Az Ernst-Múzeum kiállításai 1915

17. Rippl-Rónai József háborús festményeinek és rajzainak kiállítása

Claudine nénémmel a kert végébe, s a vonat ablakában megláttuk Jean Marié és Laurent rokonom fejét. Nagy meglepetésünkre, nagybátyám, „Le Grand" is eljött Párisból, aminek nagyon megörültünk. Jean Marié felvette az uj kék ruháját, amit épp a „Saint Jacques"-ra csináltatott. Ebéd után felmentünk: Lazarine néni, Józsi bácsi, apám, nagybátyám, Claudine néném, unokabátyám két bátyám és én — a térre, ahol már tartott a bucsu, szólt javában a muzsika. Ez idén szomorú volt St.-Jaques ünnepe. Két helyen volt csak bál, — az előbbi években hat -hét tánchelyiségben is — de én mind a két bálteremben sokat táncoltam. Még a „ringlispielre" is felültünk, ahol a többi régi iskolatársnőmmel találkoztam. Másnap az ebédünk inkább szomorú volt, mert bátyámnak, Laurentnak, lejárt a szabadsága és el kellett utaznia. Katona volt. Ő volt a legszomorúbb. Észrevettem, könyek gyűltek a szemébe, csak nagynehezen tudta a zokogását visszatartani. Az egyórai vonathoz kisértük. Szerencsére, egy társa („copain", ahogy itt mondják) vele utazott, de az egész család sirt, mikor a vonat elindult. Délután megint felmentünk az ünnepre, de már egész más volt a hangulat, mint az előbbi napon. A katonák, akiknek még volt szabadságuk, sürgönyt kaptak, hogy rögtön menjenek kaszárnyáikba. Este már csak egy tánchelyiségben voltak párok, a másikat lebontották. Egyszerre csak hire jött, hogy a háború kitört az oroszok és a németek között. Rá kihirdették a „mobilisation générale"-t. Mi nem akartunk tovább maradni, irtunk Creusotba bátyámnak és nagybátyámnak, hogy jöjjenek családjaikkal mielőtt elutaznánk. Vasárnap még elmentünk sétálni az erdőbe. Nem voltunk jó hangulat2