Veszprémi Nóra - Jávor Anna - Advisory - Szücs György szerk.: A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve 2005-2007. 25/10 (MNG Budapest 2008)

NEW ACQUISITIONS, NEW RESULTS

modernizmus és avantgárd különféle áramlataihoz csatlakoztak, mint a nagybányai neós művészet úttörőinek számító Czóbel Béla és Boromisza Tibor, az egykori Matisse-tanítványok, Bornemisza Géza és Perlrott Csaba Vilmos, a kubizmusnak elkötelezett Szobotka Imre, Kmetty János, Réth Alfréd, vagy a konstruktív képszerkesztést követő, később a berlini Der Sturmban is kiállító Kádár Béla és Scheiber Hugó. A ma már a két világháború közötti festészet klasszikusainak számító Derkovits Gyula és Egry József egyaránt 1922 végén szerepelt a Belvederében. Derkovits korábban Kernstok Károly nyergesújfalui müvésztelepén, majd 1921-ben Szobotka Imre műtermében dolgozott, a kiállításon olajképeket, akvarelleket és tusrajzokat egyaránt bemutatott. Egry József ekkor már a Balaton mellett élt, és súlyos, expresszív festésmódját mindinkább feladva egyre áttetszőbb „fényfestéssel" kísérletezett. 1923-ban került sor a fiatalon elhunyt, & Nyugat írói körével szoros baráti kapcsolatot ápoló Fémes Beck Vilmos szobrászművész kiállítására. Schönberger Armand és Bokros Birman Dezső közös tárlata mindkét művész számára emlékezetes maradt, mert az éppen akkor Budapesten tartózkodó Thomas Mann meglátogatta kiállításukat. Személyes találkozásukkor az író - összehasonlítva a német és magyar expresszionizmus új alkotásait - dicsérte a magyar művészek őszinteségét és erőteljcsségét. A Belvedere művészeinek alkotásaiból két alkalommal rendeztek kollektív kiállítást: először 1923 májusában szezonzáró, majd 1924 októberében őszi szezonnyitó eseményként, azonban a tárlatoknak nem lett folytatása. Összefoglalóan mégis megállapíthatjuk, hogy a húszas évek elején az intézmény hiánypótló szerepet töltött be, s az 1924-ben létrejövő Képzőművészek Új Társasága korai időszakában nagymértékben támaszkodhatott a Belvedere tapasztalataira, eredményeire, ilyenformán működése mintegy a KUT előzményének, alapzatának is tekinthető. Az intézménynek kiemelkedő szerepe volt, hogy a világháború és a forradalmak okozta törések ellenére összekötötte a nemzedékeket, ezáltal a kulturális folyamatosság illúzióját teremtette meg Magyarországon. Egy-két alkotó kivételével Fónagy jól válogatott: a kiállított művészek mára a 20. századi magyar, többen pedig az egyetemes művészet kikerülhetetlen alakjaivá váltak. Ezt bizonyitja, hogy az akkori műtárgy-anyagból számos kiemelkedő alkotás közgyűjteménybe került, mint Fémes Beck Vilmosnak a Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításán szereplő, a Schiffervillához készült Térdelő férfi és Térdelő nő című szobrai, Szobotka Imre Fekvő «oje, Schönbauer Henrik Követ húzó férfi című bronzszobra, Kmetty János Kék önarcképe: vagy Derkovits Gyula Utolsó vacsorája..