Mikó Árpád – Sinkó Katalin szerk.: Történelem-Kép, Szemelvények múlt és művészet kapcsolatáról Magyarországon (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/3)
KATALÓGUS - XV. Antihistorizmus: a múlt kiszabadulása a történelem fogságából
XV-12. Díszedény 1895-1896 Zsolnay-gyár, Pécs Keménycserép, korongozott; eozinmázakkal (alapmáz felett redukált fémlüszterekkel), kézzel festett Jelezve a talpán masszába benyomott: „ZSOLNAY PÉCS"; vörös eozinmázban sárga körben „ZSOLNAY PÉCS" öt torony, alatta szalagban „MILLENNIUM" Rendőrségi letét, 1954 Budapest, Iparművészeti Múzeum, Kerámiaosztálv, ltsz.: 54.391.1 A sima, körte alakú vázatestet, a széles nyakat és az ívesen szűkített szájrészt sávokra osztott, szimmetrikusan ismétlődő, gazdag, perzsa jellegű mintázat borítja. A geometrikus sormintákból, pávaszemes és rombuszos hálókból, valamint stilizált liliomokból, palmettákból álló növényi díszítmény finom, fényes selyemszövetre emlékeztet, a bíbor reflexeket vető vörös és az aranyosan fénylő sárga színek, a felület selymes csillogása miatt. Ugyanezen formának (4267. formaszám), mintázatnak (2343. dekorszám) más színű, egészen különböző karakterű eozinmázakkal, fémes zöldekkel, réz-sárgával megfestett, finom mívű fémberakásos munkát idéző változatát is őrzi az Iparművészeti Múzeum. Az „anyagváltás" többszörös játékát űzték tehát a Zsolnay-gyárban, ahol Sempernek az ornamentumok különböző anyagokban megőrzött, továbbörökített formáira vonatkozó elméletét természetesen jól ismerték a család művésztagjai. Nem bízták többé az időre, maguk alakították az elhalványodott jelentésű, ősi jelképes díszítmények megjelenési módját. A 9-12. századi magyarországi művészetben is megjelenő növényi indás, palmettás díszítményeket idővel rendszerezte a hazai archeológia, a romantikus színezetű, nemes ősöket kereső magyarázatokat Hampel József folyamatos feldolgozó munkával igazította helyre. Ugyanakkor a perzsa művészet iránti hazai érdeklődés a historizmus stílusperiódusának végén a kortárs szimbolizmussal párhuzamos jelenség. Cs. É. HAMPEL 1896; HAMPEL JÓZSEF: A régibb középkor (ÎV-X. század) emlékei Magyarországon, II. Budapest 1898, 26-33; HAMPEL, JOSEPH: Alterthümer in Ungarn I, Leipzig 1908, 209-210. XV-13. Váza Terv 1895-1896, kivitel 1916 körül Zsolnay-gyár, Pécs Keménycserép, öntött forma, eozinmázakkal (alapmáz felett redukált fémlüszterekkel) festett, elmosódó, „flowing" technikával Jelezve a talpán masszába benyomott, bekeretezett: „4262" (újragyártott formaszám), szürke alapból halványpiros, kiemelkedő, plasztikus kerek lapon „ZSOLNAY PÉCS" öt torony Dr. Fettick Ottó ajándéka 1948-ban Budapest, Iparművészeti Múzeum, Kerámiaosztály, ltsz.: 20. 916 Az eozinfestésű darabokhoz illő, sima felületű vázán halvány pasztellszínekkel, szelíden elmosódó rajzolattal jelenik meg a millennium idején tervezett, az akkori kivitelezésben kidomborodó email festéssel, színpompásan fénylő eozinmázakkal ékeskedő díszítmény. A szelíd nosztalgiát a felújítás ténye, időpontja maga magyarázza. Több millenniumi tervet is felújítanak az 1910-es években, jellemzően a perzsa és a bizáncias kora középkori motívumokkal ékeskedőeket - talán a hozzájuk fűzött egykori (újraéledő?) történelmi képzetek miatt is. E váza felületén a virágos fa két oldalán ágaskodó állatfigurák, az elágazó lombok között megbúvó madarak a mesébe illő múlthoz tartoznak immár. Huszka József sem vált ki lelkes vagy éles aktuális kritikát az asszír istenfát, a bizánci hármaslevelet, a 6. vagy 10. századi szicíliai selyemszöveteket, az Árpád-kori sírleleteket a székely kapukkal és a szűrmintákkal összehasonlító gondolataiért, vagy azzal az állításával, amellyel az Istenfa című művét zárta: „A magyar ornamentika istenfa alakjait magukkal hozták őseink, s azok ezer éven át használatban voltak, s ma is élnek". Cs. É. HUSZKA 1908, 68.
