Az Ernst-Múzeum kiállításai 1917

28. Kernstok Károly

hogy szin és forma egy nagy egység, hogy a természetben rejlenek az egység elemei, hogy azok közül kell válogatnia a művésznek, de ugy, hogy az egyik elem kizárólagos kiemelése, uralomra juttatása helyett az öszszes kifejező elemek egyensúlyozására törekedjék. Persze, hogy van ebben értelmi munka is, de ez sem lehet az egyedüli eszköz, a természet mély átérzését, a lelki élmények átszellemesitését művész nem mellőzheti. És nézzük meg most legújabb nagyszabású alkotását, a Dunai tájat a két hatalmas fával az előtérben és a mögötte — szinte leheletszerű finomsággal — odaérzett Dunát és a túlsó partot házaival, templomával a messzeségben, a víztükör csodás finomságait és elsősorban azt a végtől-végig átélt nagy impressziót, melyet benne a két hatalmas fa gazdag lombkoronájával keltett, felfokozva monumentális erőben a fenségesen egyszerű benyomásáig. A mai magyar tájképfestészetnek ez a kép egyik leghatalmasabb alkotása! És mi lett Kernstok szemében az emberi formából? Nem puszta formális konstrukció többé, de húsból és vérből álló emberi alakokat érzett oda a Duna partjára, fürdés előtt vagy fürdés után, öltözködő vagy vetkőző ifjú testeket, szépséges, lágy, puha hajlatokban, a naplemente párás levegőegében — nem puszta színjelenségeket, mert érezteti a formát is —, de szinben is őszinte élményekké váltak, a levegő reflexeiben meg5