Horváth György – Király Erzsébet – Jávor Anna - Szücs György szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve 2008. 26/11 (MNG Budapest 2009)

VI. A Magyar Nemzeti Galéria korszakai - D. Együttműködés és integráció: Kelet- és Közép-Európa között, 1981-2008

a fogadó ország, illetve nemzet ismeretanyagát kell figyelembe venni, hanem azt is, hogy eközben maga az exportált, vagy közvetített tartalom is bizonyos változásokon esik át. Attól kezdve, hogy a „nemzeti" fogalma által meghatározott kultúrákról beszélhetünk, tehát a 18. század végétől, a tartalmakat mindig is befolyásolták a fogadó és átvevő nációk nemzettudatának elemei. így determinálta a hagyományos centrum-periféria koordinátái között mozgó viszonyrendszer már önmagában is a magyar kultúra kapcsolódását a francia kultúrához. Ami c viszonyrendszerben a két fél magatartását illeti, azt francia részről tradicionálisan a kultúra egyetemes közvetítőjének önképe határozta meg, míg a francia kultúrához való magyar viszonyulást, az egyetemes értékek hordozójához forduló befogadó-szerep jellemezte. Amiről itt szó van, az korántsem a tényleges kölcsönhatások szférája, hanem a 19-20. században a tudományok síkján kidolgozott szemléletmód, az idegen kultúrákhoz való, történetileg változó viszony. Ennek a folyamatnak sajátosságai és következményei jól megragadhatóak az utóbbi években több helyen, elsőként a Magyar Nemzeti Galériában megrendezett Magyar Vadak című kiállítással kapcsolatban is.

1346 A Magyar Vadak elnevezés a tárlat rendezőinek „leleménye" volt. Azokat a művészeti stílusvonásokat és formációkat értették ezen, amelyeket a korábbi elbeszélések „neósok" név alatt ismertek. Az, hogy egy magyar neósokkal foglalkozó kiállítást kell rendezni, egyenes folyománya volt a megújuló Nagybánya-kutatásnak. Már annak kiinduló pontján, a miskolci MissionArt Galéria 1992-ben rendezett kiállításán is nagy hangsúlyt kapott a neósok és a francia „fauve-ok" közötti párhuzam, hogy aztán pár év múlva e párhuzamból nyelvi szinten is megszülessen az azonosítás: „Magyar Fauve-ok".

1347 Az addig csupán a párizsi művészek egy csoportjára alkalmazott kifejezés: „fauve" a korábbi évtizedekben nem látszott átvihetőnek a hasonló szemléletet követő magyar művészekre, azaz a korábbi szakirodalom elemzései megelégedtek a „fauve-os hatás" regisztrálásával. A neosók átnevezése „Magyar Fauve"-okra azonban mindaddig nem születhetett meg, amíg ezt a kifejezésbeli fordulatot egy franciaországi kiállítás nem „legitimálta". A kiinduló pont itt is a francia kurátorok azon igyekezete volt, hogy saját közönségük számára, egyben a hagyományos francia kultúra-felfogáshoz is alkalmazkodva, elfogadottá tegyék a közép-európai művészeti központokban kialakuló, s a párizsi fauve-okhoz hasonló művészeti törekvéseket. Elsősorban tehát a franciaországi művészeti diskurzus szintjén történő lépés volt ez, amely, alapul véve a különben korábban is ismert forrásokat, „nyitott" az addig idegenként kezelt kulturális mezők felé. A döntő lépést e téren a Musée d'Art moderne de la Ville de Paris-ban 1999 októberében megnyílt Le fauvisme ou ,, l'épreuve du feu" című tárlat rendezői tették meg. Ez a tárlat az 1905 és 1911 közötti festészetről szólva külön fejezetet szentelt a francia fauve-ok körében, illetve hatása alatt Párizsban, Drezdában, Münchenben, Prágában, Budapesten, Amszterdamban, Moszkvában, továbbá Belgiumban, Svájcban és Finnországban dolgozó művészeknek. Ez utóbbiakat a kiállítás francia kurátorai, Suzanne Page, Juliette Laffon, Jacqueline Munck, továbbá az Európát képviselő Gérard Audinet a „Fauves d'Europe" címszó alatt foglalta össze, míg a francia mesterek, Matisse, Derain, Vlaminck, Van Dongen és a többiek müvei a „L'épreuve du feu" - „tüzpróba" - fejezetcím alatt szerepeltek.

1348 Az 1905-1907 közötti párizsi kiállításokon a franciákkal együtt bemutatott magyar „fauve-ok", így például Czóbel Béla, Ziffer Sándor, Perlrott-Csaba Vilmos, illetve Nemes Lampérth alkotásai a 2000-ik évi tárlaton a csehek kabinetje mellett kaptak önálló részleget.

