Az Ernst-Múzeum kiállításai 1919

37. Vaszary János

áhítatos szívvel közeledett a természet felé, hogy meglátásait, meghatott érzéseit minél egyszerűbb eszközökkel kifejezhesse, azt, amit csudálkozó szemmel kiolvasott a természetből, mindez lassankint ellentétbe került értelme sugalmaival, mely őt a nagy átabotából, mely a természetet jellemzi, a rend, a nyugalom, az egyensulyozottság ideális világába vonzotta. Az impresszionizmus, mely már csak fényjelenségnek látta az ilykép szinte anyagtalanná tett világot, elérte csúcspontját, ebből nem vezetett ki út sehová. Uj csapást kellett tehát vágni. Az uj világnézet követelte jogait a művészetben is, a világot alapformáiban és azok egymásközti elhelyezésében kutatva. A kérdést Cézanne vetette fel és nyomán uj mozgalom keletkezett. Ez az uj szellemi áramlat, mint természetes reakció, európaszerte eluralkodott és bűvös körébe vonta a háborút megelőző idő minden gondolkozó és érző emberét. Valami nagy vihar szelétől volt terhes a levegő. A művészek és irók, az uj vatesek megérezték, hogy a világ, mely gyönyört hajszol, mely az életöröm legfantasztikusabb formáit kergeti, mely szinbe, fénybe, gyors és futó impressziók zajgásába merül el, hogy ez a vad zűrzavar összeomlásra megérett, hogy jönni fog egy uj életérzés, egyszerűség és nagyvonalúság, közvetlenség és tisztaság — csak azt nem tudta még senki, hogy ehhez az uj világnézethez az emberiség millió és millió ember hullahegyén át fog csak eljutni ... De igy történt! Vaszaryt művészi ösztöne lelki forrongásai közepett a megtisztulás folyamatához vezette. Legutóbbi gyűjteményes kiállításán, a Müvészházban, 1912-ben, a kívül állót fejlődése gyökeres másutraválásával lepte meg. A régi finomkodó impressziónista uj viszonylatot kere4 i