Az Ernst-Múzeum kiállításai 1915

17. Rippl-Rónai József háborús festményeinek és rajzainak kiállítása

Józsi bácsi ágyát is, a legtöbbször már ebédre is trombitáltak. Két bögrénkkel lementem levesért, meg főzelékért, hust hetenkint kétszer kaptunk. Az udvaron félóráig is ácsorogtunk, amig sorra kerültünk. A leves mindig jó volt, a főzelék ritkán, mert német szakácsunk nem sok gondot fordított rá. Bezzeg az igazgatónak magának és a konyhában foglalatoskodóknak mindig jót főzött. Ekkor Józsi bácsi lefestette a szakácsot s őkelme mindjárt jobban főzött a számunkra is. Két órakor volt a levelek kiosztása, az ezt jelentő trombitaszót lestük a legtürelmetlenebbül. Mindenki szaladt az emeletről az udvarra, nem hallja-e a nevét kiáltani? Négy órától együtt sétáltunk Józsi bácsival, amig be nem esteledett. Ha friss hó volt, hóval dobálóztunk, aztán a kantinba mentünk és a sakkozókat, vagy a kártyázókat néztük. Beszélgettünk, álmodoztunk jobb, szebb időkről. így ismerkedtünk meg egy olasz hegedűművésszel Pitaccoval, egy Löwenstein nevü porosz katonával, a Schmieder-családdal, de jóba voltunk a szuronyos őrökkel is, akikkel sok barátsággal elbeszélgettünk. Este félhétkor volt a vacsora, nyolc órakor el kellett a kantint hagyni és kilenckor felharsant a trombita a lefekvéshez. Csendben teltek a napok és az esték, mig végre Ravoux kedves igazgatónktól rendes lakást kaptunk, ahol a magunk három ágyát el tudtuk helyezni és mi se törődtünk senkivel, velünk se törődött senki! Józsi bácsi hozzáfogott a munkához, csak legjobb ismerőseink jártak fel kávézni, teázni, vagy muzsikálni, igy Pitacco, Weisz Lajos egy nyitrai fiu, Mme Wasserberger, Weissmeier és a Schmieder család. Rosalie, a falusi tejes asszony, hozta a tejet,vajat, tojásokat s igy jókedvben eltréfáltuk az időt. Itt ez az élet február 28-ig tartott, — akkor tovább 20