Mikó Árpád szerk.: Jankovich Miklós (1773–1846) gyűjteményei (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2002/1)
KATALÓGUS - II. KINCSTÁR
121 vin című tanulmányára - melynek fó tézisei már korábban beépültek a múzeumi hagyományba - szeretnénk reflektálni. Kovács Éva hívta fel a figyelmet a tárgy első említésére: a Jankovich-gyűjteményről szóló 1817-es beszámolóban Fejér György emlékezik meg hosszasan az „ékesen fodorított hajjal jeles szűznek fejéről". Sajnos a tárgy eredetéről, illetve Jankovich ezzel kapcsolatos nézeteiről itt sem találunk további információkat. Ez a leírás még nem talált kivetnivalót a tetőn trónoló figura bírói hatalmát jelképező ostorban, amely később a kutatóknak - nem lévén megfelelő középkori analógia - annyi fejtörést okozott. Ha vizsgálódásunk körét nem szűkítjük a 12. századra, akkor az ostor analógiáit akár az egyiptomi művészetben is kereshetjük, mely 1800 körül rendkívül népszerű volt, de Ripa Iconologiá)kbzn is helye van: itt - többek között - a Castitas szimbóluma, mely az önostorozást sugalló tartásban ábrázolt figurának is megfelel. A Kovács Éva által felsorolt tekintélyes mennyiségű érv és a romanikánál későbbi korokra utaló analógia alapján komolyan meg kell vizsgálni, ldt, mikor, mi indíthatott egy ilyen műtárgy létrehozására, mely a 12. század stílusát máig - csaknem teljesen - megtévesztő módon imitálja. Egy ilyen tárgy elkészítéséhez, mint Kovács Éva tanulmányából kiderül, antik Athéné-fejes portréérmeken, illetve késő gótikus és reneszánsz portrékon kívül elsősorban a kappenbergi és a fischbecki ereklyetartó fej, a lille-i múzeumban őrzött, Reiner nevével ellátott tömjénező vagy a trieri Gozbertftistölő és feltehetőleg az aacheni ún. Bacchus-fejes akvamanile ismerete volt szükséges - azoké a tárgyaké, amelyeket a korábbi szakirodalom a budapesti fej rokonaiként idézett. Ennek alapján szinte teljesen kizárható, hogy az akvamanile Magyarországon készült volna, de erre Nyugat-Európában is csak különleges körülmények között kerülhetett sor. A napóleoni szekularizáció során a kappenbergi egyház kincsei közül is értékesítették a Barbarossakeresztelőtálat, mivel az ezüstből volt, míg a fej maga ott maradt, mert értéktelennek ítélték. A tálat 1815-ben fedezte fel Goethe egy bonni műgyűjtőnél, s javaslatára vásárolta meg azt 1819-ben Maria Pavlovna weimari nagyhercegnő, Pál cár leánya (1. SCHMIDT, ROBERT: Die Taufschale Kaiser Friedrich Barbarossas. In: Jahrbuch der Preuszischen Kunstsammlungen 54 [1933], 189). A miliő, amelyet kettejük neve felidéz, egyike lehetett azoknak, amelyekben a budapesti tárgy keletkezésének feltételei létrejöhettek. Ha a 12. századi kisművészet történetének le is kell mondania erről az alkotásról, az a romantika művelődéstörténetének emlékeként nem kisebb figyelemre tarthat számot. K Et. Fejér 1817, 43; Bock 1867, 91-92; FALKE, OTTO VON-MEYER, ERICH: Romanische Leuchter und Gefasse, Giessgefässe der Gotik. (Bronzegeräte des Mittelalters, 1.) Berlin 1935, 329. sz.; LOVAG, ZSUZSA: Das Frauenkopf-Aquamanile des Ungarischen Nationalmuseums. In: AHA 22 (1976), 55-71; Die Zeit der Staufer. Geschichte-Kunst-Kultur. (Kiáll, kat., Württembergisches Landesmuseum) Szerk. HAUSSHERR, REINER-VÄTERLEIN, CHRISTIAN. Stuttgart 1977, II, 649. sz.; LOVAG, ZSUZSA: Mittelalterliche Bronzegegenstände des Ungarischen Nationalmuseums. (Catalogi Musei Nationalis Hungarici, Series Archaeologica, 3.) Budapest 1999, 75-76., 185. sz.; KOVÁCS ÉVA: Athéné helyett Malvin: Egy „bizánci" mű a Magyar Nemzeti Múzeumban. In: Történelem-kép 2000, 454^63; Történelem-kép 2000, VII-22. (KISS ETELE) Liturgikus tárgyak 122. Viaticumszelence 15. század második fele Ezüst, öntött, vésett; átm.: 5,1 cm Jankovich Miidós első gyűjteményéből. Inv. App., 91. sz.: „Pyxis ecclesiastica argentea rotunda, seculi 12 MI aut 13™, pro devehenda ad infirmum eucharistia deserviens; sculptura gothica, circacircum pertusim elaborata, decorata. Similes figurás prominenter exsculptas, utpote salutationem angelicam, insertas habet. Superne annulo, ut collo appendi possit, provisa. Budae in arce, occasione detecti sepulchri Catherinae, coniugis
