Horváth György – Király Erzsébet – Jávor Anna - Szücs György szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve 2008. 26/11 (MNG Budapest 2009)

III. Ismeretterjesztés, tudományosság, intézményi autonómia: a kultúrpolitikai irányai 1894-től 1945-ig

főként a történeti szempontok különbözőségével magyarázta: „saját korunknak művészete a történeti alapgondolaton nyugvó, nagy galériákban, a múlt emlékeinek árnyékában nem juthat kellő módon szóhoz, s hogy ezért ennek a művészetnek külön hajlékra van szüksége, olyanra, amelyet nem a történetnek, hanem az életnek levegője jár át. Nem szólunk itt a franciákról, akik már XVIII. Lajos idejében, 1818-ban az élő művészek múzeumává alakították át a Luxembourg-palotát, s akik a Louvreban csak annak adtak helyet a XIX. század művészetéből, ami már kiérett történeti értéknek számít. Berlinre, Münchenre, Bécsre gondolunk itt elsősorban, ahol a háború óta történtek ilyesféle berendezések. Igaz, lényegesen más-más szellemben. A legszélesebb történeti alapon a müncheni »Staatsgalerie« épült ki, melyet a Secession egykori házában rendeztek be" (...) ,,az új képtár hivatása - hogy bemutassuk a jelent és közvetlen előzményeit".

291, Petrovics érvei az élő művészet elkülönítéséről egy Luxembourg-típusú képtárban megismétlődnek Klebelsberg nyilatkozataiban is. Az Új Magyar Képtárról szólva úgy véli, hogy „az elszakított magyar Barbizon", a nagybányai művésztelep legnagyobb mesterének, Ferenczy Károlynak az életműve lenne az az érték, „amelyet egy elképzelt magyar Luxembourg élő művészetéből immár a Louvre örökkévalóságába kellene átemelni - önálló terembe Szinyei Merse Pál mellé".

294 Petrovics nem fogadta meg Klebelsbergnek ezt a javaslatát. Az Új Magyar Képtár látogatottsága elmaradt a várakozásoktól. Petrovics ezért 1934 körül újabb átrendezést fontolgatott, amely szerint a magyar anyagot visszavinné a Szépművészeti Múzeumba, s a modern külföldi műveket telepítené át az Andrássy útra. A kritikusok, így például Farkas Zoltán ezt a változatot támogatták, még annak árán is, hogy a gipszmásolatok gyűjteménye megszűnjön létezni. „Mi minden elférne ott lent, és többet mondana, mint az a gipsztemető, mely ma ott éktelenkedik!" - írja Farkas.

295 A gyűjtemény elhelyezésével kapcsolatosan Petrovics felvetette a Hősök terei Műcsarnok átépítésének kérdését is, egy olyan ötletet, mely a Magyar Nemzeti Galéria elhelyezésének vitái kapcsán az ötvenes évek elején tér majd vissza.

296 Ezeket a terveit, beleértve egy nagyobb arányú és különálló régi magyar művészeti gyűjteményt, Petrovics már nem valósíthatta meg. Személye s munkája iránt a művészeti körök jelentős tényezői, s amíg élt, Klebelsberg is bizalommal voltak, ám a húszas évek végén, a harmincas évek elején egyes művészcsoportok támadni kezdték gyűjteményezési politikáját. A nyilvánosságban zajló viták nemcsak Petrovics tevékenysége körül zajlottak, hanem általában véve a kulturális kormányzat művészetpolitikája körül, voltaképpen a nyilvánosság szféráinak elnyeréséért. Végső soron kenyérharcról volt szó a modern művészet hívei és a nemzeti hagyományok jelszavaival manipuláló csoportok között.

297 Ha a kulturális vezetés bizalmat szavazott is Petrovicsnak, ez nem mondható el a jobboldali sajtó egyes képviselőiről, akiknek szemében a Szépművészeti Múzeum tekintélyes igazgatója csupán „a szélsőbal" támogatója. Petrovics működése azonban korántsem szűkíthető le a politikai „jobb" és „bal" szférájára, hiszen például tagja volt az Országos Egyházművészeti Tanácsnak is.

298 „Baloldalivá" a jobbra tolódó közélet hangadói szemében a negyvenes évek világában vált, egy olyan időszakban, amelyben megszűnt a Nyugat, s laputódjának, a Magyar Csillagnak a beköszöntét az olyan fórumok, mint a Magyar Elet, az Egyedül Vagyunk vagy a Magyarság már megjenése előtt faji alapon támadták.

299 Petrovics a Magyar Csillagban, abban a lapban, amely Ottlik Géza találó szavai szerint: „a Nyugat álneve" volt, búcsúztatta el kreatúráját, a Modern Képtárat.

