Mikó Árpád – Sinkó Katalin szerk.: Történelem-Kép, Szemelvények múlt és művészet kapcsolatáról Magyarországon (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/3)
TANULMÁNYOK - SINKÓ KATALIN: Historizmus - antihistorizmus
Ii u *í A-< 4. Szemlér Mihály (1833-1904); Kun László. Illusztráció Pásztovay Károly: Magyar Történeti Képes Album című művéhez, 1866 Budapest, Magyar Nemzeti Galéria csatatéren Ottokár holtteste fölött kezet fogó két uralkodót ábrázoló jelenet - az állami megrendelés és múzeumi elhelyezés ellenére - nem vált népszerűvé, mivel Kun László ekkorra már mind az irodalomban, mind pedig az őt ábrázoló képeken többnyire az ország javait eltékozló, erkölcstelen uralkodó szimbóluma. 43 így jeleníti meg őt Marastoni József litográfiája és Szemlér Mihály is Pásztovay könyvéhez készített illusztrációján (4. kép). A morvamezei csatát Világos után már nem tekintették a magyar történelem fontos mozzanatának, s - alkalmazkodva az értelmezés módosulásához Heckenast Gusztáv is eltekintett a jelenet újabb publikálásától. Kihagyta a témát Johann Nepomuk Geiger magyar történeti képsorozatából, behelyettesítve azt egy másik csataképpel, mely aláírása szerint a IV. Béla magyar királyt kifosztó „osztrák" - Babenberg Frigyes megölését ábrázolta (IX-lla, lld). u A kontinuitás és hagyomány újjáalkotásának másik példájaként a mohácsi csata ábrázolásait kell megemlítenünk, melynek 18. századi előzményei is vannak. II. Lajos magyar király eleste 1526-ban Dorffmaister Istvánnak a mohácsi püspöki nyaraló számára 1787-ben festett nagyméretű, a mohácsi csatákat ábrázoló pannóinak egyikén látható, alakja azonban a harcosok tömegéből alig válik ki. Mintha a festő számára a csata egészének, illetve a környéknek az ábrázolása fontosabb lett volna, mint a király végzetes bukása a Csele-patakba. Ám a festő voltaképpen csak követi a képeket őrző terem bejárata feletti - valószínűleg a megrendelő, Esterházy Pál László által megfogalmazott - verset, amelyben maga a csatamező szólal meg, mondván, „most már áll rajta a ház, mely a császárnak adott később otthont". 45 A teremben élőként, félalakban ábrázolta Dorffmaister II. Lajost (VI-31). Ugyanott függött II. József portéja is, akiről a helyiséget „királyszobának" nevezték el, mivel egy ízben megszállt ott 1787-ben vagy 1788-ban, meglátogatandó a Zimony melletti katonai kórházat, ahol az általa vezetett, szerencsétlen kimenetelű törökországi hadjáratának sebesültjeit ápolták. 46 Az 1526-os mohácsi csata képével szemközt ábrázolta Dorffmaister a nagyharsányi - mint nevezték, második mohácsi - csatát, Lotharingiai Károly csapatainak győzelmét a török felett. Dorffmaister képei nem pusztán az elmúlt idők nagy pillanatait voltak hivatva felidézni, hanem két olyan csatát jelenítettek meg, melyek következményeiket tekintve is szembeállíthatók egymással: míg 1526-ban az ország és királya is elpusztult a török elleni küzdelemben, 1687-ben, a „második mohácsi csatában" az egyesült keresztény seregek - mintegy az isteni igazságszolgáltatás jeleként - felszabadították az országot (IX-9). Esterházy Pál László püspök emlékezetét még sokáig összekapcsolták a mohácsi csata általa pártfogolt kultuszával, melynek, úgy tűnik, egyik kezdeményezője volt. 47 Mohácson a 19. század elején helyi kultusza is volt a két nevezetes csatának, 1817-től kezdve az 1526-os csata évfordulója, augusztus 29. „városi fogadott ünnep", melyet Király József pécsi püspök vezetett be. A szentbeszédek, melyeket a csata emléknapján tartottak, nem ejtenek szót arról, hogy 1526-ban a nemzet egészének pusztulása következett be, hanem intő példaként említik azt, mint „a vallásbeli versengés és gyűlölködések" következményét. 48 Dorffmaister képeit 1856-ban a püspöki nyaralóból átszállítják a volt Kálvária-kápolnából átalakított, s a mohácsi csata hőseinek szentelt kápolnába. Nem sokkal ez után emlékművet is állítottak a Csele-patak mellé az elesettek emlékére (5. kép). 49 Mindez valószínűleg csupán helyi következménye volt II. Lajos a század közepén, az abszolutizmus légkörében kialakuló országos kultuszának. Ennek egyik megnyilvánulása, hogy a holt király feltalálásának jelenete mint új típusú ábrázolás megjelenik a képzőművészetben, elsőként Orlay Petrich Soma 1850-ben festett képén. E folyamattal párhuzamosan az emberek történeti tudatában szinte teljesen elhalványult a második mohácsi csata emlékezete. 50 A magyarországi képzőművészetben, az európai hagyományoknak megfelelően, a holtakat ravatalképen vagy epitáfiumon már korábban is ábrázolták. Ezek a művek legtöbbször részei voltak a gyászépítményeknek, melyeken további képek jelenítették meg a hős apoteózisát. 51 Kiállításunkon felmerült, hogy egy katolikus környezetben, a 18. század közepén készült tézislap is II. Lajos apoteózisát ábrázolja (VI-11). A 19. század elején
