Mikó Árpád – Sinkó Katalin szerk.: Történelem-Kép, Szemelvények múlt és művészet kapcsolatáról Magyarországon (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/3)

KATALÓGUS - VII. Tárgyak emlékezete

VII-10. Különleges, csak a magyarországi emlékanyagban ismert tárgytípus, melynek rendeltetése is talányos. A korabeli forrásokban megnevezett ezüstművek egyikével sem azonosítható. A „szürcsöl" hangutánzó eredetű szó a 16. század végétől mutatható ki, de tárggyal kapcsolatosan nem említik. Ilyen típusú ötvösművek megnevezéseként csak a 19. századtól fordul elő. Ma hat példány ismert, készítési idejük a 16-17. század fordulója és a 17. század vége közé tehető. E müvek közül három budapesti közgyűjteményekben (MNM, IM), három pedig müncheni, londoni és észak-amerikai magángyűjteményekben található. Mind a hat mű magyarországi vonatkozású, néhány az eredeti tulajdonos nevét, címerét is viseli. A 19. századi szerzők szerint az efféle csészéket „égett bor", azaz fűszerezett, forralt bor fogyasztására használták. Ennek azonban ellentmond az a tárgyegyüttes, amely szintén a magyarországi ötvösség jellegzetes típusát képviseli. Viszonylag nagy űrtartalmú, füles kancsók ezüstből, melyek formája a késő középkori kerámiaművességig vezethető vissza. Lecsavarható kiöntő részük fúróval kialakított szűrővel van ellátva. A 17. századi források „égettboros kancsó"-ként említett tárgyaival azonosíthatóak. Ezek az edények viszont fölöslegessé teszik a szűrős csészét. A 20. századi szakirodalomban feltűnő meghatározás szerint betegitató edényként szolgáltak a szűrős csészék, amelyekből gyógynövények főzetét fogyaszthatta el a beteg. Bár a korszak európai ötvösségében nem ismertek párhuzamok - a betegitató csészék általában zárt formájú, csőrös edények -, valószínű, hogy ez volt a tárgy eredeti funkciója. Kétségeket ébreszt azonban egy másik, szintén a Magyar Nemzeti Múzeumban őrzött példány (60.26.C). Ezen a - 16. és 17. század fordulójáról származó - művön csak egy kis felületű szűrő található, fedélrész nélkül. Kevés folyadékot lehetne belőle fogyasztani, azt is igen körülményesen. Példányunkon a Báthory Zsigmonddal összefüggésbe hozott címer utólagos, a tárgyat készítő mesterénél jóval gyengébb kézre vall. A mű készítésének ideje is néhány évtizeddel későbbre keltezhető a feliratban olvasható 1592-es évnél. A Báthory-család különböző tagjaihoz viszonylag sok tárgy köthető, ezek provenienciája azonban nem minden esetben megnyugtató. Báthory Zsigmond tulajdonából 19. századi műkereskedelmi hamisítványok is ismertek, közöttük órája több példányban is. K. Er. Baroque Splendor. The Art of Hungarian Goldsmith. (25. 8. - 30.10. 1994, Bard Graduate Center, New York) New York 1994, Nr. 64. VII-11. Gyémántköves gyűrű 16. század második fele (?) Délnémet (?) mester Arany, gyémántok, beágyazott zománcdíszítés; magassága 3,5 cm, átmérője 2,3 cm A fraknói Esterházy-kincstárból Budapest, Iparművészeti Múzeum, Ötvösosztály, ltsz.: E.65.10 A gyűrű fejét négy darab, háromszögűre csiszolt gyémánttal körülvett hegyes, hosszú gyémántkő alkotja. A gyűrűsínen kétoldalt három-három, egyre kisebbedő, négyszögű gyémánt. A drágakövek foglalatait, valamint a sín peremét és belsejének egy részét színes zománc borítja. A gyémánt a bátorság, legyőzhetetlenség, az állhatatosság szimbóluma. lellemző kristályformája az oktaéder. Legegyszerűbb megmunkálási módja négy kristálylapjának megpolírozása. így alakult ki a reneszánsz időszakának elterjedt és sokáig népszerű gyűrűtípusa, melyet gúla alakú, csúcsos formájú kő díszített. Ábrázolása számos egykorú portrén, emblematikus ábrán feltűnik. Jóval ritkább az olyan, hosszú, hegyes, „jégcsap" formájú gyémántot magába foglaló ékszer, mint az Esterházy-kincstár itt bemutatott, különlegesen finom megmunkálású darabja. A gyűrűt a korábbi irodalomban elterjedt nézet azzal a nagyméretű gyémántköves ékszerrel hozta kapcsolatba, amelyet egykorú szemtanúk beszámolói szerint Aragóniái Beatrix (1457-1508) 1476-ban Székesfehérváron ajándékozott első találkozásukkor Hunyadi Mátyásnak. Ez a Mátyás-tradíció (bár elutasító formában) 1938 óta él: Hlatky Mária ekkor megjelent disszertációjában említi a 16. század második feléből való német munkának tartott gyűrűvel összefüggésben, alaptalannak minősítve a Mátyással való kapcsolatot. Az irodalom azonban, amelyre hivatkozik (MIH A LIK 1896,346, LIV. tábla: 5. kép) Mátyás-gyűrű elnevezéssel nem ezt az ékszert, hanem a herceg MetternichWinneburg Pál tulajdonában lévő, „Königswartból kiállított zománczozott s fejében egy rendkívül hegyes, természetes gyémántjegeczczel díszített aranygyűrűt" illeti, amely képe alapján a polírozott lapú, gúla alakú gyémántköves gyűrűk típusába tartozik. Hlatky Mária a Mihalik József által közölt königswarti gyűrűvel való helytelen azonosítás következtében