Mikó Árpád – Sinkó Katalin szerk.: Történelem-Kép, Szemelvények múlt és művészet kapcsolatáról Magyarországon (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/3)

KATALÓGUS - XIII. Állami történeti reprezentáció - BASICS BEATRIX: A Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteménye mint a történelmi festészet forrása

a nádor elutasította, nem bízván meg a közismerten „állhatatlan" ifjúban. A lassan gyarapodó képtár hosszú ideig a könyvtárőr felügyelete alá tartozott. A múlt századi szakirodalom egyöntetű állítása szerint 1825-ben bocsátotta ki felhívását Szvetics Jakab, a kőszegi kerületi tábla elnöke, fölszólítva a nemzetet a Nemzeti Múzeum számára nagy történeti képek megszerzésére. Ennek ugyan volt már előzménye, Joseph Hormayr báró 1821-es felhívása a Tudományos Gyűjteményben, amelyet a szerkesztő támogató szövege kísért. Tulajdonképpen e felhívás s az ebben megemlített és ábrázolásra ajánlott témák hatására - Kazinczy szerint éppen József nádor kezdeményezésére - készültek el Peter Krafftnak, a bécsi akadémia tanárának a Zrínyi kirohanása és az I. Ferenc koronázása című képei. (Az eredetileg tervbe vett Mária Terézia a pozsonyi országgyűlésen című festmény megrendelésére már nem gyűlt össze a megfelelő összeg.) A két előbbi mű 1825 után került Pestre, előbb az egyetem, majd a Ludoviceum épületében állították ki azokat, s végül pedig a Múzeum képtárának legnagyobb termében voltak láthatók. Ferenczy István 1823-ban Rómából hazatérvén egy szobrát a Múzeumnak ajánlotta föl, s ott el is helyezték azt. 1832-ben készült el a szerződés Jankovich Miklós gyűjteményének megvásárlásáról. A gyűjtemény nem sok festményt tartalmazott, alig hatvan darabot (az augsburgi Fugger-képtár képei, valamint 17-18. századi itáliai festmények, sok magyar vonatkozású portré, például I. Mátyás három különböző korú festményportréja, jelenleg a Történelmi Képcsarnok gyűjteményében - ltsz.: 14,16,17 -, magyar művészek képei azonban nem szerepeltek benne), s azok is csak az árvíz után kerültek a Ludoviceumba. 1836-ban Pyrker János László egri érsek a Nemzeti Múzeumnak ajándékozta festménygyűjteményét. Csak 1844-ben költöztették azonban az anyagot Pestre. 1845ben Kiss Bálint képtárőr rendezte el, s 1846 márciusában, József nádor neve napján nyílt meg ünnepélyesen. Katalógusát 1846-ban jelentette meg Mátray Gábor. A Pyrker-gyűjtemény 190 festményét két teremben mutatták be: az elsőben az itáliai mesterek képeit, a másodikban pedig vegyes külföldi műveket, köztük egyetlen magyar művész munkája volt, Markó Szent hajdan gyöngyei című képe (Pyrker költeményének illusztrációja). A kollekció nagy részét Pyrker itáliai utazásai és velencei pátriárkasága alatt szerezte. Ez volt az első nyilvános magyar képtár, szakszerűen elrendezett gyűjteménnyel, a közönség okítására és szórakoztatására, valamint a tanulni vágyó művészek céljaira. 1840-ben már közadakozásból vették meg Markó egy újabb képét, s a Pesti Műegylet tevékenységével, kiállításainak rendszeressé válásával a Nemzeti Múzeum képtárának állandó gyarapítójává vált. Alapszabálya kimondta, hogy a múzeumi Nemzeti Képcsarnok számára lehetőség szerint évente vásároljon képeket. Ezek a negyvenes években jórészt tájképek, életképek, illetve ritkábban vallásos témájú művek voltak. 1846-ban, József főherceg nádorságának fél évszázados jubileuma alkalmából Kubinyi Ágoston igazgató Nemzeti Képcsarnokot Alapító Egyesületet hozott létre. Az egyesület évkönyvének bevezetőjében olvashatunk annak keletkezéséről és működésének történetéről. Magyarországon 1844-ig nem létezett nyilvános képtár, s ez nemcsak a művészet iránt érdeklődő közönséget sújtotta, hanem a művészképzést is. Az egyesület azon óhajtott segíteni, hogy a Múzeum épületében minél több festményt lehessen kiállításban bemutatni, annál is inkább, mert a Pyrker-képtárat már nagy számú közönség látogatta, s a fiatal festőművészek is rendszeresen tanulmányozták. A Nemzeti Képcsarnok létrehozásához azonban a Múzeum anyagi ereje nem volt elegendő, a hazafiúi buzgalmat kellett igénybe venni. Ehhez az alapítók - Gróf Teleki Sámuel, Báró Nyáry Antal, Palásthy Viktor, Schedius Lajos, Fáy András, Benyovszky Péter, Kiss Károly és Mátray Gábor - országszerte aláírási íveket köröztettek a szükséges pénzösszeg összegyűjtésére. Az egyesület első közgyűlését a Nemzeti Múzeum épületében tartotta meg 1846 nyarán. A hivatalos megnyitó elhalasztódott a nádor betegsége miatt. Az egyesület azonban működött a nádor nem sokkal később bekövetkező halála után is - folytatták a képvásárlásokat a nemzeti képtár gyarapítása céljából, s felszólították a magyar művészeket, hogy maguk is ajándékozzák műveiket a múzeumnak. A képek kezdetben ugyan magyar művészek alkotásai voltak, de főként portrék, életképek és tájképek, azaz történelmi festmény - Krafft két nagy képén kívül - nemigen került a képtárba. Az első ilyen a képtárőr Kiss Bálint 1846-ban festett Pethes János gályarabságra ítélt református pap búcsúja leányától című kompozíciója volt, amely ugyan inkább volt tekinthető érzelmes zsánernek, mint történelmi esemény ábrázolásnak, s csak az 1848^19 utáni időszak nagyszámú történelmi képe mellett, azok szimbolikus tartalmához hasonlóan a közelmúlt eseményeire vonatkoztatva vált igazán hatásossá és közkedveltté. Kiss Bálint saját sorsa példázta a történelem alakulását: mivel a forradalom és szabadságharc alatt egy szabadcsapatot alakított, a császári haditörvényszék 1850-ben megfosztotta állásától, s csak egy évvel a kiegyezés és halála előtt került vissza posztjára. Kiss Bálint mint képtárőr nemcsak elrendezte a képeket, de szükség esetén akadémiai képzettségű festőként restaurálta is őket. Az 1851. szeptember 8-án megnyílt egyesületi kiállítást még Kiss Bálint rendezte. A megnyitó beszédet Kubinyi Ágoston igazgató tartotta, s az esemény a szabadságharc leverése utáni évek egyik legjelentősebbike volt. „A múzeum épületének kapuja és az illető képtár ajtaji előtt Pest vármegye néhány részint lovas, részint gyalog katonája díszöltözetben volt felállítva. A folytonosan tartott esős idő, mintegy kedvezni akarólag e nemzeti ünnepélynek, délutáni 4 óra felé megszűnteié záporban ömlesztett vizeit, s a sáros utak nem voltak képesek a budapesti közönséget visszarezzenteni részvéte bebizonyításától. Közel 500 személyre terjedett vendégkoszorú tölte meg a múzeumi képtár nagy Széchényi-termében csinos ízléssel rendezett ülőhelyeket, melyeket a közönség minden rendű osztályát képviselt egyházi, hadi s polgáriak, nők és férfiak, kiket a múzeumi osz-