Az Ernst-Múzeum kiállításai 1940-1946

Jelenkori francia festőművészek

ELOSZO Immár több. mint százötven éve, hogy a művészi köz­tudatban — s csodálatos folytonossággal — a francia festé­szet foglalja el Európában az első helyet. Anélkül, hogy kisebbítenők a német vagy spanyol részvételt a művészet fejlődésében, a franciák helyzetét azzal az egyeduralommal hasonlíthatjuk össze, amelyet — olykor egyidőben a flamand primitívekkel és a XVII. századi hollandokkal — egyedül és kizárólag az olasz művészet tudott megtartani, Duccio feltűnésétől kezdve a renaissance végső visszfényéig. Még rendkívülibb körülmény, hogy ez a francia festészet sosem követte sokáig egyetlen áramnak az útját, amely elég erős­nek látszott, hogy ha egyszer nekilendült, mindent a maga képére teremtsen, — hanem mindig módot talált rá, hogy minden húsz-harminc évben megújuljon. Klasszikus volt vagy romantikus, naturalista vagy impresszionista^ post­impresszionista, ,,fauve" vagy kubista — mindig megmaradt állandónak a legváltozatosabb, sőt a legellentmondóbb for­mák mögött, s bár úgy tett, mintha minden alkalommal megtagadná önmagát, megóvta, minden törés nélkül, gé­niusza lényeges elemeit. így járul sajátos jótulajdonságaihoz, bensőleges értékéhez, amelyet a művészek mesterségbeli tudásának s ízlésének köszönhet, ez a másik tényező, amely szétsugárzásának terjedelmét és gazdagságát magyarázza. Aki francia festészetről beszél, erre az erjesztőre gondol első­sorban. amely állandó örökségként kerül minden újabb nem­zedékhez, a David-dal, Ingres-rel, Delacroix-val kezdő, Corot­val, Daumier-val, Courbet-val, Mamet-val, Cézanne-nal, Renoir-ral folytatódó és Bonnard-ral, Matisse-szal, Rouault­val s Braque-kal végző hosszú sorban, s hatékonysága, úgy látszik, máig sem veszített erejéből. 14

Next

/
Oldalképek
Tartalom