Mikó Árpád – Sinkó Katalin szerk.: Történelem-Kép, Szemelvények múlt és művészet kapcsolatáról Magyarországon (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/3)

KATALÓGUS - XI. A nemzeti szenvedéstörténet képei

XI-15. XI-15. Petőfi halála (Lidérc) 1907 Madarász Viktor (1830-1917) Olaj, vászon, 66,5 x 100 cm Jelezve balra lent: „Madarász Viktor 1907." Felirata a képen alul: „SZABADSÁG" A művész leányának hagyatékából Budapest, Rákospalotai Múzeum, ltsz.: 72.21 Madarász Viktor leginkább populáris képévé nem a Nemzeti Múzeumban 1859 óta folyamatosan kiállított Hunyadi László siratása vagy a Zrínyi Ilonát Munkácson ábrázoló képe vált, hanem Petőfi halála a csatatéren című, nagyméretű, 1875-ben festett alkotása. A sebesült Petőfi e képen a csatamezőn haldokolva fekszik, tekintetét vádlón az égre veti, míg ujjaival leírja a porba a véres betűket: HAZAM. Ez a Petőfi-kép, melyet olajnyomatokban terjesztettek a századfordulón, a vidéki és kispolgári otthonok szokásos díszévé vált. Madarász nem tudott alkalmazkodni a művészet modernebb irányaihoz, e képe is az irányzatos művészet minden problémájával terhelt. Ez a nagyméretű, haldokló Petőfit ábrázoló kép sokáig Ernst Lajos Petőfi-relikviákat és képeket egyesítő múzeumában volt látható, majd a gyűjtemény elárverezésekor, 1939-ben az Irodalmi Múzeum szerezte meg azt. Madarász több további ideálképet is festett Petőfiről. Legutolsó, befejezetlen nagy művén is őt ábrázolja. A Feltámadás címet viselő képén a sírjából fehér lovon előugrató, a forradalom vörös zászlaját magasra emelő Petőfit látni, alakját villámok cikázzák körül (1913). Néhány évvel korábbi a Lidérc című Petőfi-festménye, mely mérete alapján talán a Hontalan című jóval korábbi műve párdarabjának készülhetett. A halott költőt látjuk a képen a sötétbe borult, szomorú és kietlen csatatéren. A mártírok pózában fekvő, halott Petőfi mellett ott hever hüvelyéből kivont kardja, a kép előterének hangsúlyos pontján pedig jól olvasható utoljára vérrel írott szava: „SZABADSÁG". A költő feje fölött a sötét égen lidércfény villog, mely az egyetlen fényforrás a képen, megvilágítva holttá vált arcát és gyászos betűket író kezét, s mielőtt elhalna a sötétben, utolsót lobban a kardjának markolatán. Madarász Lidércei azok közé a művek közé sorolhatjuk, amelyek közvetlen mondandójukon túl a 19. századi történelemszemlélet hosszú továbbéléséről és annak mély válságáról egyaránt tanúskodnak. S. K. Budapest 1904, 43. sz; Az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat kiállításának leíró lajstoma, Téli kiállítás 1907-1908, 559. sz; ERNSZT 1910, 82; FERENCZI 1922, 49. sz; RADOCSAY 1941, 84; SZÉKELY 1954, 75-77, 29. kép; SINKÓ 1983,193; KALLA ZSUZSA: Irodalmi relikviák - -világi ereklyék. (A Petőfi-relikviák története) In: Tények és legendák - Tárgyak és ereklyék. Budapest 1994, 73.