Veszprémi Nóra - Jávor Anna - Advisory - Szücs György szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve 2005-2007. 25/10 (MNG Budapest 2008)
NEW ACQUISITIONS, NEW RESULTS
Fónagy Béla és a Belvedere Szalon (1921-24) A hazai képzőművészeti élet egyik kevéssé feltárt időszaka az I. világháborút követő néhány esztendő. A vesztes háború, az Osztrák-Magyar Monarchia politikai intézményrendszerének és gazdaságának összeomlása, a trianoni békeszerződés következményei az ország lakossága számára gyökeresen új életkörülményeket teremtettek. A gazdasági és politikai konszolidáció csupán az 1920as évek közepére stabilizálta az országot. Ebben az átmeneti korszakban azonban ugyanúgy születtek maradandó értékek, mint a kulturális pezsgést mutató korábbi évtizedekben, s ezek közé sorolható a Fónagy Béla vezetésével 1921-24 között működött Belvedere Szalon tevékenysége is. A 29 megszervezett, döntő többségében kortárs képzőművészeti kiállítása révén a Belvedere Budapest, sőt az ország egyik legjelentősebb kulturális centrumává vált. Fónagy Béla Nyugat- és Dél-Európában tett fiatalkori tanulmányútjai, a Társadalmi Múzeumban végzett kiállítás-szervező tevékenysége, a különböző sajtóorgánumokkal fenntartott kapcsolatai alapozták meg a Belvedere Szalon sikeres működtetését. Fónagy (Friedman) Béla (1875-1935) Szabadkán született, iparos családban. A tehetséges és törekvő fiatalember érettségi után tanulmányait a budapesti tudományegyetem jogi karán kezdte meg 1892-ben, ahol jogi abszolutóriumot szerzett. Ekkor átiratkozott az egyetem bölcsészeti karára, ahol 1897-1901 között folytatta tanulmányait, de az 1897/98-as évet a firenzei, az 1898/99-es esztendőt pedig a római egyetemen teljesítette. Ezáltal lehetősége nyílt mind a reneszánsz, mind a barokk művészet fellegváraiban első kézből megismerni az itáliai remekműveket. Később a nyugat-európai országokat illetően is ugyanilyen széleskörű tudást szerzett, amelyet az Eber-Gombosi-féle Művészeti Lexikon egyik legtermékenyebb író-szerkesztőjeként kamatoztatott. Rendszeres kapcsolatban volt Lyka Károllyal, akinek lapja, a Művészet számára küldte el a külföldi kiállításokról írt tudósításait, kritikáit, 1905-ben például Adolf Menzelről és Constantin Meunier-ről jelentek meg tanulmányai. Az 1910-es esztendő radikális változást hozott Fónagy életében, mivel az 1901-ben alapított Társadalmi Múzeum könyvtárosa lett. A szociálpolitika tudományos kérdéseivel foglalkozó, emellett ismeretterjesztő és egyes szociális szakszolgálatokat is ellátó Társadalmi Múzeum talán legjelentősebb korszaka az 1909-1919 közötti évekre esett: az intézmény folyóiratot tartott fenn (a Társadalmi Múzeum Értesítője, majd Szemléje), egészségügyi és társadalompolitikai kérdésekről szóló kiadványokat jelentetett meg, nyilvános előadásokat rendezett saját helyiségeiben, a gyárakban és a szakegyletekben. A Társadalmi Múzeum 191 l-ben a drezdai hygiéne-kiállításon saját, összegyűjtött törzsanyagával vett részt. Ez adta az ötletet egy egész országra kiterjedő hasonló vándorkiállítás megszervezésére (Veszprém, Kaposvár, Székesfehérvár stb.). Az I. világháború kitörése miatt azonban a sorozat félbeszakadt. Ugyanakkor 1915-ben a Parlamentben a Társadalmi Múzeum nagyszabású bemutató rendezvényt tartott. A Had- és Népegészségügyi Kiállításon a bemutatott anyagot illusztráló képzőművészeti alkotások (festmények, grafikák és szobrok) is láthatók voltak. Az elsősorban történelmi tablókat felvonultató tárlat a magyar nemzet hősiességét és harci diadalait volt hivatva bemutatni a lakosság lelki megerősítése céljából. Fónagy Béla a kiállítás létrejöttében és több szekció összeállításában is komoly szerepet vállalt. A történeti részleget többek között Than Mór, Liezen-Mayer Sándor, Munkácsy Mihály, Cserna Károly, Brodszky Sándor és Háry Gyula alkotásai kísérték. Az idősebb mesterek mellett a harctereket haditudósítóként személyesen is megjárt művészek: Vaszary János, Bató József, Bálint Rezső és Erdei Viktor müvei is helyet kaptak. Fónagy Bélának a Társadalmi Múzeumnál betöltött munkaviszonya 1921 szeptemberében szűnt meg, így lehetősége nyílt arra, hogy Komor Marcell építész unokaöccsével, Komor András (1898-1944) íróval társulva létrehozza a Belvedere Szalont. Fónagy párhuzamosan az Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület (OMIKE) képzőművészeti szabadiskolája elnöki tisztét is betöltötte. A Belvedere Szalon, csakúgy, mint a szintén rövid életű és ugyanekkor működő Alkotás Művészház és Helikon Galéria magánkezdeményezésre alakult. E kisgalériák kortárs alkotóművészek gyűjteményes kiállításaival, egyes esetekben posztumusz életmű-kiállítással és tematikus tárlatokkal mutatták be az akkori kortárs képzőművészet legújabb fejleményeit. A három kisgaléria közül a leghosszabb ideig a Belvedere Szalon üzemelt, és legszélesebb körű sajtóvisszhangot is az ő művészei kaptak. A korábban Kassák Lajos MA című lapja szerkesztőségének helyet biztosító Váci utca 11/b félemelete kiváló helyszínválasztásnak bizonyult. Kortárs kiállítási helyiség lévén az alkotók frissen megszületett munkái többségükben először itt kerültek a nagyközönség elé. A kiállítások szervezésén túl a rövid életű Mübarát folyóirat egyes, név nélkül megjelent cikkeit is Fónagy írhatta. Számos fiatal felfedezése vagy első gyűjteményes kiállításának megszervezése fűződik Fónagy Béla nevéhez (Derkovits Gyula, Patkó Károly, Jándi Dávid), ugyanakkor igyekezett ismertebb mesterek bemutatásával (pl. Körösfői-Kriesch Aladár hagyatéki kiállítása, 1921) vagy a régi mesterek kiállításával (1923) a szélesebb közönség érdeklődését megnyerni. Leginkább olyan művészek munkásságára figyelt, akik már az előző évtizedekben is a
