Mikó Árpád – Sinkó Katalin szerk.: Történelem-Kép, Szemelvények múlt és művészet kapcsolatáról Magyarországon (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/3)

KATALÓGUS - II. Szent királyok - királyi szentek - ENDRŐDI GÁBOR: Szent István I. Miksa császár síremlékén

grabmal. In: Innsbruck 1996, 124-139; SCHEICHER, ELISABETH: Kaiser Maximilian plant sem Grabmal. Jahrbuch des Kunst­historischen Museums Wien 1 (1999) 81-117. 8 OBERHAMMER 1935, 96, 319/21, 538. A szobor az utána készült ábrázolások alapján ismert: ÖNB, Cod. 8329, fol. 12 r (16. kép) és Francesco Terzio rézmetszete in: Imagines gentis Austriacae (első kiadása: 1558), Pars prima, Nr. 8; vö. ILC, ALBERT: Francesco Terzio, der Hofmaler Erzherzogs Ferdinand von Tirol. JKSAK 9 (1889) 235-373; SCIIEICHER, ELISABETH: Die Imagines gentis Austriacae des Francesco Terzio. JKSW 79 (1983) 43-92, különö­sen 59. 9 A síremlékhez kapcsolódó nagyszámú ábrázolás némelyike a magyar kutatás figyelmét is felkeltette: RÓMER FLÓRIS: Magyar viseletképek a bécsi cs. kir. könyvtárban. AK 8 (1871) 199. sk; LEPOLD 1938,132,134. 10 Az a többfelé felbukkanó elképzelés, mely az ősök sorozatá­nak programját a tulajdonképpeni ősöknek és Miksa birtokolt vagy igényelt országai reprezentánsainak csoportjára osztja fel (pl. FISCHNALER, CONRAD: Jörg Kölderer und die Ehrenpforte Kaiser Maximilians. Zeitschrift des Ferdinandeums für Tirol und Vorarlberg 3. F. 46 [1902] 327; SCHEICHER i. m. [7. j.], 89), proble­matikus. Ugyanis nemcsak az utóbbi csoportba sorolt István kapcsolódott be Gizella révén az ausztriai genealógiába (a Babenbergek és a Habsburgok rokonsága Miksa és kortársai számára természetesen nem volt vitás), de annak állítólagos fő képviselőjét, Artust is ÖNB, Cod. 8329-ben levő rajzának (fol. 27') a felirata „Graue zu Habspurg"-nak nevezi. 11 Erről és a következő két emlékről bővebben itt 202-206. oldal. 12 Ebbe a sorba tartozik Christoph Amberger tollrajza is (ÖNB, Cod. 8027, fol. V; „GISA»ERTZHERZOGIN«ZV»OSTERRICH", Baben­berg-stájer címer), mely itt bővebben nem tárgyaltatik, rész­ben késői keletkezése (1548) miatt, részben azért, mert forrá­sainak hagyományosan elhanyagolt problémája túlságosan messzire vezető kérdéseket vetne fel. Vö. OBERHAMMER 1935, 130, 231-240; WEIHRAUCH, HANS R.: Studien zur süddeutschen Bronzeplastik, IV-V. Münchner Jahrbuch der bildenden Kunst 3. F. 3/4 (1952-1953) 216-219; LÖCHER, KURT: Christoph Amberger als Zeichner. Münchner Jahrbuch der bildenden Kunst 3. F. 30 (1979) 46-56; Welt im Umbruch. Augsburg zwischen Renaissance und Barock. (Ausst. der Stadt Augsburg) Hrsg. v. BUSHART, BRUNO. Augsburg 1980, II, 215. sk, Kat.-Nr. 592. 