Mikó Árpád – Sinkó Katalin szerk.: Történelem-Kép, Szemelvények múlt és művészet kapcsolatáról Magyarországon (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/3)
KATALÓGUS - XI. A nemzeti szenvedéstörténet képei
XI-5. országbíró áll: „az ország zászlósának menekülni nem szabad, eleshetik, meghalhat, de soha meg nem fut" foglalja össze alakjának tragikumát a kép kommentátora. Mögötte Szálkai László esztergomi érsek tekint vissza II. Szulejmánra és az ágyúzó törökökre, lábánál az ifjú Perényi holtteste fekszik. A lovastól lerogyó országbíró előtt Zápolya György emeli védekezőn kezét, Drágfi mögött Battyány Ferenc inti visszavonulásra a sereget, köztük a páncélos uralkodót, II. Lajost. lobbra az előtérben a magyar seregek fővezére, Tomori Pál kalocsai érsek holttestét emeli két vitéz. A tragikus küzdelem részletei és jelentősége jól ismert az ötvenes évek olvasói előtt. Fessier Ignác, Horváth István vagy Budai Ferenc lexikona korabeli forrásokra támaszkodva részletesen beszámol az eseményekről. A reformkor irodalmi feldolgozásai (KISFALUDY KÁROLY: Mohács. 1824; Mohácsi dal. 1829; TARKÁNYI BÉLA: A mohácsi temetés) hatására Mohács a nemzeti pusztulás szimbólumává válik (SIMÁI 1905; RÉDER 1926). A tragédia politikai előzményei mellett áldozatainak személyes arcvonásait is megrajzolja két, Than művéhez időben közel álló irodalmi mű, P. Szathmáry Károly 1855-ben megjelent regénye, a Sirály, valamint Jókai Mór 1854-ben kiadott A magyar nemzet történetének zárófejezete. Utóbbi a csata tragikus fordulópontjaként emeli ki a Than által is megfestett jelenetet (JÓKAI 1854, 348-352). A Mohácsnál elesettek heroikus küzdelme, hazafias áldozata az önkényuralom éveiben különös jelentőséget kap. Nem csupán Világos történeti analógiája, a szabadságharc mártírjainak felidézője, hanem a felemelkedés ígérete is: „Az egész kép szelleme az: hogy a magyar meghalni is hősileg, szépen hal meg, mely halál dicsőbb, mint sokak élete, s hogy egy nemzetnek, mely ily halál után is föl tudott támadni, nagy jövője van, s a porszemek hierogliphjéből is kiolvasható a tragikai cél: »a haza minden elott«, »ne partoskodjatok!«" - fogalmazza meg a Hölgyfutár képmagyarázata. Vahot Imre lapja, a Napkelet éles támadást indít a Hölgyfutár jutalomképe ellen. A „pozitív történelemképet" számonkérő Vahot nézete szerint a társlap tragikus tárgyválasztása eleve elhibázott, mert a bukás, az összeroppanás pillanata szégyenletes és lehangoló, és mivel híján van minden buzdító, lelkesítő tartalomnak, nem felel meg a nemzeti történeti kép kívánalmainak. A Than műve kapcsán kibontakozó Mohács-vita nem csökkenti kompozíciójának sikerét. Népszerűségét jelzi, hogy 1857 őszén Heckenast Gusztáv a közkedvelt Vasárnapi Újságban és annak német nyelvű társlapjában, a Sonntags Zeitungban is közli a Mohácsi csata fametszetes reprodukcióját. 1867-ben pedig, szintén általa, a populáris kiadványok, néplapok körében is megjelenik Than történeti képének másolata, igaz, ekkor aktuális értelme már oppozíció a kiegyzés - Kossuth szerint új nemzethalált hozó - szégyenletes kompromisszumával szemben. R. E. Hölgyfutár 7 (1856. július 22.) 689; N. N.: „Mohács" csatakép magyarázatául. Hölgyfutár 8 (1857. január 13.) 37; N. N.: A Napkelet „Lapszemléje". Napkelet 1 (1857. január 8.) 13; N. N.: Tomori A. Hölgyfutár 8 (1857. január 10.) 29; H. K.: Halljuk! Kaposvár, január 14. Hölgyfutár 8 (1857. január 19.) 57-58; Lapszemle. Napkelet 1 (1857. január 22.) 44; NEY FERENC: A mohácsi csatakép. Napkelet 1 (1857. február 12.) 98-99; VU 4 (1857. szeptember 20.) 397; Sonntags Zeitung 3 (1857. október 4.) 315; Képes-Újság 3 (1867. február 16.) 295-298; Jó Barát 1 (1867. december 16.) 167; A Pesti Műegylet által 1856. évi november 15-től 1856 december 16-ig kiállított müvek lajstroma. Pest 1856, 48. sz; A Pesti Műegylet által 1857. évi Januarius 15-től februarius 16-ig kiállított müvek lajstroma.
