Mikó Árpád – Sinkó Katalin szerk.: Történelem-Kép, Szemelvények múlt és művészet kapcsolatáról Magyarországon (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/3)

KATALÓGUS - XIV. Az emlékezés helyei: emlékműkultusz

XIV-12. A pályázat kiírására 1893-ban került sor, az 1894-es határidőre hét pályamű érkezett, mindegyik lovas szobor. A döntés egyhangú volt, Fadrusz János alkotása felelt meg legjobban a pályázati feltételeknek. Ezek közül a szoborbizottság tagjai és a sajtó képviselői egyaránt az erőteljes nemzeti jelleget, a szerencsés arányokat és a monumentalitást emelik ki. A másfélszeres életnagyságú szobornak a Szent Mihály-templom déli oldalát jelölték helyszínül. A felállítás tervezett éve 1896 volt, ám ez nem valósult meg. Fadrusz ugyanis ekkor szállíttatta haza Carrarából a hatalmas Mária Terézia-szobrot, folyt annak összeállítása, és a következő évben megtörtént a pozsonyi emlékmű avatása is. Bár a Mátyás-terv 1896ra elkészült, ebben az évben csak az alapkő letételére kerülhetett sor. A felállítás időpontja évről évre csúszott, részben a város anyagi nehézségei miatt, részben a szobrász egyéb elfoglaltságai gátolták meg a végleges formába öntést. Közben, ha kismértékben is, de módosult a helyszín, a szobor mérete pedig kétszeres életnagyságúra változott, összhangban a templom arányaival. Az 1900as párizsi világkiállítás is késleltette a szobor leleplezését, melyre így csak 1902. október 12-én kerülhetett sor. Fadrusz nagyvonalú, méltóságteljes, erőt és határozottságot sugalló lovas szobrot tervez, melyből óriási belső feszültség árad. A bástyaszerű architektúrára helyezett főalakot itt is kiegészíti a kétoldalt elhelyezett és két-két mellékalakból álló csoport. Ezek értelmezik a jelenetet: a hódolatot, dicsőítést, hűséget és áldozatkészséget jelképező katonák allegorikus figurákból hús-vér emberekké váltak Fadrusz terve nyomán. Alexander Bernát, aki kora ismert művészeti írójaként foglalkozott az emlékműszobrászat tartalmi és formai követelményeivel és ezek változásaival is, gyakran fogalmazott meg erőteljes kritikát a kialakult gyakorlattal szemben. Korábbi kétkedő véleménye ellenére saját és kortársai érzéseit is közvetítette, amikor így számolt be a szoboravatásról: „Midőn a lepel lehullt a szoborról, az első pillantás meggyőzött róla, hogy ez a szobor sikerült; áhítat fogta el a lelkemet, a nagynak fuvallata csapta meg valómat, elfelejtettem, hogy ezernyi ember közt állok, és elmerültem a szobormű nézésében. Igaz, hogy sem én, sem más nem nézte akkor a szobrot pusztán mint műbíráló; a leleplezés pillanata egy nagy nemzeti ünnep delelő pontja volt, mely egész valónkat fölkavarta. Mátyást ünnepeltük, Mátyás szülővárosát, Mátyás tetteit, a nemzeti múlt dicsőségét, hajdani nagyságát, a magyar történet legragyogóbb, legtisztább emlékét. De hogy a szobor ebbe a hangulatba bele tudott illeszkedni, hogy nem zavart ki belőle, sőt, élesztette és mélyítette, ez a szobor érdeme volt, és midőn később szóhoz jutott az elmélkedés, az első benyomást igazolta... Ez a mi Mátyásunk, a nagy király, a hadverő vezér, a magyar dicső hordozója... Mi teszi azzá ? Nem tudom megmondani, ez a művész szintetikus erejének titka". F. M. VU 35 (1888) 370; VU 36 (1889) 16; VU 39 (1892) 805; VU 40 (1893) 289; VU 41 (1894) 304; Ö.: A Mátyás-szobor pályamunkái. VU 41 (1894) 334, 336; VU 41 (1894) 405; VU 41 (1894) 775; N. N.: - szobrokról - . Magyar Géniusz 1896. szeptember 27. 660; N. N.: Az alapkő-letételről. Új Idők 2 (1896) 296, 298-299; VU 43 (1896) 669-670, 687-688; A Mátyás-szobor mintája Fadrusz műtermében. VU 45 (1898) 78-79; VU 45 (1898) 96; VU 45 (1898) 306; Műcsarnok 3 (1900) 84; N. N.: A párizsi Világkiállítás. Műcsarnok 3 (1900) 123, 326-327; LYKA KÁROLY: Mátyás-emlékek. Új Idők 7 (1900) 118119; VU 47 (1900) 44; VU 47 (1900) 109, 484; VU 47 (1900) 125; N. N.: Világkiállításról. VU 47 (1900) 589; Műcsarnok 4 (1901) 206; Műcsarnok 4 (1901) 337; Új Idők 8 (1901) 505; VU 48 (1901) 584; VU 48 (1901) 776; LÁZÁR BÉLA: Fadrusz János. Képes Folyóirat 1902. október 12,175-179; NAGY LAJOS: A kolozsvári Mátyás szobor története. In: Mátyás király Emlékkönyv - kolozsvári szobrának leleplezése alkalmából. Szerk. MÁRKI SÁNDOR. Budapest 1902, 308-311; (M.S.): Mátyás király szobra Kolozsváron. Sz 36 (1902) 872-874; MALONYAY DEZSŐ: A kolozsvári Mátyás-szobor. M 1 (1902) 418-421; MALONYAY DEZSŐ: A Szobor. Új Idők 9 (1902) 410-411; LÁZÁR BÉLA: Fadrusz János. VU 49 (1902) 665-668, 681-683; MALONYAY: Fadrusz János haláláról. M 2 (1903) 400-401; BARTÓK GYÖRGY: A művészi szemlélés. Pásztortűz 7 (1921) 83-86,1; LÁZÁR 1924, 78-79, 89-93,175; GYALUI FARKAS: Fadrusz János - negyedszáz éves a kolozsvári Mátyás-szobor. Pásztortűz 13 (1927) 508-509; GYALUI FARKAS: A Mátyás-király szoborpályázat. Pásztortűz 26 (1940) 64-67; KRISTÓF GYÖRGY: Fadrusz Mátyás királya és Vörösmarty Szép Ilonkája. Kolozsvár 1943; YBL ERVIN: Fadrusz János. Szépművészet 3 (1943) 17-19; VÁRKONYI 1958, 204-206; Soós 1961b, 39-48; CZAGÁNY 1966,108-109; ALEXANDER BERNÁT: Fadrusz Mátyás-szobra. (1902) In: uő.: A művészet-Válogatott tanulmányok. Budapest 1969, 285-294; SINKÓ 1983; MIKLÓSI 1995