13 PRIMISSER, ALOIS: Zweytes Gedenkbuch des Kaisers Maximilian I., aus den Handschriften der k. k. Ambraser-Sammlung zu Wien. Taschenbuch für die vaterländische Geschichte 5 (1824) 44. Vö. GOTTLIEB, THEODOR: Büchersammlung Kaiser Maximilians I. Leipzig 1900 (Die Ambraser Handschriften. Beitrag zur Geschichte der Wiener Hofbibliothek, 1), 58. (ezt a részletet nem közli). A be­jegyzést sajnos nem lehet pontosabban datálni, mint a kötet egészét. Az idézett soroknak helyet adó „Cronick" rovatnak ugyanis a többi bejegyzése sem keltezhető. A Sunthaim távol­létére vonatkozó mondat sem elég informatív: neki több uta­zása is ismert a kérdéses évekből, 1506-ban Tirolban, 1507 áp­rilisában Augsburgban tartózkodott: ÉHEIM, FRITZ: Ladislaus Sunthaym. Ein Historiker aus dem Gelehrtenkreis um Maximilian 1. MIÖG 67 (1959) 58. 14 Vö. Miksa 1490-es innsbrucki manifesztumát: FIRNHABER, FRIEDRICH: Beiträge zur Geschichte Ungerns unter der Regierung der Könige Wladislaus II. und Ludwig II. 1490-1526. Archiv für Kunde österreichischer Geschichtsquellen 3 (1849) 399-401; illetve megbízását titkárának, Lukas von Pforzheimnek a magyar örö­kösödési igényt alátámasztó oklevelek és szerződések össze­keresésére 15Ö5 februárjában: WIESFLECKER, HERMANN: Kaiser Maximilian I. Das Reich, Osterreich und Europa an der Wende zur Neuzeit. München 1971-1986, III, 322, 549/12. 15 PRAY, GEORGIUS: Annales regum Hungáriáé ab anno Christi CMXCVII ad annum MDLXIV, Pars IV. Complectens res gestas ab coronatione Mathiae Corvini, ad Ludovicum II. Vindobonae 1768, 313-316; KATONA, STEPHANUS: História critica regum Hungáriáé, Stirpis mixtae, Tomulus XL, ordine XVIII. Budae 1792, 425^135; vö. SZABÓ DEZSŐ: Küzdelmeink a nemzeti királysá­gért 1505-1526. Budapest 1917 (A magyar nemzet önállóságá­ért és függetlenségéért vívott küzdelmek története, 1), 94-98; FRAKNÓI VILMOS: Küzdelem a nemzeti királyságért 1505-ben. Sz 52 (1918)153-158. 16 Szövege: HORVÁT ISTVÁN: Verbötzi István emlékezete, II. Levél gyűjtemény Verbötzi István emlékezetéhez. Pest 1819,141-147; vö. SZABÓ i. m., 99. 17 HORVÁT i. m., 142. 18 HORVÁT i. m., 144: „Provinciamque Austriae ab antiquo cognomine Pannoniam Superiorem". Kelet-Alsó-Ausztria Pannoniához tartozásának tudata ugyanennek az időszaknak a vívmánya, vö. UIBLEIN, PAUL: Die Anfänge der Erforschung Carnuntums. MIÖG 59 (1951) 99,101,105/52. 19 HORVÁT i. m., 145: „nosque [...] in Castro nostro praedictae Novae Civitatis, in Turri, quae in hodiernum diem et per multa annorum spatia et curricula ob rei memóriám Hungarica, etiam lingva Germanica nuncupatur, nati, in lucem editi sumus". Zi Ez egy május 30-án, immár Szlavóniához és Csehországhoz in­tézett kiáltványból derül ki: HORVÁT i. m., 147-150; SZABÓ i. m. (15. j.), 103. 21 Miksa további magyarországi politikájának historiográfiai le­csapódása Mennél töredékes műve, mely még régebbi időkig vállakozik nyomon követni a magyarok és a Habsburgok ro­konságát - immár mellőzve Istvánt (Wien, Haus-, Hof-, und Staatsarchiv, Handschrift „blau 56"; edíciója és mérvadó kommentára: KUGLER, GEORG: Eine Denkschrift Dr. Jakob Mennels, verfasst im Auftrage Kaiser Maximilians I. für seinen Enkel Karl. Diss. Wien 1960). A kézirat 1515-ben, a bécsi kongresszus elő­készületeivel egyidőben készült a későbbi V. Károly számára, amikor még úgy tűnt, Ferdinánd helyett sikerülhet őt megnyer­ni Jagelló Anna vőlegényéül. Fő érve a Habsburgok őseiként elismert, a Rajna vidékére Sicambrián keresztül vándorló tró­jaiak (vö. LHOTSKY 1971, 48-68) és a hunok feltételezett rokon­sága. A konstrukció feltételeihez vö. ECKHARDT 1928; ECKHARDT, ALEXANDRE: La légende de l'origine troyenne des Turcs. Körösi Csorna-Archívum H/6 (1932) 422-433.' 