Az Ernst-Múzeum kiállításai 1915

17. Rippl-Rónai József háborús festményeinek és rajzainak kiállítása

kantinban is akadt három kályha. De gyakran megtörtént, hogy az asszonyok már kora reggel összevesztek a kályhákon. Mindegyik egyszerre akarta a kávéját főzni, vagy legalább is előbb, mint a másik. Pedig egy kályhára csak egy edény fért. Egyszer egy reggel, alig, hogy félnyolc után csengettek a lemenésre, az egyik asszony, akinek az ura a kantinban a bort szokta kiosztom, leszaladt az egyik kályhához, hogy a kávéját megfőzze. De már nem volt üres kályha és az egyik rotyogó kávéslábasnak a tulajdonosnője nem állt a lábasa mellett. Az uj asszony rögtön levette az edényt és a magáét tette helyébe. De már néhány percre rá a másik asszony is visszatért és kérdőre vonta „ellenfelét". Nem tudták egymást megérteni, mert egymásnak idegen nyelveken beszéltek. S ennek az lett a vége, hogy szidták egymást, kiki a maga nyelvén, aztán egyképpen hajbakaptak. Az asszony, akié elébb volt a kályha, lekapta a tűzről a másiknak edényét és a fejéhez vágta. A kávé a körülülő „foglyok" ölébe ömlött. A másik aszszony a kályha vaspiszkálójával védekezett és homlokon avatta vele ellenfelét. Ugy kellett erővel szétkapni őket. Mi akkor már külön nagy teremben laktunk, Salle St. Brúnónak hivták s valamikor a barátok superieurjének a szalonja volt. Vörös márványkandallójában vigan pattogott a tüz, nagy ablaka a kertre s a szabad, nagy helyekre nyilt. Reggel 7 órakor trombitaszó keltett fel, félnyolcra ujabb trombitajel megengedte, hogy lemenjünk a kantinba. Itt gyorsan megfőztük a Józsi bácsi teáját s elvittük neki a betegszobába, mert annyira átfázott, hogy alig tudta kiheverni. Reggeli után mindenki kisöpörte szobája azt a részét, amely reá esett s mire kitakarítottunk, vizet hoztunk s rendbe hoztuk 19 2*