmű-kiállításon. Feltehetőleg német, esetleg nürnbergi eredetiről van szó - a gyöngyházfaragás is leginkább ebben a városban virágzott a 15. század végén. A Jankovich-leltárkönyv szerint a Szent Zsigmond-prépostság romjai között egy díszes női sírban találták; ezt (Podjebrad) Katalinnak, Mátyás király első, 1464-ben gyermekágyban elhunyt feleségének a sírjával azonosították. A lelőhelyről szóló hír hitelességében Nagy Emese kételkedett, a szelencét ugyanis nem említik a feltárásról szóló beszámolóban. A Viaticum-szelence meghatározás a Jankovich-leltárkönyv nyomán terjedt el, noha a tárgy ereklyetartó is lehetett. Nem zárható ugyan ki, hogy mégiscsak a megadott lelőhelyen került elő, de valószínű, hogy inkább a 15. század végén készült. K. Et. Nagy 1985, 132-133. 123. Kehely 15. század Aranyozott ezüst, vésettaljú zománc díszítéssel; m.: 27 cm, szájátm.: 11,8 cm, talpátm.: 16 cm Székesfehérvár, Egyházmegyei Múzeum, ltsz.: 10 123 A kehely talpa nyolckaréjos, felváltva félkör- és szögletes záródással, a cikkelyekben váltakozva kék és zöld zománc alapon figurális és növényi dísszel. Maga a talp nyolc szárnyas angyalfejen nyugszik. A gyűrűvel tagolt, előbb hengeres, majd hatszögű száron áttört nódusz helyezkedik el; a cuppakosarat kerek medalionokban domborműves jelenetek tagolják, felül liliomos pártakoszorú zárja le. Jankovich Miklósnak (1904-1978), Fejér megye főispánjának 214/1940 szám alatt iktatott átirata szerint a kelyhet Jankovich Miidós, a híres műgyűjtő adta át tulajdonjogát fenntartva - a rácalmási plébánia használatába. Jankovich Gyula József a tárgyat 1891-ben a nevezett plébániának adományozta, majd onnét Prohászka Ottokár hozta el, s kopott állapotban lévén a kehely, azt saját költségén restauráltatta, majd a székesfehérvári szemináriumi templomnak adományozta. Sz. Z. Közöleden