22 Sunthaim Babenberg-genealógiájában ugyan szerepel egy Gi­zella (Ernő sváb, majd pedig Konrád frank herceg, későbbi császár felesége): Der löblichen fürsten und des landes Österreich altherkommen und regierung. Basel 1491. (Számomra csak kor­látozott ideig rendelkezésre álló fakszimiléje in: RÖHRIG, FLORIDUS: Der Babenberger-Stammbaum im Stift Klosterneuburg. Wien 1975, 109-146. Könnyebben hozzáférhető, de torzult ki­adása: Tabulae Claustro-Neoburgensis. In: PEZ, HIERONYMUS: Scriptores rerum Austriacarum, I. Lipsiae 1721. Az ezúttal hi­vatkozott szöveghelyek: col. 1008,1031. A kiadáshoz vö. ÉHEIM i. m. [13. j.], 65), azonban a legcsekélyebb magyar kapcsolat nélkül, ráadásul viszonylag mozgalmas életúttal, melyet egy harmadik házassággal kibővíteni csak nagy leleménnyel le­hetett volna. Ugyanakkor a középkori historiográfiában több olyan motívummal is találkozni, amelyek Gizellának ÖNB, Cod. 8329-ben fennmaradt különös leszármaztatása egyik vagy másik részletével harmonizáltak. Ezek - legalábbis egy­előre - semmilyen konkrét kapcsolatba nem hozhatók Miksa genealógiai konstrukcióival, annak érzékeltetésére azonban talán alkalmasak, hogy e leszármaztatás nem lehetett külö­nösen megerőltető feladat. A 16. század elejéig többször is felbukkant egy legenda, mely Gizella anyai nagyanyjában egy magyar királylányt vélt felfedezhetni: GOMBOS F. ALBIN: Szent István a középkori külföldi történetírásban. In: Szent István-Ekv. 1938, III, 291. sk. Egy, az előbbinél kevésbé elterjedt hagyo­mány az Istvánt állítólag megelőző magyar királyok sorában egy Béla nevűt is elhelyez: uo., 293/5. E változattól függetle­nül is juthattak hasonló eredményre Miksa historiográfusai Szent László Thuróczynál közölt halálozási évének félreolva­sása (ld. itt, 31. jegyzet) révén. így (ami feltételezné, hogy a szentsorozatok összeállításakor szerzett eredmények részben visszaáramolhattak az ősök ciklusának genealógiai appará­tusába) egy Béla nevű magyar király István nagyapjának ge­nerációjában kapna helyet. (Annak persze, hogy ezt a lehet­séges összefüggést valóban értékesítették is, a bécsi kötet Gi­zellához tartozó felirata lenne az egyetlen ismert tanúsága.) Egészen más irányba vezetne, bár az előbbi spekulációkkal éppen nem kerülne feltétlenül ellentmondásba II. Béla lányá­nak, az Admontban eltemetett Zsófiának 1500 körül igen ele­vennek tűnő kultusza: WICHNER, JACOB: Das ehemalige Nonnen­kloster O.S.B, zu Admont. Wissenschaftliche Studien und Mitt­heilungen aus dem Benedicter-Orden 2 (1881) 81-84.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom