Mikó Árpád – Sinkó Katalin szerk.: Történelem-Kép, Szemelvények múlt és művészet kapcsolatáról Magyarországon (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/3)
KATALÓGUS - XV. Antihistorizmus: a múlt kiszabadulása a történelem fogságából
XV-2. gondoljuk, hogy a Pogányságon is az árkádiai pásztoristenről, azaz Faunról van szó. így értette ezt a Szinyei korai munkáit először számba vevő Lázár Béla 1908-ban, tehát még Szinyei életében, rá következően azonban senki más. Állítását éppen a mű mindig is feltételezett tágabb kontextusa valószínűsíti, centrumában a bacchanáliával. Pán-Faun ugyanis, a vele rokon egyéb termékenység- és bőségdémonokkal, így a satyrosokkal és silénosokkal együtt Dionysos-Bacchus állandó kíséretéhez, így ünnepi menetéhez tartozott. Mint a földi szférához kötött s az olymposiakénál alacsonyabb rangú lénynek volt a külleme állatias és bőre színe sötét. Dionysosi-barbár ősisége fejeződik ki attribútumaiban, a sípban és a fuvolában is, melyeket - a fúvós és pengetős hangszerek versenyét eldöntő Marsyas-mítosz tanúsága szerint - Apollón szelíd lantja legyőzött. Faunnak ugyanez a nyers és elemi aspektusa jut érvényre a nőalakkal való ellentétében: a kontrasztot nemcsak ennek fehér bőre, hanem testének klasszikus szépsége adja. Ha a férfialak Faun, akkor a nő nimfa kell, hogy legyen. Lehetséges azonban, hogy a helyenként befejezetlennek tűnő képnek Szinyei még megoldatlanul hagyta néhány részletét. A Pogánysággal összefüggő rajzvázlatok mindenesetre éppen a férfitest megformálása tekintetében többféle elképzelését mutatnak. Nagyobb képi egységéből kiszakadva a Pogányság egy időtlen eszménykép hordozója: az ujjongó antik életörömé és a civilizációs korlátokat még nem ismerő testi szerelemé. K. E. SZINYEI 1990, 50, 57. (további irodalommal) XV-3. Rococo - vázlat 1872 Szinyei Merse Pál (1845-1920) Olaj, fa, 37 * 27,2 cm Jelezve balra lent: „Szinyei" Ajándék a Szépművészeti Műzeum részére özv. Rosenberg Gyuláné hagyatékából 1936-ban Budapest, Magyar Nemzeti Galéria, Festészeti Osztály, ltsz.: 7084 Ez a „müncheni stílusú" kosztümös történelmi idill a virágzó éveit élő, még békés és derűs bajor művészváros jellegzetes terméke. Szinyei a leggyümölcsözőbb évében festette, miközben nagy művén, a Majálison dolgozott. A hagyománytiszteletéről híres München historizáló ünnepi menetekben, „Festzug"-okban, művésztársaságok álarcos-jelmezes báljain és az akadémiák történelmi osztályainak kosztümös stúdiumaiban adta számos jelét a múlt iránti különös vonzalmának. A jelen átstilizálása volt ez, félelem a hagyományos esztétikai értékrendet fenyegető pragmatizmustól. A historizmus híveit és művelőit hol a görög-római klasszika, hol a középkori monumentalitás, hol a reneszánsz harmónia, hol a távol-keleti egzotikum, hol pedig az ancien régime gráciája ejtette rabul. A rokokókultusz Európa-szerte egyike volt a 19. század nagy kulturális-műtörténeti kalandozásainak. Legnagyobb hatású ösztönzőit a francia irodalom adta. Edmond és Jules Goncourt 1859-ben könyvet írtak a 18. század művészetéről, benne egy Watteau-ról szóló lelkesült esszével, Paul Verlainnek pedig 1869-ben versciklusa jelent meg Fêtes galantes címmel. Ez utóbbi egy 19. századi költő hódolata a kifinomult társasági mulatságokat, kerti ünnepélyeket, szerelmi pásztorjátékokat preferáló udvari kultúra előtt. Az emberi történelem utolsó aranykoraként emlegetett gáláns életvilág emblémája Antoine
