Az Ernst-Múzeum kiállításai 1933-1936
138. Kernstok Károly, Bencze László, Gallé Tibor, Pohárnok Zoltán, Vadász Endre, Petri Lajos
ELSŐ TEREM. Bencze László rajzai. Egy rajzoló, aki fest a rajzaival. E fiatal rajzolónak nincs rajzlátása, tisztára tónusokban látja a világot. Minden formát nem külön-külön, a maga körvonalain belül, hanem együtt, a ráboruló levegő együttesében, a formák örökös egymásbaomlásával, a tartam soha meg nem álló mozgásában látja. Még akkor s, ha egy-egy tanulmányfejet vesz szemügyre, nála a formák nemcsak egymásból bontakoznak ki, hanem bele vannak ágyazva a környezet, a levegőnek szin- és tónusteremtő összefüggésébe. A krétarajzokban tehát meg nem született festményeit éli ki. Falusi magányban él, a nagyvilágtól elzárkózva, paraszti környezetben, impresszióit csak onnét merítheti, s eszközeivel be kell érnie. Minden rajza tehát egy-egy meg nem festett festmény. Egy színesen megálmodott, de fekete-fehérre átírt egyszerű hangú poéma. 1. Két koldus. (Krétarajz.) 2. Parasztgyerek 3. Beszélgetés 4. Öreg paraszt. (Magántulajdon.) 5. Parasztok 6. Paraszt a gyerekkel. (Magántulajdon.) 7. Tanulmány 30. 8. Templombamenet 70.— 9. Igehallgatók 50.10. Este a pusztán 80.11. Beszélgető béresek 70. 12. Siratok 60. 13. Tanulmányfej 100. 60.60.40.—