Az Ernst-Múzeum kiállításai 1937-1939

167. Csoportkiállítás: Barcsay Jenő, Czóbel Béla, Egry József, Farkas István, Hincz Gyula, Kmetty János, Márffy Ödön, Medgyessy Ferenc, Vilt Tibor

Uj csoportkiállitásunkon néhány régi kiállitónk árnyalatokban meggazdagodva, néhány újonnan jelentkező pedig uj formanyelvvel kisérletezve jelentkezik. Márfjy Ödön az első és második teremben vizfestményekkel és olajfestményekkel mutatkozik be egyszerre. Márffy, mint festő, a legszerencsésebbek közül való, hosszas, talán önsanyargató tanulmányok után végre megtalálta esztétikai énjének pontosan megfelelő kifejezési eszközeit. Az a törhetetlenül derűs optimista lélek, mely a természet minden futó-illanó, gyöngéden nemes jelenségében megtalálja rokonát, elvezette Márffyt a szinek pazar omlásaihoz, a fénynek szineket megtörő játékaihoz. Megfigyeli a fényjáték káprázataiban keringő millió árnyalatot, a fényjáték formákat magábaszivó örök mozgását, melyek titokzatos diszitményekhez, képzeletben felbukkanó látományokhoz juttatják. Ebbe a napfényátitatta szines világba merül a művész szinsóvárgó szeme. A felületeken átsuhanó szin es a szineket megeső fény játékos kerengése festői érdeklődésének örök tárgya. Szin és szin és rajta a fény és fény, amint egymással viaskodnak, hol az egyik, hol a másik jut hangsúlyhoz, itt a szin lobban fel a fényben, amott a fény fojtja el a szin természetes árnyalatát, de ami mindezt egységbe foglalja, — egy olyan magasabb egységbe, ami a forma lényegének megőrzéséhez segiti — az a művész szigorú értelme, ami nélkül káoszba fulladna az egész. Ez az örökös szinjáték gyűjteménye egyes darabjaiban diadalmas eredményekhez vezette. Egry József csak látszólag közeli rokona. Termé3