Az Ernst-Múzeum kiállításai 1912-1913

9. Ligeti Miklós

csodás finomságait szerető szivvel igyekezve visszaadni. És Clodion, aki kis figuráiban, csupa fény és árnyhatásokat keresett, nem volt-e kortársa Watteau-nak ? És Rodin, aki ez elvet egyenesen proklamálta, — nem élt-e a pleinair diadala idején ? Ligeti Miklóst, — egészen benne élve a nagybányai festők világában, ahol a fényprobléma állott homloktérben, — elsősorban a levegőhatás alatt megváltozott formajáték érdekelte. Képzeletét az impressziók visszaadása foglalkoztatta, a véletlen alakulatok, amelyek revelálják az emberi lelket, az a misztikus és folyton változó viszony, mely a lélek és formája között előáll, rejtelmes szálakkal kapcsolva őket össze. E rejtelmes szálak a fénysugarak, melyek lerakódnak a formákra, bujkálnak, táncolnak rajtuk és hihetetlen titkokat regélnek. Ezeket a titkokat megfejteni, ez vált a művész életfeladatává. Arcképszobrászatában ezt a pillanatnyi érzést kifejező formajátékot adta vissza, — most egy szemcsillogást, egy gyöngéd mosolyt, a befelé néző szem tekintetét, a közöny álarcát, — amint e formák a clair-obscur félhomályából tüzet lövelnek ki, az érzéseket kifejező e formák, egy főhajtás, egy hanyag leülés, egy csodálkozó, viaskodó, magával tusakodó tekintet, melyeket meglesett. Az antikot tanulmányozni — mondja Rodin — annyit tesz, mint megfigyelni, mint dolgoztak a görög mesterek ? Ahogy a természet. Hogy állanak elő ezek a hatások, mikép jönnek létre a levegőhatás alatt a megváltozott, kifejező formák ? • 5 -*-