Mikó Árpád – Sinkó Katalin szerk.: Történelem-Kép, Szemelvények múlt és művészet kapcsolatáról Magyarországon (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/3)

TANULMÁNYOK - SZENTESI EDIT: Birodalmi patriotizmus. Történelemszemlélet, történetírás, történeti publicisztika és történeti témák ábrázolása az Osztrák Császárságban 1828-ig

9. Johann Passini (1798-1874) metszete Karl Ruß (1779-1843) olajfestménye (1816) nyomán: Vas Ernő osztrák főherceg megmenti későbbi feleségét, Cimburgát, a mazóviai herceg leányát. Illusztráció Maximilian Fischel elbeszélő költeményéhez a Taschenbuch második sorozatának I. kötetében, 1820 egy akkoriban maga készítette és egy göttingeni lapban megjelentetett német kivonatát kérte el, és adta ki az Archívban 1816 nyarán, amit hónapokkal később Kazinczynak a műről még 1809-ben írt kritikája követett, majd Berzeviczy válasza és további hozzászólások. Ez a vita volt a magyar témájú írások programszerű megjelentetésének hangsúlyos felütése. Hormayr 1816 nyarán vette fel a kapcsolatot báró Mednyánszky Alajossal (1784-1844) is, aki legszorosabb magyar munkatársa és barátja lett. Mednyánszky ígéretesen induló udvari hivatalnoki karrierjét családi okokból félbeszakítva 1810-ben telepedett le Nagyszombat és Pöstyén között, a Vág jobb partján fekvő birtokán, Vészeién (Veséié; ma: Rakovice, Szlovákia). O is mintagazda volt, s Berzeviczyvel együtt sokat és sokféléről értekező munkatársa Christian Karl André Prágában megjelenő német nyelvű gazdasági és természettudományos közhasznú ismereteket terjesztő folyóiratának, a Hesperusnak; Hugo Salmmal pedig kölcsönös raitzi és vészeiéi látogatások mellett rendszeresen félúton, az éves holicsi (ma: Holíc, Szlovákia) tenyészállatvásárokon találkozott. Mednyánszky az 1810 után következő két évtizedet a gazdálkodás és a Nyitra megyei közéletben való részvétel, illetve közhasznú vállalkozások (például a megyei útépítés és karbantartás) megszervezése mellett gyűjteményei kiépítésével és feldolgozásával töltötte. Ezek közé nagy középkori oklevélgyűjtemény, valamint országgyűlési naplók és más országos iratok tartoztak, továbbá jelentős történelmi személyiségek - elsősorban magyar nyelvű - magánlevelezése, végrendeletei és hagyatéki iratai a 16-18. századból, valamint utazások, követségek iratai, s mindezeket genealógiai, címer- és pecséttani gyűjtések egészítették ki. Eredetiek mellett másolatokat is megszerzett, illetve készített. Könyvtárában ritka hungaricumok voltak. Gyűjteményei számos oklevelét, levelét és iratát adta ki az Archívban, az 1817-ben indult Tudományos Gyűjteményben - ahová a regesztázás módszertanát magyarul bemutató közleménysorozatot is írt -, továbbá a Fejér György szerkesztette első nagy magyarországi nyomtatott oklevéltárban (Codex Diplomatics Hungáriáé ecclesiasticus ac civilis, I-XI. Budae 1829-1844). Saját gyűjteményei alapján írta latinul - részben kéziratban maradt - történelmi tudományos értekezéseit például a Stibor család beckói levéltárának okleveleiről vagy Pázmány Péter 1623-as római követségéről; valamint számos kisebb magyar és német nyelvű értekezését, jellemrajzait és családtörténeteit. Mednyánszky levelezők sorát közvetítette az Archívhoz, és ha éppen nem talált megfelelő szerzőt, maga írta meg - persze névtelenül - a friss magyarországi sajtótermékek és kiadványok ismertetését. O hozta levelezőkapcsolatba Hormayrt a pesti egyetem tudós professzoraival és művelt, gyűjtő, író erdélyi arisztokratákkal egyaránt. Hormayr vállalkozásainak másik legfontosabb magyar munkatársa Mailáth János (Johann Nepomuk Mailath) (1786-1855) volt, 1820-tól Mednyánszky sógora, aki Bécs és Pest-Buda, a Felvidék és Erdély között ingázva szintén ellátott közvetítő szerepet. Míg Mednyánszky életműve arányosan oszlik meg latin, német és magyar nyelvű művek között, Mailáth kizárólag németül írt. A kor talán legnagyobb forrásismerettel rendelkező magyar történetírója volt; és kiemelkedő szépírói tehetség - prózában és versben egyaránt. Történetírói főműve a háromkötetes Geschichte der Magyaren (1828-1831), amit később Mária Terézia korától 1848-ig, sőt a szabadságharcot is tárgyaló kötetekkel egészített ki, és egyéb jelenkortörténeti művekkel is, amivel sok parazsat gyűjtött fejére. Ezt követte az osztrák császárság története öt kötetben (1834-1850), számos forráskiadás és kisebb tanulmány mellett. O szerkesztette és fordította a magyar költészet mérvadó német nyelvű antológiáját Faluditól az élőkig (Magyarische Gedichte, 1821, megjelent: 1825). Ennek előszavaként megírta a magyar költészet történetét, amelyben - a történetíró ismereteit felhasználva - kiemelte és összegyűjtötte a krónikákból és történetírókból azokat az irodalomtörténet szempontjából hasznosítható szöveghelyeket, amelyek azóta is állandó részét képezik a hasonló tárgyú összefoglalásoknak: a Gellért-legenda mellékmondatát a gabonaőrlés közben énekelő leányról,