Mikó Árpád – Sinkó Katalin szerk.: Történelem-Kép, Szemelvények múlt és művészet kapcsolatáról Magyarországon (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/3)

KATALÓGUS - II. Szent királyok - királyi szentek - POSZLER GYÖRGYI: AZ Árpád-házi szent királyok a magyar középkor századaiban

kasztíliai és leóni királynak az az 1072-ből származó kijelentése, miszerint „egész Hispánia országa, avagy kormányzata" Szent Jakab apostol „főhatalma alatt van", tehát a pápa világi fennhatósága alól mentességet élvez.

12 A magyar királyságnak Mária örökségeként való értelmezése, Istvánnak mint a Boldogságos Szűz kegyelméből lett királynak a megnevezése, a Kálmán-kori Hartvik-legendában és III. András koronázási esküjében szereplő „Boldogasszony birtoka, amely Magyarország"-fordulat azt bizonyítja, hogy ez a felfogás az egész Árpád-korban fontos hivatkozási alapot szolgáltatott az ország függetlenségének biztosítása, a királyi dinasztia uralmának stabilitása mellett. Az „országfelajánlás", vagy akár azt továbbgondolva, némileg átértelmezve, Máriának Patrona Hungáriáéként való bemutatása olyan irodalmi téma, mely a 12. század első felétől meghatározott politikai-ideológiai tartalommal felruházva készen állt a képzőművészetekben való felhasználásra, képi bemutatásra. Jelentős hangsúlyeltolódásokat érezhetünk István király történelmi szerepének megrajzolásában a Kis legendában, mely valamivel László király halála után keletkezett. A történelmi események tömör, tárgyszerű, racionális elbeszéléséből István példaszerű uralkodóportréja bontakozik ki: a törvényalkotóé, a szigorú, de igazságos bíróé. A nem sokkal később, Kálmán király megbízásából, Hartvik püspök által készített, a két korábbi legendaváltozatot ötvöző és néhány lényeges ponton kiegészítő harmadik legenda Istvánjában megvannak mind az apostoli király kegyes és könyörületes, mind a racionális és keménykezű uralkodó vonásai. A Hartvik által első ízben említett koronakéréssel kapcsolatban pedig „István képe új vonásokkal is gazdagodott: a tekintélyes uralkodóéval, akinek híre a pápai udvarba is eljutott, akinek kívánságait a katolikus egyház feje készségesen teljesítette, és akinek egyházszervezői munkájához örömmel hozzájárult".

13 A koronakérés és -küldés elbeszélése a krónika keletkezése idején jelentős politikai tartalommal bírt a Kálmán számára oly fontos invesztitúrajogért folyó küzdelemmel kapcsolatban. A Hartvik-legendában megrajzolt Szent István-kép a vallási irodalom más emlékeiben és a történeti forrásokban, későbbi krónikákban színesedett, árnyaltabbá vált, forrásonként és koronként egyik vagy másik uralkodói vonás került előtérbe. A megfontolt, bölcs és igazságos, kegyes és irgalmas szívű, de erős akaratú, ellenségeit maga alá gyűrő király képe az irodalmi emlékekben, és bizonyos fokig a köztudatban is már kialakult ekkorra.

14 Az 1083. évi szentté avatási sorozatot, a magyarországi dinasztikus szentkultusz megteremtését és országos elterjesztését páratlan politikai következetességgel végrehajtó László királyt mintegy száz évvel később, 1192ben, III. Béla idején kanonizálták. A liturgikus szövegeket, legendákat, a história rhytmicát, himnuszokat és szekvenciákat, melyek a szentté avatás táján, illetve azt követően keletkeztek, megelőzi a legrégebbi, legteljesebb életírás, a Gesta Ladislai regis. A két forráscsoportot nagyjából egy évszázad választja el egymástól. Fontos eltérések mutatkoznak közöttük, ha nem is elsősorban a király ábrázolása tekintetében - hiszen a róla szóló írásos emlékek már a legkorábbi forrásoktól kezdve hordozzák a szent király jellemét az egész középkoron át meghatározó legfontosabb vonásokat -, hanem inkább a források politikai szándékában. A geszta és az ebből merítő források László fiatalkorát, hercegségének éveit, vitézi tetteit - melyekkel a haza bajnoka címet is kiérdemelte - ábrázolják részletesen. Az egyházi rendeltetésű szövegek az uralkodás időszakát állítják előtérbe, a már szentté avatott király uralkodói kiválóságát emelik ki. A hangsúlyeltolódást elsősorban az a felismerés indokolja, hogy noha Lászlót az isteni gondviselés trónra segítette, uralkodásának jogszerűsége azonban csak az idoneitas alapján, uralkodói alkalmasságának bizonyításával igazolható. Az alkalmasság pedig egyszerre jelenti a testi kiválóságot - szép arcú, széles vállú, erős karú vitéz - és a keresztény uralkodói erényeket, erkölcsi jó tulajdonságokat: a hitet, szeretetet, türelmet, kegyességet és igazságosságot. Szinte visszacseng a Szent Imrére vonatkozó erénykatalógus. E jellemzések alapján László alakja már a 12. század végi forrásokban példaképpé, allegóriává alakult: „egy lelki értelemben veendő, az időtlenség földi mértéket már nem ismerő, az ilyenen, még a legitimitás mértékén is túlemelkedő, Istentől koronázott király misztikusan vagy irodalmi eszközökkel elénk állított hatalmas portréjává".

15 Alakja a történeti forrásokban a kanonizáció idején már a maga teljes formájában megrajzolt, testben és lélekben egyaránt kiváló, példaszerű lovagkirályként él tovább. A lovagi ideálként megjelenő szent típusa nem párhuzamok nélkül való a szomszédos országokban. Hasonló szerepet játszott Szent Vencel Csehországban, Szent Oszvald Stájerországban, Szent Lipót Alsó-Ausztriában vagy Szent Henrik Bajorországban.

16 László szentté avatását követően az Árpád-házi királyok kiteljesedő és megszilárduló kultusza új elemmel gazdagodott, szinte új perspektívába került a „Sancti Hungáriáé reges" fogalmának megjelenésével. Az Árpád-házat mint a „szent királyok nemzetségét" értelmező elmélet a 13. század elején, feltehetően Anonymusnál bukkant fel a történeti forrásokban.

17 Ugyanebben az időben jelent meg az oklevelek szóhasználatában a szent elődökre való hivatkozás, míg korábban egyes jogok, kiváltságok és adományok forrásaként egyedül Szent Istvánt jelölték meg.

18 A három szent király alakja a történeti tudatban ekkor kezdett egy csoporttá, a dinasztia három szent uralkodójának együttesévé formálódni, melybe az egyes szereplők a 13. század elejére megformált személyiségükkel, az általuk képviselt ideológiák hordozóiként illeszkedtek be. A szent királyok együttesének kialakításához, a „szerepek elosztásához" a bibliai háromkirályok - az értelmezés többféle lehetőségét kínálva - mindenképpen analógiaként szolgálhattak. A királyok mindkét esetben eltérő életkorokat és más-más temperamentumot testesítettek meg, az egyház, illetve a haza szolgálatának három különböző módját jelképezték.

19 A bibliai három király kultuszának központja, ereklyéik őrzőhelye a kölni dóm volt. A kölni bencés apácák Szent Makkabeus-templomának Szent