Mikó Árpád – Sinkó Katalin szerk.: Történelem-Kép, Szemelvények múlt és művészet kapcsolatáról Magyarországon (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/3)

KATALÓGUS - XV. Antihistorizmus: a múlt kiszabadulása a történelem fogságából - NAGY ILDIKÓ: Egy új műforma - a torzó

kiegészítési stúdiumainak története is. Annak, hogy maga az eredeti műtárgy megmenekült a restaurálástól, az említetteken kívül minden bizonnyal az is oka lehetett, hogy nagyon töredékes, és ezért nehéz feladat a mégoly szabad rekonstruálása is. Mert milyen eredetit rekonstruáljunk? A töredék egy férfi izmos, kicsit előredőlő, csavarodó törzse ülő helyzetben, enyhén nyitott combokkal. A kiegészítési kísérletek - már a 16. század óta - éppen ezért az ülő Héraklésként értelmezték, de a 19. században mintaképül szolgált a sebesült Philoktétés, a Paradicsomból kiűzött Ádám vagy Ugolino alakjához is. És ismét Rodin volt az, aki a döntő lépést megtette. 1875-ös itáliai útján valószínűleg eredetiben is látta a művet. Az 1877-es Ugolino-torzót a kutatók a Belvederei torzó reminiszcenciájának tartják, arról azonban vitatkoznak, hogy a ma ismert mű egy korábbi egész töredékee, vagy pedig eleve torzónak készült, ahogy Elsen véli, és így ez lenne az első önálló, megőrzött torzó Rodin oeuvre-jében. Az igazi rátalálás azonban nem ez a bizonytalan múltú töredék, hanem egy remekmű: a Gondolkodó (1880-1888). A kutatók egyetértenek abban, hogy a Gondolkodó tulajdonképpen a Belvederei torzó „kiegészítése". A modern művészet egyik emblémája valójában egy antik szobortöredék reinkarnációja. 2. Khronos a Belvederei torzót harapdálja François Ferner: Segmenta nobilium signorum et statuarii. Roma 1638, frontispicium művészeti iskolában volt belőle kópia, növendékek sokasága rajzolta. Franciaországi népszerűségét növelte, hogy a tolentinói egyezmény mellékletének értelmében szerepelt a Párizsba szállított műkincsek között, és 17981815 között ki volt állítva a Louvre-ban. A 19. században alig van olyan szobrászatábrázolás, amely valamilyen formában ne volna kapcsolatban vele, a Louvre homlokzatán négy helyen fordul elő. Másodlagos szerepéből - tehát hogy egy figura mellett attribútumként jelenik meg - a szobrászatban Rodin emelte ki, aki a brüsszeli Akadémiának A művészetek allegóriája szoborcsoportjában központi motívummá tette (1874). Megközelítőleg eredeti nagyságban és körplasztikaként ábrázolva méretével, tömegével kiemelkedik a többi művészeti ág jelképei közül. Rodin egyik első műve tehát melyet ugyan még nem ő, hanem Van Rasbourg szignált - egy sajátos hommage a Belvederei torzónak, és talán nem tévedünk, ha úgy látjuk, hogy az utolsó műve is az. Halála előtt nem sokkal készült egy öntvény a jobb kezéről, amelyben egy csavarodó felsőtestű, kis, ülő női torzót tart. A testtartás feltűnően emlékeztet a Belvederei torzóra - női változatban. Ez a megható, de a rodini pózokhoz nagyon is illő testamentum, „a" szobrász végső üzenete és egyben hódolata is az antikvitás előtt. Amilyen hosszú és tanulságos a Belvederei torzó ábrázolásának története, ugyanolyan hosszú és változatos