Az Ernst-Múzeum kiállításai 1928-1929

104. Csoportkiállítás: Andrássy Géza gróf, Magyar-Mannheimer Gusztáv, Sidló Ferenc

És jól van ez igy! Mert ilykép megismertünk egy nagy tehetséget, akit a természet, ha izgalomba ejt, képzeletét felgyújtja és látományai támadnak, melyeket nagy műérzékével kifejez. Ha életét a festészetnek szentelte volna, egy nagy magyar festővel gazdagabbak lennénk. A viz élete érdekli elsősorban. A hullámverés játékát szerető szemmel figyelte. S anélkül, hogy „iskolába" járt volna, csak ugy kapásra, erővel teljes és élettől duzzadó jelenségeket vetít elénk. A viz és ég anyagát nem egy helyen mesterien érezteti. Iskolája — a nagy művészek, kiket látott, Turner, Segantini — csak a formalátását segítették, az érzése csapongását, a képzelete játsziságát, a hangulatai fel-felviharzását, a hirtelen fellendüléseket önmaga igyekezett formába — a maga formájába — foglalni. Mily érdekes egy művészi esettel kerültünk szembe! A hagyományos felfogás, mely a mesterségbeli elemek szorgos elsajátítását követeli, mely szinte kívánja az úgynevezett ,,biztos" tudást, melynek elengedhetetlen feltétele az akadémiai leckefelmondás, itt ugyan félre van rúgva. Vitte őt az intuitív érzése. Vezette a belső látása, az ösztönére hallgatott csupán. Fiatal korában volt egy rajztanitója, évtizedek multak el anélkül, hogy gyakorolta volna a mesterségbeli fogásokat, de ahol csak megfordult, muzeumokban, palotákban, művészek között, kiállításokon, a veleszületett művészi ösztöne arra kényszeritette, hogy elmerüljön a nagy mesterek alkotásaiba, a titkos művész szemével nézze őket s titokban megkísérelje a maga belső képeit megragadni. Évek teltek el aközben, hogy egyszer-egyszer ecsethez nyúlt. De azért festett ő a szemével akkor is, mikor keze pihent. Sokoldalú társadalmi tevékenysége közben ugy érezte, 20