Az Ernst-Múzeum kiállításai 1924-1925

72. Herman Lipót

Courbet néhány jellegzetes darabját is bemutathattuk. Az ellentét frappáns volt. Az optikai benyomások közvetlen visszaadásának úttörő mesterei, az árnyalatok árnyalatainak fényittas kutatói mellett ime egy fiatal magyar, aki szakit az uralkodó elvvel, gyűjti ugyan szorgalmasan az optikai benyomásokat halomra, mit rajzai igazoltak, de képeiben ezek fölé kerekedve, a bárok mesterek izgalmas érzései visszhangzanak műveiben, alakit, formál, szerkeszt, épit. ,,Az ő ideálja — Írtam róla akkor —• a maga teremtette, fénybe-szinbe merített világ, mely lázasan érez, liheg és szeret, ahol erős, ritka, nem mindennapi fény szikrázik és vibrál táj és alak körül, ahol a művész érzése formálja, alákitja, csoportositja a tájat és alakot egyaránt." Nem meglepő ezek után, ha hatása a szokottnál mélyebb volt. Hermán erősen foglalkoztatta a kritikát és a közönséget egyaránt. Látták az erejét, méltányolták nagyratörő célzatait és ha az első kísérletek egyenetlenségeit is kiemelték, fejlődése elé érdeklődéssel nézett mindenki. A művészek és a nagyközönség egyaránt. De jött a háború, Hermán katona lett, de ezek az évek sem maradtak meddők. Magábaszállott, mint ember megérett, magabizakodása elmélyült, s egyre jobban látta, hogy az ut, melyen elindult, célhoz vezet. Még a háború előtt járt Olaszországban, ahol a pompeji freskók dekorátiv ereje ejtette gondolkodóba, a háború után volt újra Münchenben, ahol Marées rokontörekvései előtt nézett bele önmagába, s dolgozott szakadatlanul, ujult erővel, mind tisztultabb meggyőződéssel. 3. Mindjobban megérezte ugyanis, hogy művészi tehetségének ősforrása az a már gyermekkorában jelentkező affinitása, hegy az elképzelt jelenség benne sokkal intenzivebben él, mint a valcság közvetlen fnegraga^ dása. Nem mindennapi jelenség ez. A festőknek többnyire künn a természetben, a valósággal közvetlenül 5