Az Ernst-Múzeum kiállításai 1947-1954

Ék Sándor, 1952. november

ÉK SÁNDOR Ék Sándor egyenes vonalban fejlődő, harcos művészete szocialista kultúránk szilárd és körülhatárolt értéke. Művészi fejlődését úgy a múltban, mint a jelenben is a munkásosztály iránti tántoríthatatlan hűsé/ge segítette elő. Ez a hűség biztosította számára a feladatok lelkesült átétzését, ez tette lehetővé, hogy alkotás közben az az ideológiai tudatosság vezesse, amely ,a szovjet művészek jellemző sajátossága. Ez a kiállítás, melyet születésének 50-ik évfordulója alkalmával rendeztünk, bár a teljességre törekedett, mégsem mutatja be összességében Ék Sándor eddigi tevékenységének eredményeit. Viszontagságos, harcos élete során műveinek egy része elpusztult. De azért sem nyújt teljes képet ez a kiállítás eddigi működéséről, mert Ék Sándor nemcsak szénnel és ecsettel harcolt, de tollával és szavaival is. Ezt a munkásosztály érdekében végzett tevékenységét csak néhány rövid mondatban örökíthetjük meg és így távolról sem ad fogalmat eddigi tetteiről és működésének egészéről. 1902-ben született, proletár családból. Apja szegény cipész volt. A nyomorúságos viszonyok, osztályhelyzete, lehetetlenné tették számára, hogy gyorsan fejlődő értelmének pallérozása céljából magasabbfokú iskolákban tanulhasson. Üzemi tanonc lett. Az üzemben megismerkedett a munkásmozgalommal, résztvett az 1917-es tanonc-sztrájkban. Ezzel kezdődik munkásmozgalmi tevékenysége. A munkásmozgalomhoz való csatlakozás egész életére szóló magasrendű elkötelezettség volt, — ez tette kitartóvá munkájában, tisztánlátóvá a mindennapi élet és a politikai kérdéseiben, öntudatosodása idején kezdett foglalkozni a képzőművészettel. A Magyar Tanácsköztársaság idején az Uitz Béla által irányított képzőművészeti szabadiskolában kezdett rendszeresen tanulni, azonban a rövid idő miatt ez a tanulmány nem volt elegendő. Művészi önképzés útján jutott 1