Mikó Árpád – Sinkó Katalin szerk.: Történelem-Kép, Szemelvények múlt és művészet kapcsolatáról Magyarországon (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/3)
KATALÓGUS - XI. A nemzeti szenvedéstörténet képei
XI-14. - igaz még eredeti, latin nyelvű - kiadására, az első magyar nyelvű kiadásra pedig 1903-ig kellett várni. Kétségtelen, hogy Madarász ismerte a Vallomásokat, s logikusnak tűnik azt feltételezni, hogy épp a mű 1903as magyar fordítása inspirálhatta őt ennek a különös képnek a megfestésére. A Madarász-életrajz azonban ellentmond ennek a logikának, sőt a Rákóczi-filológiáról szóló ismereteinket is kissé megzavarja. A Madarászról szóló szakirodalom a legkorábbi időktől kezdve úgy tudja, hogy a festő „Grosbois-ban Matild hercegnő közbenjárására tanulmányozhatta Rákóczi naplóját, amely akkor még felbontatlan ládában hevert a Bibliothèque Nationale-ban" (LYKA 1917), vagyis hogy Madarász elsőként lapozta végig Rákóczi naplóját (RADOCSAY 1941, 34). Mindennek alapja egy 1910-ben adott Madarász-interjú volt, amelyben a 80 éves művész úgy emlékezik, hogy a könyvtárba (ami természetesen Párizsban s nem Grosbois-ban van) a Théophile Gautier révén megismert Matild hercegnő közbenjárásával jutott be: „...megtudtam azt, hogy Rákóczi Ferencnek minden írása Grosboisban maradt [...] A francia forradalom után a klastromból a nemzeti könyvtárba kerültek Rákóczi írásai. Ezt megtudtam, és elmentem a könyvtár igazgatójához. Elmondtam neki, mit akarok. [...] Az írások mindenféle más holmival együtt még ládába csomagolva állottak ott. Az első ládában megtaláltam, amit kerestem, Rákóczi naplóját. Saját maga írta. Hol latin, hol magyar, hol rutén nyelven. És ott, abban a naplóban írta le az ő bécsújhelyi fogságát. A leírás szerint festettem meg ezt a képet". Madarászé tehát az érdem, hogy fölfedezte Rákóczi Vallomásait? Hogyan lehetséges az, hogy egy ilyen remek szüzsé feldolgozásával, mint a hattyúkat etető fejedelem, évtizedeket várt? Ha igaz, hogy Madarász Gautier ismeretsége révén talált rá ajánlójára, Matild hercegnőre, akkor mindez nem történhetett előbb 1861-nél. A híres műkritikus ugyanis ekkor ismerte meg a magyar festőt. 1861-ben azonban, Grisza kutatásai nyomán, Rákóczi kézirata már ismert volt! Madarásznak nem volt mit fölfedezni. Az elképzelhető, hogy látta a kéziratot, s talán megtudta, hogy magyarországi kiadása is előkészületben van. Feltételezhető, hogy várt. Maga sem tudta előre, hogy négy évtizedet. Gyanúsan közeli ugyanis a Vallomások magyar nyelvű megjelenése és a Rákóczi-kép elkészülte közötti időpont. 1904-ben s az azt követő években Madarásznak több Rákóczi-kompozíciója is készült. Feltehetőleg egy fele ekkora méretű s egykor a család tulajdonában volt jelzés nélküli képpel azonos a művész 1904-es Nemzeti Szalon-beli kiállításának 72. tétele: „Rákóczy bécsújhelyi börtönében. Olajfestmény. Eladó. Ezen kép tárgyát a művész a fejedelem naplójában sajátkezűleg megírtakból merítette" — ahogy a katalógusban olvashatjuk (ld. RADOCSAY 1941, 167. sz). Ez lehet azonos a Műcsarnok 1904-1905-ös téli tárlatán is szereplő verzióval (556. sz, Radocsaynál 131. sz). Egy Rákóczi-lovaskép 1905-ből, egy Rákóczi-mellkép 1908-ból mind ennek a késői Rákóczi-kultusznak az emlékei, akárcsak a jelen mű. Madarász Rákóczi-képe nem vált igazán ismertté, s a fejedelem szenvedő mártírként felfogott ábrázolása idegenül is hatott a századforduló látványosabb, zsánerszerűbb Rákóczi-képei között, mint amilyen például Greguss Imre 1703 II. Rákóczi Ferenc indulója című vászna (1903), ahol a fejedelmet pazar ruhába öltözött vitézei, s muzsikáló magyar népi alakok veszik körül. B. G. RÁKÓCZI FERENC: Vallomások. Emlékiratok. Budapest 1979; II. Rákóczi Ferenc önéletrajza és Egy keresztény fejedelem áhításai című munkája. A várisi Nemzeti Könyvtárban őrzött eredeti kéziratból. [Előszó] Budapest 1876; Budapest 1904; KACZIÁNY 1904; N. N.: A nyolcvanéves Madarász. Látogatás a jubiláló festőnél. Az Újság 1910. december 11; MÁRKI SÁNDOR: Rákóczi legendája és története. Erdélyi Múzeum 1911. 201-222; LYKA 1917; Budapest 1918; BRUCKNER 1923; RADOCSAY 1941
