Mikó Árpád – Sinkó Katalin szerk.: Történelem-Kép, Szemelvények múlt és művészet kapcsolatáról Magyarországon (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/3)
TANULMÁNYOK - SINKÓ KATALIN: Historizmus - antihistorizmus
esi Arsenal Ruhmeshalléja számára készített falképein, amelyek között ott szerepel a magyarok által megszállt Melk felszabadítása Lipót seregei által. 30 Kelet és Nyugat küzdelme a témája, ám voltaképpen a Habsburg Birodalom határainak jogossága a voltaképpeni mondandója több más kompozíció mellett annak a képnek, amely Melk magyaroktól való felszabadítását ábrázolja a Leopold Kuppelwieser által kifestett Alsó-ausztriai Helytartóság bécsi palotájának dísztermében. 31 A kereszténység védelmezőjeként mutatja viszont a magyarokat a bécsi Eduard Engerth 1847-ben készült és akadémiai aranyérmet elnyert képe: Szent László küzdelme a kun Ákossal (3. kép). Az itt csupán néhány példával jellemzett ábrázolások, az idegen nemzetek efféle, „nemzetkarakterológiát' jellemzései egész Európában s Magyarországon is fontos alkotó tényezői voltak a történelem nacionalizálásának. 32 Kontinuitás vagy a hagyományok újraalakítása? A nemzeti történelem ábrázolásának igénye Bécsben már Cornelius fentebb említett programiratát megelőzően felmerült. Josef von Hormayr Archiv]a 1811-ben tette közzé Matthäus von Collin írását, melyben biztatja a művészeket, így a festőket is a hazai - birodalmi - témák feldolgozására. Később is több cikk foglalkozott Hormayr kiadványaiban a történeti festészet megújításával. 33 E felhívásoknak Magyarországon is támadt némi visszhangja, s noha magyar történeti anyagot Hormayr kiadványai csak 1816 után közöltek, az általa bemutatott hősök és események széles körben sokáig forrásul szolgáltak a hazai írók és művészek számára. 34 Matthäus von Collín fentebb említett, a történeti témájú művészet érdekében tett felhívása úgy említi azt, mint még nem létezőt. Nem azért, mintha nem készült volna előbb is történeti témájú kép Európának ebben a régiójában, hanem főképpen azt sürgeti, hogy a nyilvános épületeket díszítsék ilyen képekkel; Collin szeme előtt az antik Athén, a Stoa Poikilé - mint írja, a poecile - képes termei lebegnek. 35 Az efféle nyilvános képes termek Collin szerint hozzájárulnának, hogy a birodalom népeit a nemzeti - birodalmi - érzület egyesítse. Az újfajta történelmi festészet kitűzött célja tehát a nyilvánosság legszélesebb körére ható, a nemzet, illetve a birodalom egészéhez szóló művészet volt. A collini követelmények szellemében tehát művészeti kontinuitásról nem beszélhetünk. A kontinuitás kérdése az imént említett eseteknél szélesebb értelemben is felvethető. 36 Még ötven év múlva is úgy tekint Ormós Zsigmond a történeti festészetre, mint amely még pártfogásra, meggyökereztetésre szorul, s ezért ajánlja a festők és a művelt közönség figyelmébe Peter von Cornelius műveit. 37 Noha kétségtelen, hogy ikonográfiái értelemben a 19. századi történelemképek közül néhánnyal kapcsolatban megemlíthetők a korábbi hagyományok is, azonban ha a forrásértékük miatt fel is használják a régebbi kompozíciókat, mint például Moritz von Schwind a Nádasdy-féle Mausoleum ábrázolásait követő sorozatán, a képek mellé társított szöveg minden esetben újabb kontextusba helyezi azokat (IX-6). A birodalmi patriotizmus ikonográfiái újításai közül itt most csak azokról az eltérő értelmű ábrázolásokról ejtünk szót, amelyek Habsburg Rudolf személyével kapcsolatosak. Rudolf az egyik legtöbbet emlegetett alakja volt a birodalmi hőskultusznak. Eletének különösen két mozzanatát ábrázolták szívesen. Azt a Schiller által is feldolgozott jelenetet, melyben Rudolf átadja saját lovát az oltáriszentséget vivő papnak, a Habsburg-ház egészének pietására, uralmának isteni dimenzióira vonatkoztatták. 38 A cseh Ottokár felett aratott győzelmét is sokszor megjelenítették, nemcsak a század húszas éveiben, hanem később is. Rudolf 1278-ban győzte le idegen segítséggel II. (Premysl) Ottokár cseh királyt, megalapozva a Habsburg-ház uralmát. Ezt a csatát ábrázolja Julius Schnorr von Carolsfeld 1838-ban festett képe, melyen a harcolók áttekinthetetlen gomolygásban ábrázolt tömege fölött ott lebegnek a küzdelemben részt vevő szövetségesek és ellenfeleik zászlói. Habsburg Rudolf itt német birodalmi zászló alatt vitézkedve tör előre fehér lován, s a bajor és cseh zászlók mellett - a háttérben - ott lobog a magyar kettős keresztes zászló is a csatában részt vevő IV. (Kun) László hegyes süveges, koronás alakja felett. Ez a kép a morvamezei csata mondhatni „nagynémet" - vagy nemzetek feletti - olvasata, ugyanis, mint Eckart Vancsa megjegyzi, Habsburg Rudolf Ottokár legyőzésével büszkén viselhette a német birodalmi koronát. 39 Más osztrák festők szívesebben ábrázolták a csata végkimenetelét, azt a jelenetet, amikor a fegyvereitől és ruháitól megfosztott Ottokár holttestét Rudolf elé viszik, aki a legendák szerint saját köpenyét terítette a holtra, mintegy megtisztelve a nemes ellenséget. 40 Ezt a jelenetet ábrázolja Carl von Blaasnak a bécsi Arsenal Ruhmeshalléja számára festett képe 1868-ban. 41 A komoly, kezét imádságra összekulcsoló, páncélja felett rómaias köpenyt viselő Rudolf megrendülten tekint a holtra, míg a mellette álló, talpig vasba öltözött, szakálltalan, pávatollas koronával ékesített Kun László a meglepetés mozdulatával pillant mindkettőjükre. Anton Petter többször is feldolgozta az Ottokár holttesténél tiszteletet adó Rudolf jelenetét. Blasius Höfel metszetében sokszorosított képén a kunsapkás magyarok a kép hátterében állnak. Most kiállított nagy képénél alkalmazkodott Petter leginkább a Pyrker János László által megénekelt, és mind az osztrákokat, mind a cseheket és magyarokat szimpátiával ábrázoló eposzi jelenethez. Az Ottokár holttestét hozó halottaskocsi megérkezik Bécsbe, ahol Vencel, Ottokár fia elkéri Rudolftól atyja holttestét, hogy Prágában illő módon eltemettethesse. A háttérben ott látni a szövetségest, IV. (Kun) Lászlót is (LX-5). 42 A cseh történelemfelfogás szerint II. Ottokár oroszlánként küzdött a morvamezei csatában - Schnorr von Carolsfeld fentebb említett képe is így ábrázolja őt, feje felett lobogó, oroszlános zászlókkal -, s bukását végül árulás okozta. A magyar művészetben Kun Lászlót és Habsburg Rudolfot nem övezte különös szimpátia, s a morvamezei ütközet csupán 1867 után szolgált a kiegyezés történelmi parabolájaként (XIII-5). Than Mór festménye, a