1349 A fauve-mozgalom vagy irányzat ilyen, müvészetföldrajzi tekintetben történő kettéosztása voltaképpen a francia és európai modern művészettel foglalkozó írások hagyományos centrum-periféria szemléletére épített, mondhatjuk, hogy e felfogás modernizációja még nem történt meg. Konkrétabban szólva, a katalógus dolgozatain még nem érezhető a francia történetírás 1975 utáni nagy fordulata, az a fordulat, amelynek sajátosságait Pierre Nora, mint még szó lesz róla, oly plasztikusan mutatta be, s amelynek elemeit és elvárásait Catherine Horel történész fentebb említett tanulmánya már egy magyar múzeumi katalógusban is alkalmazta.

1350 Szemléleti modernizáción azt a fajta árnyalt képet értem, amely például a fentebb tárgyalt, Timothy O. Benson által szervezett és a Los Angeles-Berlin-München-útvonalat bejárt 2002-es kiállításon valósult meg. Ez ugyanis művészet-geográfiai értelemben hálózatszerű képletekbe helyezte az avantgárd összeurópai témáit, azokat a kölcsönös hatások eredői mentén rajzolta meg. A „l'épreuve du feu" című tárlat szerzői számos új forrást kutattak fel, és eddig még nem ismert részleteket mutattak be a fauvizmusról, ám ezt az irányzatot, immár összeurópai dimenziókban, főként formai és stílusjegyek alapján konstruálták meg. Ugyanakkor a kutatások alapjául szolgáló francia nemzeti történelemszemlélet vonatkozásában mondhatni kevéssé reflektívek voltak, ezért vitatható, hogy szemléletük alapul szolgálhatna Európa többi régiójának kutatásához. A katalógus néhány tanulmányát is valamiféle „formalista" szemlélet jellemzi, amely a fentebb említett, reflektálatlan történelemképpel párosul. Példának említsük Jean-Claude Lebensztejn azon megjegyzését, miszerint ő már 1966-ban „illogikusnak találta" a Fauve-ok és a Brücke csoport korai müveinek külön kategóriák mentén történő tárgyalását, hiszen a Fauves - Vadak - kifejezést már a németek is használták önmaguk jellemzésére 1912ben.

1351 Nem más ez Lebensztejtn részéről, mint a korszak egyik 1346 A kiállítási katalógus nagybetűvel írja: Magyar Vadak. A továbbiakban mi a kisbetűs változatot használjuk. 1347 Passuth Krisztina: Neósok: kelet-és középeurópai analógiák. In: Kat. Miskolc MissionArt 1992, 43-57; Uö: Volt-e fauve festészet Magyarországon? In: Nagybánya. Konferencia 1997. február 27-28. Szombathelyi Képtár, 1997, 47. A kiállítás előzményeiről: Jurecskó László: Vadászat a magyar vadakra. Műértő 2006. május. 1348 Le fauvisme ou „l'épreuve du feu". Eruption de la modernité en Europe. Musée d'art moderne de la ville de Paris. 29 octobre 1999 - 27 février 2000. Kat. Paris 1999-2000; A „magyar fauve-ok" művészetét a katalógusban Gergely Mariann dolgozata ismertette: Gergely 1999-2000, 326-336. 1349 Szűcs György: Francia „jauve"-ok, nagybányai „neós"-ok. Erdélyi Művészet (Székelyudvarhely) 2000. 2. szám, 21-27. 1350 Catherine Horel: Franciaország és Magyarország a 19-20. századfordulóján: csodálat és értetlenség. In: Kat. Szentendre Ferenczy Múzeum 2007-2008, 19-32. 1351 „Pour ma part, à la suite d'une exposition consacrée en 1966 au fauvisme français et aux débuts de l'expressiomisme allemand, j'ai vivement critiqué cet illogisme et tâché d'en comprendre les raisons; j'ai proposé d'associer l'art des peintres français qualifiés de fauves et celui des premières années de la Brücke. Aujourd'hui, j'irais plus loin, et considérerais le fauvisme comme un phénomène européen, voire occidental, qui s'est manifesté en France (principalment), mais aussi en Allemagne, en Hollande, à Prague, en Russie, en Suisse, en Finlande (avec un marquage symboliste plus au moins fort), et jusqu'au Canada. En 1912, cinq ans après la consécration en France du terme de fauves, l'Almanach de Blaue Reiter parlait des fauves de l'Allemagne (Franz Marc, »Die Wilden Deutschlands«) et des fauves de Russie (David Bourliouk, »Die Wilden Rußlands«)". Jean-Claude Lebensztejn: Tournant. In: Kat. Paris 1999-2000, 26.