Mikó Árpád – Sinkó Katalin szerk.: Történelem-Kép, Szemelvények múlt és művészet kapcsolatáról Magyarországon (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/3)

KATALÓGUS - II. Szent királyok - királyi szentek

II—l. II-2. Szent István és Szent László szobra 1500 körül A Mateóci királyszobrok Mestere a: Szent István b: Szent László Hársfa, alapozva, majd festve, a festékréteg jórészt elpusztult; a: 114 cm, b: 106,5 cm Feltehetően Mateócról kerültek Budapestre, a Nemzeti Múzeumban őrizték 1939-ig, majd a Szépművészeti Múzeumban, onnan kerültek 1973-ban a Magyar Nemzeti Galériába Budapest, Magyar Nemzeti Galéria, Régi Magyar Gyűjtemény, ltsz.: a: 55.894, b: 55.895 Az 1500 körűiről, a szepesi fafaragó művészet virágkorából való figurák a leginkább tisztelt két magyar királyszentet a hagyományos ikonográfia szerint állítják elénk. Koronás királyok, a kor felfogásának megfelelően páncélt viselnek - László alatta még sodronyinget is -, az idősebb István az országalmán kívül jogart vagy kardot tarthatott, a fiatalabb László jobbjában bárdot vagy alabárdot, baljában pajzsot. Egykor egy szárnyasoltár szekrényszobrai voltak, méreteik azt sugallják, hogy egy kisebb falu templomában állhattak, ott sem a főoltáron, mert ahhoz körülbelül másfél méter magasaknak kellett volna lenniük. A szobrokat szemlélve első benyomásunk a megjelenés méltóságteljességének és eleganciájának szerencsés párosítása, amihez hozzájárul a bravúros faragási technika. Elsősorban a királyszentek hajának és szakállának aláfaragásokkal, belefúrásokkal meghökkentően könynyed, virtuóz előadásmódjára kell gondolnunk: az az érzésünk, hogy szinte több bennük a levegő, mint a faanyag, holott a valóságban egyetlen áttörés sincs a haj vagy a szakáll fürtjeiben. Utolérhetetlenül merész a pa-