Mikó Árpád – Sinkó Katalin szerk.: Történelem-Kép, Szemelvények múlt és művészet kapcsolatáról Magyarországon (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/3)

KATALÓGUS - XV. Antihistorizmus: a múlt kiszabadulása a történelem fogságából

XV-9. A Zsolnay-gyár művészi munkái között az „old ivory" (régi elefántcsont faragványok) kereskedelmi fantázianévvel jelölt formasorozat első „műtárgymásolata" volt ez a kürt. Zsolnay Teréznek a Janus Pannonius Múzeumban őrzött rajzos füzetében (ltsz.: 1578-91-1584) e kürtöt jelölő, 2415. formaszámú rajzocskája mellett feljegyzés rögzíti: „1889 VII old ivory 2/56 Erstes Stück der Elefantin Ivori". 1889 júliusától kezdtek e „modorban" alkotni a gyárban, a Nemzeti Múzeumtól kölcsönkapott középkori elefántcsont faragványok alapján, és ez évben készült a legtöbb modell. Minden bizonnyal a család Pulszky Ferenccel és Hampel Józseffel fenntartott szoros kapcsolatának volt köszönhető számos másolat készítésének lehetősége, de ennek a kürtnek eredetijét nem kaphatták meg a Nemzeti Múzeumtól. Ugyanis azt Prágában, a Szent Vi tustemplom kincstárában őrizték. Hampel József átfogó tanulmányában megemlíti, hogy „évekkel ezelőtt" megszerezte „a n. múzeum régiségosztályának képkészlete számára" a „Maloch prágai fényképész által árusított felvételeket" a kürtről. „Sajnálni kell", mint írja, hogy „csak két oldalát adta a fényképész". Feltételezi, hogy a fényképeken nem látható, „hiányzó jelenet éppoly közel áll a jász kürt egyik-másik jelenetéhez, mint az a kettő, melyet mutat". Egyelőre homály fedi, ki, mikor másolhatta le köröskörül a prágai kürtöt. A másolat elkészítésének indokaira azonban következtethetünk. Részint az élénk tudományos érdeklődés vezethetett a ritkaságot képviselő, csak kevesek által ismert „Olifant" reprodukálására. A Magyarországra is többször ellátogató archeológus, F. Bock, a két bizánci elefántcsont kürtöt már 1860-ban publikált tanulmányában párhuzamba állította a jászberényi kürttel, melyet „Lehel kürtjének" hittek a Jászságban. De a szarv formájú „kürtök" a magyar legendákban is fontos szerepet játszottak. Nemcsak Lehel „kapitányhoz", hanem a honfoglalásra induló Árpád vezér alakjához is hozzátartozik egy kürt, szinte kultikus esemény középpontjaként, mint erről már Ipolyi Arnold is írt Magyar Mythologiá]ában. A krónikák alapján ismertté vált történet szerint Árpád vezér ivótülökből kóstolta meg a Duna vizét, amit az ország belsejét felderítő követe, Kusid hozott el. A Képes Krónika szavaival „az összes magyarok előtt ama kürtre a mindenható Isten kegyelmét kérte: engedje át nekik az Úr ezt a földet mindörökre". Az istenük nevét háromszor kiáltó magyarok körében álló Árpád, ki ezután indult a hon elfoglalására, Attila király földjének visszafoglalására, bizonyára sokak fantáziájában testet öltött a millennium ünnepére 1886-tól készülődő országban. A legenda szította érdeklődés is vezethetett a jász kürttel rokon prágai elefántcsont faragvány Zsolnaygyári másolatának elkészítéséhez. A hazai archeológia gyűjtő- és elemzőmunkájának eredményeként a 20. század első éveiben már nem volt kétséges, hogy a 8-10. századi bizánci császári udvarhoz köthető, a cirkuszban, a hippodromban, a vadászatokon használt, illetve liturgiái célokat is szolgáló, faragott elefántcsont kürtök valójában nem azonosíthatóak a honfoglaló magyarságról szóló legendákban megemlített kürtökkel; ám a romantikus történelemszemlélet mégis megteremtette azok tárgyi kellékeit. Cs. É. HAMPEL 1903; Zsolnay 1974; vö. Kiss ETELE tanulmányát katalógusunkban XV-10. Dísztál 1895 Zsolnay-gyár, Pécs Keménycserép, formára korongozott. Eozinmázakkal (alapmáz felett redukált fémlüszterekkel) kézzel festett; átmérője 30,7 cm, talpátmérője 7,2 cm, mélysége 3 cm Jelzése a hátoldalon masszába benyomott: „ZSOLNAY PÉCS 4194 (formaszám) 17"; eozinmázban hármas körvonalban öt torony, „ZSOLNAY PÉCS 1895"; a gyári papírcímkén „4194/3 (formaszám) 2324 (dekorszám) 150509 (rejtjeles ár?=75,5 korona)" Zsolnay Vilmos ajándéka, 1896 Budapest, Iparművészeti Múzeum, Kerámiaosztály, ltsz.: 1398 A rendkívül könnyű, vékonyfalú tál kerek talpgyűrűn áll, lapos kis öblét széles perem veszi körül. Hátoldalát mélyvörös réz- és zöldessárga ezüstlüszter fedi. Előlapját türkizkék zománcszerű alapmázra rendkívül aprólékosan és pontosan festett, finoman kontúrvonalazott, ezüstös és zöldesszürke színekben játszó, összefonódó palmettákból, indákból álló végtelen mintázat fedi. Középen rozetta, az elválasztó sávokban stilizált indadísz. A fémesen csillogó eozinmázas felület patinás, illetve lekopott aranyozású ezüsthöz hasonlít, a ráeső fény mozgása dombormű illúzióját kelti. Eddig még pontosan nem azonosított előképet követ ez a megismételhetetlenül virtuóz műtárgy, de annyi nyilvánvaló, hogy a perzsa, szasszanida ötvösművészet csodálata ihlette. Az pedig igen valószínű, hogy a velük stiláris rokonságban álló magyarországi régészeti lele-