Mikó Árpád – Sinkó Katalin szerk.: Történelem-Kép, Szemelvények múlt és művészet kapcsolatáról Magyarországon (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/3)
KATALÓGUS - II. Szent királyok - királyi szentek
A magyar szent királyok II-l. Szent István, Szent László, Szent Imre és Szent Miklós püspök Két festett oltárszárny Nagytótlakról 1490 körül Fenyőfa, tempera; oltárszárnyak: 157,5 x 53 cm, táblák: 72 x 53 cm, illetve 76 * 53 cm Nagytótlak (hajdan Vas vármegye, ma Selo Szlovéniában) Szent Miklós tiszteletére szentelt plébániatemplomából kerültek Szenczy Ferenc szombathelyi püspök tulajdonába, aki 1864-ben a Nemzeti Múzeumnak ajándékozta azokat. 1939-ben a Szépművészeti Múzeumba, majd 1973-ban a Magyar Nemzeti Galériába jutottak. Budapest, Magyar Nemzeti Galéria, Régi Magyar Gyűjtemény, ltsz.: 180,182 A Szent Istvánt, Szent Lászlót és Szent Imrét, valamint myrai Szent Miklóst ábrázoló képek egy szárnyasoltár kívül és belül egyaránt festményekkel díszített mozgószárnyainak külső oldalait díszítették. Az ünnepi oldalon aranymustrás hátterű, Mária életének jeleneteit bemutató kompozíciók voltak láthatók: az Angyali üdvözlet és a Királyok imádása a bal, a Jézus születése- és a Mária halála-jelenetek a jobb szárnyon. A táblákat Szenczy Ferenc, az irodalmi és tudományos érdeklődésű szombathelyi megyés püspök, mint nagytótlaki eredetűeket adományozta a Nemzeti Múzeumnak 1864-ben. Nagy tótlak a 14-15. századi oklevelekben Lak Sancti Nicolai, Lak-Szent Miklós néven fordul elő (CSÁNKI DEZSŐ: Magyarország történeti földrajza a Hunyadiak korában, II. Budapest 1894, 770). Román stílusú, kerek hajójú plébániatemploma, melyet Szent Miklós tiszteletére szenteltek, a 13. század közepe táján épült. Feltételezhető, hogy ez a valószínűleg Mária tiszteletére szentelt oltár, melynek ikonográfiájában a magyar szent királyok sorába illesztett Szent Miklós igen fontos szerepet kap, eredetileg is Nagytótlakon, a Szent Miklósplébániatemplomban állt. Alkotója a szentek és Mária életének megfestéséhez kompozicionális előképként grafikai lapokat használt. A külső oldalak képeihez leginkább ES mester Szent Pétert és Szent Pált ábrázoló lapjai (L. 112, 113) állnak közel. Ezen ábrázolásokon a szentek trónja gazdagon díszített, hangsúlyos térbeli építmény. Az oltártáblákon ebből csak a rövidülésben ábrázolt, egyforma ülőpadok teret teremtő-szervező hatása maradt meg, a kompozíciókat hátul kő mellvéd és gránátalma-mustrával díszített kárpit zárja le. A metszetek alakjai maguk is teret érzékeltetnek: oldalra fordulnak, élénken gesztikulálnak. Erre a táblákon leginkább a harcos lovagként bemutatott Szent László erőt sugárzó, indulatos tartása emlékeztet, mellyel szinte a négyes kompozíció főszereplőjévé válik. Kinyújtott karjával térdére támaszkodik, koronás fejét kissé oldalra fordítva, tekintetét határozottan előreszegezi. Szétnyíló, térdeiről szögletes redőkben leomló köpenye alatt páncél látható. Jobb kezének erélyes mozdulatával szinte földbe döfi csatabárdját. Mélységet érzékeltet Szent István király határozottan oldalra forduló alakja is, akit agg korára utaló előregörnyedő tartással jellemez a festő. Prémgalléros köpenyt viselő, az uralkodói jelvényeket - a jogart és az országalmát - felmutató alakja a megfontolt, bölcs király típusát képviseli. A Szent Imrét ábrázoló tábla nagyon hiányos. Jószerével csak a hosszú, göndör hajjal körbevett, jámbor tekintetű, fiatal arc, a hercegi koronás fej maradt épen, és a kecses, szinte már finomkodó jobb kéz, mely az ártatlanság liliomát mutatja. A magyar szenteket tehát a 15. század végére már konvencionálissá váló - eredetileg az Árpád-kori írott források alapján kiformálódó ikonográfiái típusokat következetesen alkalmazva ábrázolja a táblák festője. Az alakok három különböző életkort, három eltérő temperamentumot, a keresztény haza szolgálatának három különböző módját testesítik meg, mely felfogás hátterében már nagy valószínűséggel ott húzódik a bibliai háromkirályokkal való tudatos párhuzamba állítás szándéka is. Szent Miklós ábrázolása meglehetősen sematikus, alakja síkszerű, csak felsőtestével fordul kissé balra. Szétnyíló, bő köpenyének redői nem követik a test mozdulatát. Fején mitrát visel, bal kezében hosszú pásztorbotot tart, könyvén a három arany golyó látható. A nagytótlaki táblák stíluskritikai értékelésének kiindulópontja hagyományosan a Mária halálát ábrázoló belső szárnykép. Ez mutat leginkább stiláris összefüggéseket azzal a legpontosabban Alfred Stange által körülhatárolt, a 15. század utolsó harmadára datálható, felső-ausztriai emlékcsoporttal (STANGE 1961,103), mellyel a nagytótlaki mester feltehetően valamilyen módon kapcsolatban állhatott. P Gy. RADOCSAY 1955,129-130, 407-408; Budapest 1994, X-21. sz. (POSZLER GYÖRGYI)
