Az Ernst-Múzeum kiállításai 1919

33. Rudnay Gyula, Pásztor János

szé tette, a szenvedés és gyönyör, a bánat és az öröm, az érzések minden hangjának mesterévé. Lelkét kimivelte, hogy fogékonynyá váljék a csalódások, az emberi szenvedélyek, a legegyszerűbb formákban lappangó legmélyebb élettitkok felismerésére, ezért látja földöntúli fényben a világot, nagy és egyszerű formákra redukáltan, csak a nagyot és csak az egyszerűt, a legkevesebb, a legtisztább eszközökkel élve. Az ő egyszerűsítése nem jelent formális elszegényedést, hanem gazdag egybefoglalást, mögötte nagy és biztos forma-ösmeretek rejlenek, (nézzétek csak a kis rajzaiban rejlő nagy tudást !) Most már szuverén ura a formáknak, most álmai formálásának élhet, s a világ, melyet átnemesit, a fájdalom, mely egykor szinte marcangolta a lelkét, az öröm, mely ifjúsága óráit aranyfonálba foglalta, mind, mind, csak képzeletét táplálja, formákat, képeket, alakokat, meséket ad művészi lelkének, melyben ezer szint játszik a való élet . . . Mennyi emberi együttérzés és mindez drámai erőben jut nála kifejezésre ! Vannak egyes alakjai, döbbenetes erejűek és vannak egész csoportozatai, egységes kompozíciók, a lelki élet kifejezésében végtelenül gazdagok. (Ez az igazi expresszionismus.) Most negyven éves, —férfi erejének teljében. Hová fog fejlődni? Eljut-e a delacroix-i magaslatokig ? Hol van tehetségének mértéke és hol korlátja ? Munkácsy tragikus mélysége és viharzó ereje egyivásu társat talál-e benne ? Ki tudja ? Egyelőre csak gyönyörködjünk a beteljesülésben . . . 5