300 Különösen a Műcsarnokot megszállva tartó, konzervatív művészkörök vádolták akár még korrupcióval is, mivelhogy a Szinyei Társaság alelnökeként főként az e művészkörből kikerülő müveket vásárolta a múzeum számára. Eddig még nem sikerült pontos választ találni arra, hogy Klebelsberg halálát követően Petrovicsot miért váltotta le posztjáról az új miniszter, Hóman Bálint.

301 Igazgatói pozíciójából történő eltávolítása őt magát is váratlanul érte. Búcsúlevele, melyet ez alkalommal kollégáihoz címzett, iskolapéldája a múzeum iránti hűség megnyilatkozásának.

302 De búcsúztatták őt a művészeti élet kitűnőségei is, egy Szomory Dezső, egy Elek Artúr és számosan mások, akik megemlékeztek a legnagyobb gyűjtőről, aki „egy galamb szelídségével szállott le olyan kincsekre, melyeket egy kőszáli sas sem tudott volna elvinni a szárnyán".

303 A közvélemény előtt az is ismeretes volt, hogy „megközelíthetetlenül igazságos igazgató volt. Barátság vagy hivatalos beavatkozási kísérletek sem tudták meggyőződésétől eltéríteni".

304 Csupán feltételezhető, hogy a múzeumokkal kapcsolatos terveinek végrehajtásánál Hóman nem számíthatott az autonóm és nagyhírű Petrovicsra, ezért vált meg rövid úton tőle. 293 Petrovics 1928, 601-602. 294 Klebelsberg Kunó: A nemzeti gondolat a művészetben című cikkéből. Idézet: Szűcs 2001-2002, 13-14, 11. jegyzet, www.arkadia.mng.hu/index4.html/ 2009-02-07 295 Farkas Zoltán: Az Új Magyar Képtár átrendezése. Nyugat XXVI, 1934, 19. szám. 296 Farkas Zoltán: A Műcsarnok kibővítése. Nyugat XXII. 1930, 3. szám, Figyelő. 297 Az 1929-es év beszerzéseiről írja ismeretlen cikkíró: „A Szépművészeti Múzeum új szerzeményeiről jelent meg most egy kimutatás. Aktualitása van e névsor megjelentetésének, mert mostanában sűrűn hangzanak el támadások Petrovics Elek főigazgató ellen, mint a Szinyei Társaság alelnöke ellen és ezek a támadások azzal vádolták, hogy befolyását egyoldalúan érvényesíti a Szinyei Társaság tagjai javára (...) A teljes névsor-kivéve az ajándékozásokat - így fest: Bernáth Aurél, Bor Pál, Czóbel Béla, Egry József, Jeges Ernő, Kernstok Károly, Kmetty János, Márffy Ödön, Medveczky Jenő, Rudnay Gyula, Szőnyi István. Talán még a Szépművészeti Múzeum érdemes igazgatója is meg fogja engedni, hogy tehetséges piktor, akitől egy múzeumnak vásárolni kell, nemcsak kizáróan a szélső baloldalon terem." N. N.: A Szépművészeti Múzeum új szerzeményei. Képzőművészet V. 39. szám, 1931. április, 97. A Képzőművészet című lap szemben állt a Szinyei Társasággal. Lásd a társaság kiállításáról szóló kritikát: V. 37. szám, 45 49. 298 Az Országos Egyházművészeti Tanács felállításáról az 1930. március 3-i püspöki értekezlet határozott. Célja a liturgiához alkalmazkodó művészet pártolása és az egyházi műemlékek védelme volt. Ügyvezető alelnöke Gerevich Tibor, előadó: Szőnyi Ottó. Tagok egyházi részről: Lepold Antal, Mihályfi Ákos, Kollányi Ferenc, múzeumi emberek: Hóman Bálint, Csányi Károly, Petrovics Elek, Szmrecsányi Miklós; Radísics Elemér, Varjú Elemér és Végh Gyula, továbbá művészek. Bizzer 2003. 299 Pergel Ferenc: A Magyar Csillag (1941-1944). Az Országos Széchényi Könyvtár Evkönyve 1968-1969, 417-435; Domokos Mátyás: Valami a Magyar Csillagról. Magyar Szemle 2005. 3. szám. 300 Petrovics 1942,2. 167-172. 301 Petrovics felmentéséről Hóman csupán a Nemzeti Múzeum Tanácsát értesítette, melynek feladata volt az érintettet értesíteni. Azaz Hóman nem személyesen, hanem Hegedűs István Nemzeti Múzeumi Tanács főtitkárán keresztül „vétívvel" intézte az ügyet. SZM Irattár, Magyar Nemzeti Múzeum vétíve 1935. június 27. 302 Függelék. SZM Irattár: 565/1935. 303 Szomory 1935. 304 Farkas 1935.