Mikó Árpád – Sinkó Katalin szerk.: Történelem-Kép, Szemelvények múlt és művészet kapcsolatáról Magyarországon (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/3)

KATALÓGUS - XVI. Leletmentések a múlt labirintusából

Pereli gobelinje szó szerint a megszövött arcképek színét és visszáját mutatja: egy nő és egy férfi mellképe egymás mellett helyezkedik el úgy, hogy az egyik olda­lon a nő szembe fordul velünk, a férfit viszont hátulról látjuk (színe?), a másik oldalon fordítva (visszája?). A gondosan megszőtt mellkép párja mindkét oldalon a színes gyapjúfonalak kócos zuhataga, az a „hátoldal", amelyet egyébként soha nem lát a néző. Most a kompo­zíciót a gobelin színe és visszája együtt adja. Bár Pereli kárpitjainak általában sajátossága a bujká­ló, holdfényes irónia, az Amnéziában ritka élességgel fogalmazza meg a világ groteszk természetét. A cím maga is utal rá, hogy az ember könnyen elveszítheti emlékeit, csupán zűrzavaros foszlányokat őriz meg be­lőlük. A kétfelé tekintő, előre-hátra, múltba-jelenbe pil­lantó páros arckép a római mitológiából ismert Janus­arc mai megfogalmazása. Pereli Zsuzsa munkája a VI. Fal- és Tértextil Bienna­ler a készült, amelynek alcíme ± gobelin volt. A mű min­den elméleti fejtegetésnél meggyőzőbben fogalmazza meg pozitív és negatív kép ellentétét, feszültségét és egy­ségét. K. M. FRANK JÁNOS: Eleven textil. Budapest 1980, 76-82; P. Szűcs JULIAN­NA: Anti-talmi. Népszabadság 1981. január 30; FITZ PÉTER: A ma­gyar textil kalandjai (1968-1986). In: Budapest 1988c, 9-67; SCHENK LEA: Amnézia (Egy gobelin és egy kapcsolat) anatómiája. In: HANN 1990 XVI-25. Kronos (Emberevő, Kronos felfalja gyermekeit) 1982 Vilt Tibor (1905-1983) Gipsz, kóc, magassága 135 cm Vétel a művész fiától, Wilt Páltól 1986-ban Budapest, Magyar Nemzeti Galéria, Jelenkori Gyűjtemény, ltsz.: MM 86.409 A tapasztalat, mint Kronos fölfalja fiait. (Pilinszky János) Kronos a görög teremtésmítosz harmadik generációja, Uranos és Gé gyermekeinek, a titánoknak legifjabbika. O győzi le apját, Uranost, és fölötte diadalmaskodik majd legkisebb gyermeke, Zeus. Pedig Apollodóros Mi­tológiája szerint Kronos ügyelt szülei jóslatára, „hogy önnön gyermeke fogja majdan megfosztani hatalmától, születő sarjait szép sorjában lenyelte". A római mitoló­giában Kronost Saturnus néven ismerik, és a könyörte­len idő jelképének tekintik. Saturnus legismertebb újkori ábrázolása Goya nevéhez kötődik. A már évek óta hal­lását vesztett mester utolsó spanyolországi otthona, ahogy a szomszédok nevezték, a „Süket villája" szobáit 1821-1823 között iszonytató, fantasztikus képekkel fes­XVI-25. tette tele. Az első a gyermekét felfaló Saturnus (147 * 132 cm) volt, amely a többi művel együtt a falról lefejt­ve és vászonra áttéve ma Madridban, a Pradóban lát­ható. Itt találkozott vele Vilt Tibor is, hetvenedik életévén túl, az 1970-es évek vége felé. Ha madridi élményeiről kérdezték, mindig Velázquezről beszélt elbűvölő és meg­ható lelkesedéssel. Goyáról hallgatott. Hogy mégis mi­lyen mélyen foglalkoztatták Goya víziói, arról utolsó életnagyságú szobra, a Kronos tanúskodik. Vilt is vias­kodott az idővel, a történetivel és a személyessel egy­aránt. Vilt Tibor Kronosa Goyáéval ellentétben nem habzso­ló, vérszomjas szörnyeteg. Olyan, mint egy kiszikkadt fatörzs, göcsörtös ágakra emlékeztető végtagokkal. Tes­te, feje hátrafeszül. Keservesen kitátott szájából szinte halljuk a fájdalmas kiáltás kitörését. Gyermekének - if­júkori önmagának? - erőtől duzzadó testét görcsösen tartja maga előtt. Kínok között teljesedik be a végzet. Az idő felfal mindent, a múltat és jövendőt; élőt és élette­lent, az idők végezetéig „gyermekeiben" önmagát. Ez, az anyagában is múlékony, gipszből, kócból megformált szobor egy sokat megélt, bölcs öregember utolsó önarc­képe, személyes vallomása a nehezen elfogadható, ám megváltoztathatatlan törvényről. Cs. M. PILINSZKY JÁNOS: Kráter. Budapest 1976,169; APOLLODÓROS: Mitoló­gia. Budapest 1977, 5-7; Mitológiai Enciklopédia, I. Budapest 1988, XVI-26. 707; MALRAUX, ANDRÉ: Satum. An Essay on Goya. London 1967; ORTEGA Y GASSET, JOSÉ: Goya. Budapest 1983; CASSOU-KOVÁCS 1972; KOVALOVSZKY 1998, 62, 89,' 100.

Next

/
Oldalképek
Tartalom